Mutatjuk, hogyan kell festés, szerelés vagy fúrás nélkül feldobni a csupasz falakat

Ha kezdi kicsit unalmasnak érezni a lakást, akkor most egy újra felkapott megoldással nagyon gyorsan, és főleg nagyon egyszerűen dobhatja fel és teheti egyedivé azt. És mindehhez nem is kell kézügyesség, nem kell szögelni vagy fúrni, és még csak koszos vagy festékes sem lesz: ez a varázsa a falmatricának, más néven faltetoválásnak.

A falakon

Nem is olyan újdonság ez a dolog, hiszen gyerekként szinte mindenki megpróbálkozott azzal, hogy a falra ragassza kedvenc mesefigurájának a képét, legfeljebb ezt az ötletet az anyák ritkán fogadták lelkesen. Ez azonban már egy kicsit más. Egyrészt, mert a matrica nem egészen a megszokott formában jelentkezik, másrészt a tapadása is sokkal jobb, mint a régi papírmatricáké, így nem kell tartani az idővel felpöndörödő és leváló sarkoktól és szélektől.

A falmatrica anyaga ugyanis vékony műanyag, ami lehetővé teszi, hogy akár áttetsző részek is legyenek rajta. Ezért még hálás lesz, mivel így is lehet aprólékos, részletekben bővelkedő mintája, mégsem kell aprólékosan körbevágnia a kiszemelt fákat minden egyes levelét, a lepkék lábacskáit, a feliratokat. Ráadásul, ha így tenne, akkor sem lenne szép, egyenletes a kép széle, és könnyen sérülhetnének is az egyes részletek is. Nos, az előre legyártott matricákkal ilyen gondja sem lesz.

„A dekorálandó felület méretétől függően válasszuk ki a megfelelő méretű matricát. Egy nagyméretű motívum olyan helyen mutat jól, ahol van elég nagy falfelület és nem lóg rá függöny, nincs előtte a tévé. Nagyszerű megoldás pl. hosszú közlekedők falát izgalmassá tenni vele, de egy-egy nagyobb, üres falfelületet is klasszul dekorálhatunk így" – tanácsolja Zsoltai Tünde lakberendező, látványtervező.

ccffc1
wallstickershop.com

A választék szinte végtelen a falmatricákból is – a választásnál az egyik legfontosabb szempont, hogy a lakás vagy a dekorálandó helyiség összhangja meglegyen. Lehet a matrica egyszínű, színes, tükrös, fekete, csak illeszkedjen az enteriőrbe!

A méret megválasztásánál fontos szempont, hogy hová szánja az adott motívumot. Több kis részből álló minta mutatós lehet egy lépcsőházban, ahol végigkísérik a közlekedési útvonalon a virágok, indák vagy madarak. Nagy méretű matrica pedig természetesen ott érvényesül, ahol van elég nagy tér ahhoz, élvezhesse a kiválasztott dekorációt. Ebben az esetben is igaz persze a „kevesebb több” elve – inkább legyen kevesebb dekorációnk, de az jó helyen, hogy szépen érvényesüljön. 

Ajtóra, konyhába, de még ablakra is

Ezeknek a matricáknak megvan az az előnye is, hogy több felületen is felhasználhatóak. Persze ehhez érdemes kifejezetten az arra a felületre gyártott darabokat keresni, hiszen a hatás akkor lesz a legjobb. A matricát tehetjük az ajtóra is, ezzel azt akár teljesen el is lehet tüntetni a térből, de rusztikus hangulatot, ipari jelleget, vagy éppen mélységet is kaphat egy egyszerű, olcsó ajtó. Ehhez csak a megfelelő matricát kell óvatosan felvinni rá, vigyázva, hogy ne legyen buborékos a felszíne. Azzal számolni kell, hogy ezek a műanyag kiegészítők nem védik a felületet, csak dekorálják, vagyis a kutya, macska kaparása, vagy éppen a karcolások, amiket a búrtorok okoznak, a képeken is látszani fognak.

BK-ANISE lrg 1
wallstickershop.com

A matrica helyet kaphat a konyhában is: a hűtő vagy a mosogatógép is ideális az ilyen díszítőelemhez, és kisgyerekesek számára valószínűleg jó hír, hogy ettől még a hűtőmágneseket sem kell száműznie. Arra azért figyeljen, hogy a két minta egyszerre sok lehet, így a hűtőmágnesek mögé inkább egyenletes hátteret válasszon. A mosogatógép működtető paneljét kivéve is díszbe öltözhet, amivel akár egy új ablakot (ténylegesen ablakot mintázó matricák is vannak) nyithat a külvilágra.

A megszokott felületek mellett ma már üvegre tehető matrica is létezik. Ezek áttetszőek, moshatóak, és kellemes intimitást biztosítanak. Nem csak azokra a darabokra kell gondolni, amiket már jól ismer – mint a csipkés felület illúziója, vagy a tejüveg-szerű matrica. Ha azt szeretné, akár New York látképe is felkerülhet az üvegre, amivel például egy irodában az üvegfalú tárgyaló intimitása növelhető úgy, hogy a tér egyedi lesz, és a belátás is megoldott.

Kisebb felületekre is mutatós lehet

A falmatricák elvén – vagyis a szépen kivehető minták és a körülöttük lévő áttetsző rész – választhat autóra, vagy éppen laptopra tehető kiviteleket is. természetesen ezek elférhetnek telefonon, íróasztalon, szekrényen, vagy ahova csak szeretné tenni őket. Arra kell csak figyelnie, hogy a felület egyenletes, sima legyen, és természetesen pormentes, hogy a matrica tökéletesen tapadhasson.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek