Na, idén vajon melyik lesz a legmenőbb budapesti terasz?

Zanza!

Idén harmadik alkalommal választják meg Budapest legmenőbb teraszát, amelyik egy éven át viselheti majd a Terasz Budapest 2016 címet - derül ki a verseny sajtóközleményéből.

A versenyt a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. írta ki, tavaly a Kiosk terasza, a Mazel-Tov kerthelyisége, valamint az időszakosan üzemelő Fellini Római Kultúrbisztró kaptak díjakat (a közönségszavazáson sokáig esélyes volt az első helyre az azóta a Liget Projekt keretében ledózerolt Kertem is, bár nyilván ez sem mentette volna meg). Az első évben a legjobb kerthelyiség a Villa Bagatelle lett, a legjobb terasznak pedig a Csendes Társat választották.

Idén is három kategóriában versengenek majd a kiülős helyek, lesz klasszikus terasz, kerthelyiség, valamint pop-up kategória, amibe olyan helyek nevezhetnek, amik nem valamilyen egyébként létező kocsma vagy szórakozóhely szabadtéri részei, hanem csak időszakosan létező, kültéri helyek, alapvetően közterületen.

kobuci kert

Nevezni és később majd szavazni a Facebook-oldalukon keresztül lehet.

A vendéglátóhelyek augusztus 7-éig jelentkezhetnek, majd négyfős szakértő zsűri dönt majd arról, hogy melyek a legmenőbb teraszok. A zsűri tagjai

  • Szalay-Bobrovniczky Alexandra - humán főpolgármester-helyettes,
  • Mártonffy Miklós - Budapest főépítésze,
  • Gianni Annoni - gasztronómiai szakértő,
  • Miklós Csaba - borász.

Természetesen a közönség is beleszólhat a végeredménybe, augusztus 10-től 31-ig szavazhat majd mindenki a kedvenc teraszára, a nyertes pedig különdíjat kap. A győztes pályázók az elismerés és egy üvegből készült díj mellett italvásárlsi utalványt is kapnak majd.

Blogmustra