Még most is nyaralhat akciósan!

Zanza!

Hamarosan itt az augusztus, vagyis hivatalosan megkezdődik a nyár utolsó hónapja. Ha úgy érzi, hogy elrohant ön mellett a nyár, és még mindig nem jutott el nyaralni, akkor jobb, ha elkezdi tervezni. De ha már májusban elment egy hétre, és most úgy érzi, beleférne még egy ráadás, vagy legalább egy hosszú hétvége, akkor sem kell hatalmas költségekbe vernie magát, ugyanis vannak még olyan helyek, ahova nyugodtan indulhat, akár szeptemberben is. 

Akciós repülőjegyek

Tenger mellé

Augusztus végétől találhat jó áron jegyeket Barcelonába a Wizzairel. Míg a kiutazás augusztus legvégén is 20.990 forintból, visszaútra már 14.990 forintért is talál jegyet, szeptember 6-án pedig már megjelenik az első 8.990 forintos jegyár, ami ettől a dátumtól kezdve többször is feltűnik. 

Ha a nyár utolsó (vagy későn ébredőknek első) szabadtéri buliját emlékezetessé tenné, akkor egyértelműen Ibizán a helye. Már augusztus másodikán indulhat 10.990 forintból, egy hét múlva pedig 14.990 forintért jöhet haza. Egyébként egész augusztusban hasonló áron találhat jegyeket, szeptember közepétől pedig már ide is 8990 forintért meg tudja venni egy irányba a jegyeket. 

Nizzába szeptember közepétől talál olcsó jegyet, szeptember 9-én például 8990 forintért utazhat ki, majd egy hét múlva ugyanennyiért jöhet haza; de ha Görögországba vágyna inkább, akkor Thesszaloniki lesz a megfelelő célpont szeptember elején. Ugyanis szeptember 4-étől már 10.990 forintért mehet ki, majd egy hét múlva ugyanennyibe kerül a visszaút is. 

Várna is jó választás augusztus végén: a Fekete Tenger mellé ugyanis Wizzairrel augusztus 28-ától már egyre több a 6990 forintos jegyár, míg visszafelé szeptember 7-től még 10.990 forinttal kell számolni. 

GettyImages-175551857
Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary

Városnézés

Ha nem ragaszkodik a tengerparti nyaraláshoz, vagy legalábbis hajlandó országon belül esetleg utazni érte, akkor kiváló választás lehet Bologna, ugyanis oda már akár augusztus közepén is talál repülőjegyet nem túl drágán. Augusztus 12-én is 12.990 forintért utazhat ki, és augusztus 19-én vagy 22-én 8990 forintért jöhet haza. Augusztus végén pedig 6990 forintért talál több dátumra is repülőjegyet, ezért kalandvágyóknak jó opció lehet az is, ha csinálnak egy olasz körutazást, amit olyan helyen kezdenek, ahova kifelé olcsó a repülőjegy, haza pedig Bolognából jöhet. Az olcsóság szeptember közepén csúcsosodik ki, 19-én például már csak 2990 forintért tud kiutazni, bár 23-án még 8990 forintért jöhet haza. 

Ha az imént említett kalandozás felkeltette érdeklődését, akkor van is hozzá egy tippünk: Milánó. Ide már augusztus elejétől 8990, vagy akár 4990 forintos áron kirepülhet a Wizzairrel, miközben a hazautazás olcsó. Kivéve, ha Olaszországon belül vagy kocsival, vagy vonattal, esetleg busszal elmegy Bolognáig, és egy hét alatt nemcsak jobban megismeri Olaszországot, de még spórol is az útiköltségen.  Ha nem lételeme a kalandozás, akkor az augusztus végi időponttól ajánljuk Milánót úticélnak, akkortól már mind a kirepülés, mind a hazaút ára tízezer forint alatt lehet; ugyanúgy, ahogy szeptember közepén és végén már egy római nyaralás útiköltsége is kijöhet húszezer forint körüli összegből. Sokat spórolhat akkor is, ha nem ragaszkodik egyetlen légitársasághoz, hanem - például pont Milánó, Barcelona vagy éppen Róma esetében - megnézi, hogy mondjuk a Ryanair és a Wizzair árai hogyan viszonyulnak egymáshoz. Lehet, hogy mikor az egyiknél a kiutazás olcsó, a másiknál pont hazaútra talál olcsó jegyet. 

Brüsszelbe is mehet már akár augusztus elején is egész jó áron, 5-én ugyanis 8990 forintért utazhat ki, 11-én pedig 10.990 forintos áron jöhet vissza, sőt augusztus 16-án 2990 forintos áron tud hazajegyet vásárolni. Vagyis ha például augusztus 12-én pénteken utazik ki 8990 forintos jegyárral, akkor alig több mint tízezer forintból megvan egy hosszú hétvége útiköltsége, ráadásul augusztus utolsó napjaiban szinte minden hazaútra szóló jegyet 2990 forintért lehet foglalni, majd szeptember első hetében ha eléggé rugalmasan kombinálja az időpontokat, tízezer forint alatt is meg tudja úszni az útiköltséget. 

shutterstock 187564577
Fotó: Shutterstock

Varsóba augusztus közepére találtunk olcsón jegyet a Wizzairnél: augusztus 13-i indulással és augusztus 19-i érkezéssel a jegye 8990 forintba kerül egy útra, de akár az augusztus 20-át is kint töltheti ugyanennyiért. 

Szeptember elején, ha már végképp elege van a kánikulából, vagy fel akar készülni a télre, akkor ajánljuk Svédországot. Göteborgot szeptember első napjaiban 20 ezer forint alatt megjárja, igaz arra készüljön fel, hogy a szállás már nem lesz ennyire kedvező áron. 

Párizs tízezerből? Igaz, Debrecenbe  kell hozzá utazni, de onnan szeptember 9-én 8990 forintért utazhat ki Párizsba, majd egy hét múlva mindössze 2600 forintért jöhet haza a Wizzair járatával. De ha nem akar Debrecenbe menni, akkor a Ryanair járataival sem kell túlságosan mélyen a zsebébe nyúlni,  szeptember elején 7640 forintból juthat ki, és akár 6329 forintból is hazajöhet. Sőt, akár Berlint is megjárhatja szeptember elején kevesebb mint tízezer forintból, ugyanis a Ryanair járataira szinte egész szeptemberben 4745 forint az odaút és 4706 forint a jegy haza. 

Élet a fapados járatokon túl

Bár a legtöbben reflexszerűen a fapados járatok oldalait keresik fel, ha olcsó repülőjegy után kutatnak, azért sok esetben a nagy légitársaságok ajánlatai is felveszik a versenyt, főleg mióta pofonegyszerűen kereshet. Ha belekalkulálja a poggyász díját, sokszor ugyanannyira jön ki a repülőjegy, mintha fapadossal menne. Például ha Lufthansával megy augusztus 11-17 között Münchenbe, ami nagyjából 38 ezer forintból kijön. Ha pedig Európánál messzebbre akar jutni, akkor a KLM járatával augusztus 19-25 között 134 ezer forintos retúr repülőjeggyel utazhat New Yorkba, míg szeptemberben 121 ezer forintból megjárja Hongkongot.

shutterstock 197493362
Fotó: Shutterstock
Blogmustra