Idén próbálkozzon valami újjal Valentin-napra!

Február 14-én újra itt a Valentin-nap és a nagy kérdés, hogy mégis mit vegyen párjának, amitől nem borul ki azonnal és amit nem adott az elmúlt néhány év valamelyikében? A szívecskét ölelő plüssmacival viszonylag kevés férfi tud mit kezdeni, és vannak olyan nők is, akiknek nem volna tőle őszinte a mosolya, sőt olyanok is, akik egy szál rózsánál, vagy egy csupa csipke tangánál is tudnának eredetibbet elképzelni. De akkor mit vegyen, amivel nem lő mellé? Mondjuk, valami olyat, amit együtt tudnak használni, hiszen végső soron erről szól(na) ez az ünnep. 

Egyre többen ünneplik Magyarországon is a Valentin-napot, a szerelmesek ünnepét, ami többnyire a túláradóan romantikus giccsről szól. Szerencsére akad néhány olyan ötlet, amivel nem lőhet mellé, mégis kicsit tovább mutat annál, mintsem hogy aznap az mosogat el vagy porszívózza fel a lakást, aki egyébként nem szokta.

Utazás

Mi más lehet jobb közös program annál, mintsem új tájakat fedeznek fel kedvesével? Mindegy, hogy belföldre vagy külföldre menne szívesebben, a lényeg, hogy egy kicsit együtt legyenek és új kalandokat éljenek át. Az utazás egyébként kiváló utolsó perces ajándék is, hiszen még korántsem jelenti azt, hogy azonnal indulniuk is kellene. Most például bejelentheti a nyaralás úti célját, főleg, hogy még bőven válogathat az olcsóbb fapados repülőjegyek között. Ha belföldre menne, akkor keressen olyan hotelt, ahol van akciós Valentin-napi ajánlat, vagy valamilyen más tavaszi akció, ha nem tartja szükségszerűnek, hogy rózsaszirmokkal borított ágy várja. Sőt, vehet fesztiválbérletet is (akár szállással együtt), és meglepheti párját egy nyári bulis héttel. 

shutterstock 195507533

Valami igazán különleges: illóolajok

A Valentin-napot feldobhatja valami igazén különlegessel is, például kimondottan az alkalomhoz illő illóolajokkal. Nem csak illatossá teszik a lakást, de segítenek ellazulni, regenerálódni, vagy épp ellenkezőleg, feltüzelni a hangulatot. Sőt, mindegyik kiváló fertőtlenítő, de sokuk baktericid és gombaölő hatással is rendelkezik, megszüntetik a gyulladásokat és sebet is gyógyítanak. A maximális hatás érdekében akár kis koktélokat is összeállíthat belőlük aszerint, amilyenre éppen szüksége van, és ehhez is csak illóolajokra lesz szüksége, semmi nehezen beszerezhető boszorkánykellékre, és még varázsige sem kell majd. Ehhez nyújtanak segítséget a Panarom receptkártyái, amik az az otthoni spa élmény mellett tippeket adnak a nyugodtabb éjszakához, a lelki feltöltődéshez, és a szerelmi élethez is. Ráadásul mindegyik könnyen elkészíthető és pontos leírást kap a használatáról is. A sikerhez azonban ez még nem elég, a megfelelő recept mellé fontos, hogy jó minőségű illóolajat használjon, hiszen az egész hatékonysága a biokémiai összetevőkön múlik. Ezeket a weboldalról be is szerezheti a receptkártyák mellé, főleg, hogy Valentin-nap alkalmából akciós kínálat is várja. 

Mire figyeljen illóolaj vásárláskor? 

A jó illóolaj már az alapanyagok termesztésén és begyűjtésén múlik. Fontos, hogy átessenek a megfelelő minőségbiztosítási ellenőrzéseken is, hogy tudják hány százalékban rendelkezik a megfelelő aktív biokémiai vegyületekkel. Fontos, hogy 100%-ban természetesek legyenek, ne tartalmazzanak szintetikus anyagokat vagy alkoholt, esetleg más ásványi olajokat. Legalább ugyanekkora jelentősége van annak is, 100%-os tisztaságúak legyenek, más zsíros olajokkal vagy illóolajokkal, esetleg alkohollal ne legyenek hígítottak és persze ne legyen semmi hozzáadva, de ne is legyen elvéve. Figyeljen arra is, mikor illóolajat választ, hogy első lepárlásút vegyen, mert ezek tartalmazzák koncentráltabban a hatóanyagokat, vagyis ettől lesz hatékony a terápiája. 

Egy közös nap

Szintén tökéletes utolsó pillanatos ajándék, elég ha van hozzá egy jó ötlete, hogy milyen programmal tölthetnének együtt egy kellemes napot, és szintén azért jó, mert nem kell rögtön neki is vágni, elég február 14-én csak átadni. Emiatt azoknak is tökéletes, akiknek csak délután, a rosszalló pillantásokról jut eszükbe, hogy elfelejtették az egészet. Ha úgy érzi, hogy a párjára egy wellness program férne rá, akkor vigye el egy fürdőbe. Számtalan lehetőség van egynapos közös programra, elég ha szétnéz bármelyik kuponos oldalon és máris kinyílik a világ. Kipróbálhatják valamelyik új szabadulós játékot, mehetnek például falat mászni, vagy ejtőernyős ugrásra, ha az extrém sportokat szeretik, ha meg kicsit visszafogottabbak, akkor kutyás fogattal egy kört a Mátrában. A legnagyobb örömet persze az fogja okozni, ha valami személyessel áll elő, például elviszi kedvesét arra a kiállításra vagy koncertre, amit már régóta meg akart nézni. 

Hagyja, hogy párja válasszon

Ha tudja, hogy étterembe szeretné vinni, vagy utazni, vagy valamilyen kulináris, esetleg kalandos élményt szeretne adni, de nem biztos benne, hogy ő melyiknek örülne a legjobban, akkor hagyja, hogy ő maga válassza ki. Vehet repülőjegy vouchert, amit később beválthat. Sőt, olyan kuponokat is, ahol több ajánlatból választhatja ki azt, amelyiket igazán szeretné. 

shutterstock 374177398

Kulináris élvezetek

Ha új éttermeket, kávézókat és új ízeket szeretnek felfedezni együtt, akkor menjenek el olyan helyre, ahol kimondottan Valentin-nap alkalmából készülnek különleges menüsorral, vagy akár új ízekkel. Ha inkább elkészíteni szeretik együtt az ételeket, akkor pedig vegye meg a hozzávalókat, vigyen haza mellé egy jó receptet és egy üveg bort, és főzzék meg együtt az ünnepi ebédet. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra