Eladó Anglia egyik legmenőbb háza saját víztoronnyal!

Zanza!

Az angliai Chesire hegyein, a Peak Districtben található az a ház, ami egyszerre lehet a moderndizájn-mániások kedvence – és azoké is, akiknek az a legfontosabb az új otthon keresésénél, hogy szép legyen a kilátás. Az eladásra kínál 5 hálószobás ház részét képezi ugyanis egy gyönyörűen felújított, XIX. században épült víztorony, és a ház kialakításában még azt is sikerült elérni, hogy magára a kastélyszerű toronyra lásson rá belőle. 

Az egész ház kialakításánál figyeltek arra, hogy a helyiségek funkció alapú elrendezése kövesse a Napot. A reggelizőből éppen ezért tökéletesen lehet látni a napfelkeltét és a japán koi-tavat. "Rengeteg szeretetet raktunk ebbe a helybe" - mondta a Telegraphnak Russel Harris, a tulajdonos. Korábban rendszeresen erre sétáltatta a kutyáját, és mindig is lenyűgözte a Lymm Víztorony, aztán mikor árverésre került, úgy gondolta, megpróbálja megszerezni maguknak. Feleségével nem is remélték, hogy tényleg az övék lehet az épület, hiszen akkor már a British Telekom is használta toronyként, és több más cég is szerette volna befektetésként megvásárolni. Végül jelzálogot vettek fel és rengeteg hitelt, majd felújították az Ellis Williams tervezőcég segítségével. A hitelek visszafizetésében nyilván szerepet játszott az is, hogy az átalakítást még egy 15 részes tévésorozatban is bemutatták, majd 2004-ben beköltöztek a két gyerekükkel.

Most azonban mégis továbbállnak: terveik szerint fogják a cuccaikat meg a kutyát, és körbeutazzák Európát abból a 2,5 millió fontból (vagyis majdnem egymilliárd forintból), amennyit a házért remélnek. Nézze meg a galériában a víztoronyból lett lakot, ahol a kilátás mellett átadhatja magát a tetőn lazulásnak, szaunázhat, de van benne edzőterem és zeneszoba is. 

Blogmustra