Néhány hűségakció tényleg megéri a hűséget

Végignéztük az aktuális hűségakciós ajánlatokat, változott-e a helyzet a múltkori oknyomozásunk óta, vagyis mikor kiderítettük, hogy a legtöbb hűségakciós termék soha a büdös életben nem került annyiba sehol, mint amennyiért az eredeti árat feltüntetik. Magunk is meglepődtünk, de a helyzet pozitív irányba változott: már vannak olyan hűségakciók, ahol tényleg megéri bőszen gyűjtögetni a matricákat. 

Sosem került annyiba, mégis ráírhatják a magas árat

A hűségakciók nagy része a következőképpen működik: 

  • Egy cégtől megrendelnek nagy tételben bizonyos termékeket. Ezek lehetnek ismert és közkedvelt márkák olyan termékei is, amelyek kereskedelmi forgalomban sosem voltak kaphatóak, kimondottan hasonló akciókra készültek. Például egy világmárka késkészlete, amihez új nyelet csináltak, vagy kenyérpirító, aminek másmilyen a burkolata. 
  • Ezt a vállalkozás saját maga dönti el, hogy milyen áron adná, tehát eredeti árnak azt ír rá, amit nem szégyell. Hiába, hogy ugyanaz a kenyérpirító más külső burkolattal negyedannyiba kerülne. 
  • Ezeket a termékeket pontok nélkül is meg tudja venni az eredeti árért, már akinek tényleg elment az esze. A többiek pedig gyűjtik a pontokat a kedvezményekért.
  • A pontgyűjtéssel persze 80 százalékkal olcsóbban veheti meg a terméket, ami technikailag igaz is, hiszen az általuk kitalált árhoz képest tényleg olcsóbb annyival, viszont ha a körbenéz a piacon, könnyen rájöhet, hogy azért nem nehéz hasonló kvalitással rendelkező termékeket vásárolni azonos vagy olcsóbb áron vásárolni. 
  • Az üzleten a legtöbbet a boltok nyernek, hiszen hűségre buzdították a vásárlókat és egy kis pluszhasznot is kapnak az akciósnak hitt, de azért mégis jócskán nyereséges ágynemű, edényszett vagy épp bármi eladásán. 

 A nem túl életszerű hűségakciókból most is akad bőven, de egyre több olyan akciót láttunk, ami végre tényleg megéri. Igaz ezeknek az a hátulütője, hogy elég sokat kell az adott boltban vásárolnia, de ha amúgy is ott intézi a hétvégi vagy napi bevásárlásokat, akkor tényleg jól tud járni, ha kihasználja az akciókat. 

Akciók, amikkel közepesen jár jól

Azt nem mondjuk, hogy ezekkel az akciókkal biztosan átverik, inkább azt mondjuk, hogy nem biztos, hogy akkora üzletet csinál, mint elsőre gondolja.

Bögre és kis plüss állat ötezerért?

Egyik ilyen az OMV kútjainál éppen futó Kölyökhős akció, ahol normál tankolásnál 15 literenként kap 1 matricát, ha a drágább üzemanyagot választja, akkor kettőt. Egy szett beváltásához 8 matricára lesz szüksége és persze a cél az volna, hogy gyűjtse össze az összes szettet, mert akkor lesz teljes a csapat. Ennek fényében kifejezetten szerencse, hogy nem a 101 kiskutya lett az alapkoncepció, mert ez így mindössze csak 6 darab bögre + plüss szettet jelent, amihez így összesen 48 matricára lesz szüksége. A szettek matricával 4990 forint helyett mindössze 2290 forintba kerülnek, mi azért valljuk be így is elég borsos ár egy sima mezei bögréért és egy picike plüssállatért, de ha az összeset meg akarja venni, akkor 13.740 forintot kell elköltenie, és ebbe a tankolást ugye, bele se számoltuk. 

Plüss szar ezer forintért?

Egyáltalán nem túlzunk, a CBA-ban azért gyűjtheti a hűségpontokat, hogy aztán vehessen belőle plüss emojikat (vagy imojikat), amik gyakorlatilag egy-egy kis sárga párna, ami valamilyen érzelmet tükröz az arckifejezésével. És igen, van köztük plüss kaka is, mert az is létező emoji-figura, és mint ilyen, az akció része. Egyébként ezer forintonként kap egy matricát, haösszegyűjt tízet, már meg is veheti 999 forintért a plüss érzelmet. Hasonló plüssöket egyébként az interneten is beszerezhet néhány dollárért. 

Manikűrszett 23.599 forintért?

Állítólag ennyibe kerül a Spar hűségakciójában egy manikűrszett, ha nem gyűjt pontokat. Ebben két olló, egy csipesz és egy körömreszelő van, amiért így elsőre soknak tűnik a majdnem 26 ezer forint, de ezer forint elköltése után kap egy matricát a Spar üzleteiben, ha pedig megvan a 30 matricája, akkor már 8699 forintért is megveheti. Ez még mindig nem éppen olcsó, de hasonló áron már bőven talál szintén profi manikűr szetteket. Nem azt mondjuk, hogy nem éri meg ez, vagy éppen a LED-es kozmetikai tükör, csak azt, hogy emiatt nem feltétlen érdemes átszoknia a Sparba, máshol is vehet hasonló paraméterekkel rendelkező manikűr szettet ugyanennyiért. Ha viszont egyébként is oda jár, és egyébként is vágyott egy profi körömvágó ollóra, akkor ha már ott van, helyben megveheti a készletet, csak emiatt nem kell átmennie egy másik üzletbe. Csak ne élje bele magát, hogy milyen hatalmas kedvezményt zsebelt be. 

GettyImages-470443336
Bloomberg / Europress / Getty

Akciók, amikkel jól jár

Agip kutak és Bosch szerszámok

Az Agip kutakon ezer forint elköltése után jár egy matrica ha kenőanyagot vesz vagy autót mosat, minden más esetbenr kétezer forintonként kap egy pontot, ha pedig eleget összegyűjt, kedvezménnyel vásárolhat Bosch szerszámgépeket. Megnéztük az árakat és a típusokat, és az a jó hírünk, hogy ezek valóban kereskedelmi forgalomban is elérhető Bosch szerszámok, ráadásul így tényleg olcsóbbak, mintha boltban venné. Persze a gyűjtőfüzeten feltüntetett eredeti árnál lehet valamilve olcsóbban is találni, de a matricagyűjtéssel elérhető kedvezményes árral még így is nagyon jól jár. Külön jófejség, hogy maximum 30 pontot kell összegyűjteni (a menő fűnyíróért), a távolságmérőt, csavarozót vagy a multifunkciós gépet ennél kevesebb pontért is megkaphatja, vagyis gyakorlatilag három-négy tankolás után már érvényesítheti a kedvezményeket. Például az akkus csavarozó a 220 Voltban 23.690 forintba kerül, de pontokkal 10.990 forintért veheti meg. A fűnyírót pedig az Ujjén láttuk akciósan 43.990 forintért, de ha van elég pontja, akkor 34.990 forintért is meg tudja szerezni. 

Penny és az ingyen plüssfigura

A Penny Market is kimondottan jófej akcióval készült, itt Disney plüssfigurát kaphat ingyen, 40 matricáért cserébe. Kiemelt termékekért plusz pont jár, egyébként 2000 forintonként kap egy pontot, vagyis ezt tényleg azok tudják kihasználni, akik hűségesen itt intézik a bevásárlásaikat. De ők legalább nem pénzért, hanem teljesen ingyen választhatnak a plüssfigurák közül. Akinek esetleg nem jön össze a 40 pont, vagy több mesefigurát is szeretne, az 20 pont után akciósan, 1499 forintért veheti meg a plüssét vagy teljes áron 4999 forintért. 

Kedvezmények az Obiban

Ezer forintonként jár egy matrica az Obiban is, majd minél több matricája van, annál nagyobb kedvezményre válthatja őket. Ennek a maximuma 15 százalékos árengedmény, amit 80 pont után kap. Elsőre talán soknak tűnik, de egy szimpla lakásfelújítás során, amikor az új fürdőkád mellé még a csempét is innen szerzi be, ez a 80 pont (vagyis 80 ezer forint) nagyon hamar összejön. Utána pedig egyszeri vásárlás során kapja a 15 százalékot, amit bármire felhasználhat, jól jön például, mikor a fürdőszobájához a csaptelepet keresi. 

Metro hűségpontok

Július 31-ig gyűjtheti a hűségpontokat a Metro áruházban, amiket rengeteg dologra felhasználhat, ráadásul a hűségkártyáján automatikusan jóváírják 5000 forint elköltése után a pontot, így nem kell keresgélni a gyűjtőfüzetet. A kedvezményeket már öt vagy tíz pont után beválthatja például Délonghi kávéfőzőre, kontakt grillre, Philips turmixgépre vagy takarítógépre, esetleg epilátorra, hajszárítóra, de féláron vehet belőle matracot, gázgrillt vagy szolár kertdekorációt is. A Philips takarítógépe például a Media Marktban 129.999 forint, a Metroban 10 pont beszerzése után 87 ezer forintért kapja meg. A Délonghi kávéfőző pedig akciósan kerül 129.990 forintba az Edigitalnál, de a metrós pontokkal szintén sokkal olcsóbban, 109.990 forintért veheti meg. 

shutterstock 25777810
Shutterstock
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek