Kuponozás egész hétvégén, akciós babaholmik, és még házi kedvencének is olcsóbban vásárolhat

Ezen a héten aztán bőven lesznek akciók, ugyanis kuponos hétvége van, amivel rengeteg plázában vagy éppen plázán kívül spórolhat országszerte. Számítson a tömegre és parkolóhelyet sem biztos, hogy könnyen talál majd a hétvégén. Jó hír azoknak, akik ezt nem bírják, hogy van élet a kuponokon túl is, összegyűjtöttük hol akciózhat a héten. 

Glamour napok

A legnagyobb őrület a Glamour napokon lesz, ahol rengeteg boltban kap kedvezményt, szolgáltatásokon is spórolhat, de éttermekben is talál akciót, ha megéhezik a nagy vásárlásban. A kupont az azonos nevű magazinban találja, de ha még azon is spórolni szeretne, akkor keresse a Kiskegyedet, abban ugyanazt a kuponfüzetet adják, csak olcsóbban hozzájut. A kuponos hétvége csütörtökön kezdődik és hivatalosan szombatig tartana, de az Aréna Plázában az összes üzlet nyitva lesz, szóval ott még egy napot ráhúzhat ha valami kimaradt volna. 

shutterstock 64903264
Shutterstock

Elektronikai cikkek

A Mall.hu is kuponozik, ehhez újságot sem kell venni, elég csak a honlapon fellelhető kódok között válogatni. A kínálatban a háztartási gépek szerepelnek, de masszázsülést 20 ezer forinttal, párásítót pedig 8000 forinttal vehet olcsóbban.  Az Extreme Digitalban a Sony TV-k és házimozirendszereket lehet 5-20 százalék kedvezménnyel megvenni, hétfőtől pedig több száz terméket akcióznak le, amiket itt nézhet át tüzetesebben. Ízelítőül annyit elmondunk, hogy  például 150 ezer forintos mosógépet vehet meg százezer forintért.  

Az Intersparba akkor érdemes menni, ha akciós Oral B elektromos fogkefét venne, ugyanis ott az összes típus árából lejön 20 százalék, ugyanitt a Vileda elektromos háztartási készülékek is 20 százalékos kedvezménnyel vehetők meg. Az Auchanban minden Sony, Panasonic, LG és Samsung tévé, valamint kártyafüggetlen telefon is 15 százalék kedvezménnyel vehető meg.

Hiperek és szupermarketek

Az Aldiban  Megapack hét van, vagyis nagyobb kiszerelést kap a pénzéért. Ezen kívül a gyerekszobába vehet gyerekágyneműt, gyerekkönyveket, ruhát, gumicsizmát vagy éppen olyan cuki dinamós kisállatos elemlámpát, hogy azzal soha többé nem fog félni a sötétben. Meg a gyerek se. Szezon előtt beszerezheti a napozókellékeket is, de már vehet kerti palántákat is: a 6-os futómuskátli 649 forint, az árvácska 599 forint, a rózsatő pedig 399 forintba kerül.

Ha nyírfacukrot használ a süteményekhez vagy a kávéjába, akkor bizonyára örülni fog az Auchan akciójának, ugyanis szokásosnál ezer forinttal olcsóbban, 2399 forintért juthat hozzá egy kilóhoz. Ezen a héten vásárolhat pálinkafőzőt 49.990 forintért, és beszerezhet kerti szerszámokat is. Ha már virágokat ültetne a hétvégén, akkor itt 1390 forintért kap balkonnövényeket 10-es kiszerelésben, 99 forintok az egynyári növények, 199 forintba kerülnek a zöldségpalánták, fűszernövényt pedig 299 forintért kap. Akciósak lesznek a gyerekruhák, a fürdőruhák és strandfeszerelések, és még sportszereket is beszerezhet, például pingpongütőt, labdát, tollaslabda-szettet vagy rollert. A Signal termékeket 25 százalék kedvezménnyel vehet meg, a Baba termékekre pedig kettőt fizet-hármat kap akció van, de a L'Oreal termékek is 35 százalékkal olcsóbbak. Ezek mellett diabetikus keksz, szakácskönyvek és törülközők is 20 százalék kedvezménnyel vásárolhatók meg.

Görög hetet tartanak a Lidlben, a szokásos olajbogyó, feta sajt, halloumi, gyros hús és olíva olaj mellett olyan izgalmakat is vehet, mint a mazsolabor, a kakaós szezámpaszta, vagy éppen a serpenyős rizs giros módra, jelentsen ez bármit is. Alakformáló és sportruhák között válogathatnak a hölgyek, csiszológépek között a férfiak (és persze a lakásfelújító, barkácsoló nők is!!). Egyébként azoknak is érdemes elmenni a Lidlbe, akik szeretnek kreatívkodni, mrrt festővászon tömböt, festékkészletet, effektfestékeket vehet. Ha eddig nem találta ki, hogyan éri el a bikiniformáját mire nyitnak a strandot, próbálkozhat akciós húzódzkodórúddal, súlyzókészlettel és fitnesz edzőrúddal is elérni a célját.

A Sparban és Intersparbanmég tart a Garfieldes matricagyűtő akció, a mignonhoz vagy például a kaszinótojáshoz plusz matricacsomagot kap. A Lenor öblítő 37 százalékkal, a Hajdú tehéntúró 27 százalékkal, a Mizo tej 30 százalékkal olcsóbb, de a Hercsi csirkemellsonka 47 százalékkal és a Frosta halrudacskák is 25 százalékkal olcsóbban szerezhetőek be. Ezzel még nincs vége az akciózásoknak, ugyanis a Kellogg's reggelizőpelyhek 40 százalékkal, az Elséve és L'oreal termékek 25 százalékkal, a Fructis samponok 31 százalékkal, a Garnier deók pedig 38 százalékkal, a Jar mosogatógép tabletta 35 százalékkal lesznek olcsóbbak. Hétvégén Nesquik kakaókat, Heinz termékeket és O.B. tamponokat kap 30 százalék kedvezménnyel. A hétindító akcióból a 40 százalékkal olcsóbb Bomba energiaitalt emelnénk ki, ha úgy gondolja nem indul elég energikusan a hétfője, illetve a Vanish termékek 30 százalékos kedvezményét.

A Tescoban az Ajax termékek 40 százalék, De Cecco tészták és szószok 20 százalék, a Naturland és Naturstar patikai termékek és a Himalaya Herbals termékek szintén húsz százalék kedvezménnyel kaphatóak. Nagyon sok akciós termékkel készültek friss szülőknek, sőt az F&F gyerekosztályán is a babáké a főszerep, ugyanis a ruhák is akciósak lesznek.

GettyImages-481683807
Bsip / Europress / Getty

Kisállat tulajdonosok figyelem!

Az Aldiban és a Lidlben is akciósak lesznek a kutya és macskaeledelek és a kiegészítők. Az Aldiban állattartással kapcsolatos könyveket vehet, 2299 forintért macska kaparófát, valamint táptartó dobozt több méretben. A Lidlben 2999 forintért vehet olyan automata pórázt a kutyájának, ami LED-es is, vagy 2299 forintért olyat, ami fényvisszaverős és utántölthető kutyapiszoktartó részt is applikáltak rá. 1399 forintért vehet kutyajátékokat, lezárható etetőtálat vagy snacklabdát. A macskájának itt pihenőhellyel egybeépített kaparófát vehet 5999 forintért, vagy egy játszóhelyes, pihenőhelyes kaparókomplexumot 11.999 forintért és reménykedhet, hogy a macskája értékelni fogja az érte tett erőfeszítéseit és néha azért birtokba veszi.

Kerti felszerelések

Ha az elmúlt hetekben figyelemmel követte az akciófigyelőnket, akkor a kerti szerszámokat már rég megvette olcsóbban, most pedig dekorálhatja a kertet például 6999 forintos függőszékkel, virágtartókkal, vagy megveheti 9999 forintért a tárolódobozt a kerti bútor ülőpárnáihoz az Aldiban. A Lidlben pedig napozószéket kap 12.999 forintért, kerti asztalt 33.333 forintért , 15.999 forint az alumíniumvázas napozóágy, a napozószék pedig 16.999 forint. Ha nem tudja, hogyan mutatna a szett a kertben, akkor megtervezheti az egészet a Lidl Florabest nevű applikációjával. Vehet ponyvát az erkélyre és színes virágtartó felszerelést is. Az Intersparban pedig sörpadot vehet 20.999 forintért.

Egyéb

A Mammutban április hetedikére esik a következő kuponos nap, itt sem kell újságot venni ahhoz, hogy beváltsa a kedvezményeket, cserébe több olyan üzletben is olcsóbban tud vásárolni, ahova a Glamour-kuponjai nem jók.  Az Intersparban textilkiárusítás lesz, 20 százalék kedvezményre jogosító kuponokat talál az akciós újságban, amivel törülközőt, lepedőt, zoknit és fehérneműt is tud venni. Az Auchanban minden Szabó Magda könyvet féláron adnak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra