Önkéntesek keze munkáját dicséri a Heim Pál Gyermekkórház

Rég köztudott a magyar egészségügy szánalmas helyzete és nap mint nap téma mindenhol a gyógyítás szinte lehetetlen helyzete mellett az is, milyen lerohadt épületekben kellene helytállniuk azoknak a keveseknek, akik még megpróbálják működésben tartani a hazai rendszert. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ha már a stadionépítések jobban teljesítése közben ilyesmikre a NER-nek nem futja, azért még akadnak olyan jószívű és lelkes önkéntesek és civil szervezetek, akik megpróbálnak élhetőbb körülményeket teremteni a kórházakban egyébként is épp nyomorúságos élethelyzetben lévő betegeknek. Most is egy ilyen kezdeményezésnek örülünk, ugyanis a Heim Pál Gyermekkórház fül-orr-gégészeti osztályának vizsgálóját nagyon menőn felújították. 

Egy civil szerveződés, a MindCrime Budapest kezdeményezése volt, hogy „családiasabbra” pofozzák a Heim Pál ezen részlegét, és szerencsére fotókat is készítettek az átalakulásról, majd jól kis is posztolták ezeket Facebook oldalukra. Az pedig külön szívmelengető, hogy a kórház osztályvezető főorvosa, Dr. Katona Gábor a poszt alatt szépen meg is köszönte az önkéntesek munkáját. Nekünk is szebb napunk lett ettől, köszönjük!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek