Mit csináljon, ha utálja a karácsonyi ajándékát, vagy már el is romlott?

Karácsony után a boltok egy részében ugyanakkora a tömeg, mint az ünnepek előtt. Ilyenkor próbálja ugyanis mindenki visszacserélni azokat az ajándékokat, amik mégsem tették emlékezetessé a karácsonyi ünnepet, vagy éppen nem úgy, ahogyan azt elképzelték. Összeszedtük, mihez kezdhet az, aki utálja az ajándékát, a méretet nem sikerült eltalálni, vagy esetleg már el is romlott. 

Akármilyen nagy gonddal és odaadással választ az ember karácsonyi ajándékot, van az úgy, hogy mellényúl és nem tetszik a másiknak. A jogszabály szerint a boltok csak a minőségi hibás árukat kötelesek cserélni, de a nagyobb üzletek ilyenkor azért kivételt tesznek és egy rövid ideig be lehet cserélni azokat a darabokat is, amik nem arattak osztatlan sikert a fa alatt. 

Interneten rendelt ajándékok

Nem csak azért jár jól az, aki interneten rendelte az ajándékot, mert ki sem kellett mozdulnia otthonról, ráadásul házhoz is szállítottak mindent, hanem mert 14 naptári napon belül meggondolhatja magát akkor is, ha a termék egyébként hibátlan. A 14 napos határidő akkortól indul, amikor átvette a terméket és a nagyobb internetes áruházak oldalán le is lehet tölteni azt a formanyomtatványt, amivel el tudja indítani a vásárlástól való elállás folyamatát. Ilyenkor arra azért készüljön fel, hogy vagy személyesen kell visszavinni a terméket, vagy fizetni kell a visszaszállítás költségét. A visszavásárolható termékek körében azért itt is vannak kivételek, értelemszerűen ha például az interneten keresztül hivatott elő egy rakás fényképet, de aztán meggondolta magát, azt nem tudja visszaküldeni, ahogyan egyes higiéniai termékeket sem, sőt például egyes szoftverek vagy játékok sem küldhetőek vissza, ha már megbontotta a csomagolását. De ha mestere szeretne lenni ennek a jogszabálynak, akkor ajánljuk a könyveket, amiket 14 nap alatt bőven ki tud olvasni (persze óvatosan, nehogy meggyűrődjenek a lapok) majd vissza tudja küldeni. Az online rendelt termékeknél a 14 napos elállási jog akkor is él, ha személyesen vette át a termékeket, vagy éppen egy átvevőpontra ment el érte.

Vásárlás boltban

Itt már csak a kereskedő jóindulatán múlik, hogy kicseréli-e a terméket akkor is, ha annak semmilyen minőségbeli problémája nincs, csak éppen nem jó a méret, vagy nem tetszik a színe. Nagyon sok üzlet, főleg ebben az időszakban gond nélkül kicseréli a termékeket ha blokkal tudja igazolni, hogy ott vásárolta. Készüljön fel arra, hogy a pénzt csak igen különleges esetben adják vissza, jellemzőbb az, hogy levásárolhatja az összeget, esetleg vásárlási utalványt kap helyette, amit akár később is be tud váltani. Sok üzletben csak az ünnepek utáni pár napban lesz lehetősége cserére, ezért minél hamarabb érdeklődjön arról, hogy meddig tudja visszavinni a terméket és mi a csere feltétele. 

GettyImages-168782957
Bloomberg / Europress / Getty

Ha minden kötél szakad, adja el

Ha nem veszi vissza a kereskedő a terméket vagy nincs meg a blokkja, tegye fel aukciós vagy apróhirdetős oldalakra a terméket és adja el. Annak nincs sok értelme, hogy egy túl kicsi cipőt, egy hatalmas kabátot vagy egy olyan táskát őrizgessen, ami nem tetszik. Más viszont lehet pont azt keresi, így inkább adja el és vegyen magának a pénzből valami olyat, aminek tényleg örülne. 

Ha már el is romlott a termék

Ha a vásárlástól számított három munkanapon belül jelzi, hogy a termék minőségi hibás és jelzi csereigényét, akkor a kereskedő köteles kicserélni a terméket, nem hivatkozhat arra, hogy javítani tudja. Három nap után pedig a garanciális javítást lehet kérni, amit a vásárlás helyén vagy a jótálláson feltüntetett szakszervizben lehet jelezni. A kereskedő is köteles intézni a minőségi javítást, de általában gyorsabb ha a szakszervizbe viszi. Ha leértékelt, vagy szépséghibás termék romlott el, a szavatossági jog akkor is érvényesíthető, ha a kereskedő nem hívta fel a figyelmet a termék hibájára. Vagyis ha azért volt olcsóbb egy termék mert kiállítási darab vagy van az oldalán egy karc, de sehol sem tüntették fel, hogy hibás lenne a működése, akkor ugyanúgy érvényesítheti a jogait. Cipőknél az első hat hónapban a kereskedőnek kell bizonyítani, hogy a hiba nem gyártási eredetű, majd másfél évig még érvényesítheti a szavatossági jogait, de akkor már a fogyasztónak kell bizonyítani, hogy a cipő gyári hibás volt. Egy független szervezetnél kell bevizsgáltatni ha a vállalkozás elutasította a panaszát. 

Jótállás / garancia / szavatosság

A köznyelvben a jótállást gyakran garanciának is szokták nevezni. Ez alatt kell érteni azt az időszakot, amíg a kereskedő vagy vállalkozó vállalja, hogy a szerződést hibátlanul teljesíti, vagyis a termék kifogástalanul működni fog. Kötelező jótállás nem minden termékre vonatkozik, csak amiket a jogszabály felsorol. Ez alatt az időszak alatt a vállalkozásnak vagy a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a meghibásodást nem a termék minőségbeli hibája okozza. A jótállási időszak a javítás idejével mindig meghosszabbodik, ezért a munkalapokat is gondosan tegye el. 

Nem kell, hogy meglegyen a blokkja, elég ha megvan a lepecsételt és kitöltött jótállási jegye, sőt ha internetről rendelt, akkor az elektronikus számla is tökéletes a jogai érvényesítéséhez. A banki bizonylat viszont általában nem elég, mivel nem bizonyítja, hogy mit vett, csak a vásárlás tényét és végösszegét. Azonban kérheti a kereskedő segítségét, néhány rendszerben az azonosító alapján elő tudják keresni a blokk másolatát. 

Ha jótállás nincs egy termékre, szavatosság még lehet. Ez a hibás teljesítésért vállalt kereskedői felelősséget jelenti, vagyis mikor a termék nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, kivéve ha erről a fogyasztó tudott. Például szépséghibás termékek esetén nem kérhet javítást a szépséghibára, viszont egyéb probléma esetén 2 évig élhet a szavatossági jogával. Ez a két éves szavatossági idő minden termékre vonatkozik, akár a zoknira is. Viszont a szavatossági jognál a fogyasztónak kell bizonyítania az igazát. 

Nem kell csomagolást őrizgetni

Jó hír, hogy kidobhatja a szekrény tetején összegyűlt dobozokat, ugyanis nem kell az eredeti csomagolás ahhoz, hogy a szavatossági jogait érvényesíteni tudja. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal tájékoztatása szerint ugyanis nem várható el a vásárlótól, az eredeti csomagolást őrizgesse. A szavatossági, mind a jótállási igények két lépcsőben érvényesíthetők. A fogyasztó elsősorban kijavítást, illetve cserét kérhet. A javítás és a csere közül a vásárló választhat, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek aránytalan többletköltséget eredményezne. Abban az esetben, ha a kereskedő sem javítani, sem cserélni nem tud, illetve nem hajlandó, a fogyasztó árleszállítást érvényesíthet vagy elállhat. Elállás esetén a kereskedő köteles visszafizetni a vételárat.

shutterstock 143836480
Oszd meg másokkal is!
Mustra