Érdemes-e lakásdekort külföldről rendelni?

A lakás dekorálása nem csak azért nagy kihívás, hogy miket is válasszunk bele, hanem azért is, mert nem mindegy, mennyiért tehetjük meg. Ráadásul ha szeretne különleges darabokat beszerezni, amik nem jönnek szembe mindenhol, fel kell készülnie, hogy ezek ára hazai viszonyok között többnyire erősen húzósak.

Szerencsére azonban ma már nemcsak a boltok polcain fellelhető darabokból válogathat, de a külföldi webshopok is reális lehetőséget jelentenek. Ha azonban ilyen helyekről szerzi be a dekorációs elemeket, mindenképpen figyeljen néhány dologra, hogy ne bosszankodás, és visszaküldözgetés legyen a rendelés vége.

Nem csak az ár lesz a költsége

Fontos, hogy figyelembe vegye, mennyi a szállítási költség. Ez szerencsés esetekben akár ingyenes is lehet, míg szerencsétlen együttállásnál akár a termék áránál is magasabb lehet. Ez ugyan már a válogatás közben is feltűnhet, de bosszantó, amikor a rendelés véglegesítésénél jön rá, hogy a végösszeg messze nem az, amire készült. A másik, amit szem előtt kell tartani a keresgélésnél, a mennyiség. Sok esetben ugyanis az a meseszerűen alacsony ár csak akkor érvényes, ha 20-50-100-200 darabot rendel az adott termékből, ami felszorozva már elég rendes összeggel terheli meg a pénztárcáját, és hát mit kezdene 100 tök egyforma dekorációs elemmel?

Polcok

Praktikus és szép darabokra vágyik mindenki. Persze az ízlések különböznek, így ha igazán különleges, díszes, vagy itthon nem jellemző darabokat keres, akkor érdemes egy kicsit válogatnia. Az árak eltérőek, így mindenképpen nézze meg az adott darabot több eladónál is, mert akár a felét, vagy legalább a szállítási költségét megspórolhatja az árnak. Egy ilyen barokkos díszítésű polcpárért például már *233369806" target="_blank" rel="nofollow">10 000 forint körüli összegért hozzá lehet jutni.

kd-bathroom-shelves-decorative-sundries-wall

Ha olyan polcrendszerre vágyik, ami minden lofthoz illik, ráadásul még egy kicsit különleges is, akkor mélyebben kell a pénztárcájába nyúlnia. Ezért a csöveket idéző rendszerért 40 000 forint körüli összeget kell fizetnie, de ennyiért már legalább ingyenesen szállítják.

Free-Shipping-Iron-Pipes-Bookshelf-American-Country-to-do-the-Ol

Az igazán minimalista megoldás az, amikor egyetlen könyvet tart a polc, és azon nyugszik a többi. Ez árban is igazán kedvező, így már 2500 forintos darabáron beszerezhető, ráadásul különböző színekben.

Kép: aliexpress.com
Kép: aliexpress.com

Tükrök és sok más

Szintén egy elég megszokott dekorációs elem a tükör, aminek ilyenkor nem a smink, frizura, vagy az aznapi szett ellenőrzése a funkciója. Mint ennek az órának az esetében, ami igazán különlegessé teszi a szobát 3800 forintos összegért. De persze rendelhet tükröket önmagukban, csak dekorációként is: az alábbi, változatos méretű, kör alakú darabok ára például 2500 forint körül mozog szállítással, ám cserébe 30 kisebb kört kap, amivel már jól lehet dolgozni.

s-l1600

Ha a tükrök helyett inkább a harsányabb díszeket szereti, és akár egy színes, akár keleties hangulatú, akár tavaszt idéző szobába keres dekort, akkor egy ilyen napraforgó biztosan megfogja a fantáziáját 10 000 forint körüli összegért. A steampunk szerelmesei egy komplett óraszerkezetet is tehetnek a falra, bár tény, hogy darabjaiban kell megrendelniük. A hatás azonban mindenképpen egyedi, a fém fogaskerekek igazán mutatósak és 17-38 ezer forint közötti összeget kérnek értük.

Wood-Carved-Applique-Vintage-Home-Decor-Wood-Decor-Wall-Decor-Ar

Különlegességeket is bőven találhat, mint amilyenek az állatfejek. Persze leölt állatok feje morbid volna a falon, de ha ez egy kirakós, akkor már sokkal inkább mutatós, és egyedi! Igaz, az áruk nem éppen alacsony, hiszen egy oroszlán vagy éppen egy zebra közel 30 000 forintot kóstál.

Kép: aliexpress.com
Kép: aliexpress.com

Falmatrica

Hogy érdemes-e válogatni ezeken az oldalakon, az nem is lehet kérdés. A mostanában méltán kedvelt falmatricákból is elképesztően széles választék áll a rendelkezésükre, így válogatni is kedvére tud majd. Az egészen kicsi, kapcsolóra ragasztható cicától (amit szállítással együtt 85 forintért vesztegetnek!!), egészen a 3D-s hatású Halálcsillagig, ami még mindig csak 700 forintos összeget emel ki a pénztárcájából.

Kép: aliexpress.com
Kép: aliexpress.com
Oszd meg másokkal is!
Mustra