LÁJFHEKK

Ne csak a növényeket, az egész kertet téliesítse!

2015. december 10., csütörtök 15:15

Ahogy az idő egyre hidegebb lesz, a kerti munkák is véget érnek. Ilyenkor viszont nemcsak a kertet kell felkészíteni a hidegre, hanem a szerszámokat, eszközöket is téliesíteni kell. Ezzel ugyanis megnöveli az élettartamukat, vagyis jelentős összegeket spórolhat meg.

Tisztítani és élezni

Azok a szerszámok, melyek a föld átmozgatásához kellenek, erős igénybevételnek vannak kitéve. Az ásók, kapák és más eszközök ugyanis nem csak a puha, lágy földdel találkoznak: amikor a nagy lendületben követ érnek, akkor a szikrák mellett a csorbulással is számolni kell.

Persze nem az a cél, hogy az ásóval sajtot lehessen szeletelni, ám a csorba vagy hajlott szélű szerszámokkal a munka jóval nehezebb. Amikor tehát elpakolja ezeket télire, először alaposan meg kell őket tisztítani a rájuk rakódott földtől, mert ezzel jelentősen megnövelheti az élettartamukat, vagyis csak sokkal később kell új szerszámokat vennie. Az élezéssel pedig a saját, tavaszi munkáját könnyíti meg! Ez sem egy nehéz folyamat, csupán egy fenőkőre, lesz szüksége. a kővel mellkastól kifelé dolgozva, mindí egy irányba fenve dolgozza át a szerszám szélét, így - némi munka árán - a csorbulások eltűnnek majd.

Ollók

A kerti szerszámok között vannak olyanok is, amik mozgó alkatrészekkel rendelkeznek. Ezeket is téliesíteni kell, hiszen jellemzően nem visszük be őket a lakásba minden használat után. Vagyis a sokszor nedves közeg kikezdi a szerszámokat.

Az egyszerűbb metszőollókat szedje szét (a bonyulultabb szerkezeteket egyszerűen csak alaposan olajozza), és a tisztítás mellett alaposan olajozza is be, így nem csak a működésük lesz tökéletes, hanem sokkal tovább is bírják majd a terhelést. Mint minden szerszámot, ha előkészítette a télre, akkor lehetőleg száraz helyen tárolja őket. A fémek és a tartós nedvesség alapvetően nem jó barátok, hát még ha ez a nedvesség behatol a szerszámokba.

Víz

A kertekben sokszor találkozhatunk öntözőberendezésekkel is. Ezek víztelenítése a téli időszakban kötelező, hisz ellenkező esetben a csövek szétfagynak, és következő évben a rendszert újra kell telepíteni. Ha a szórófejeket nem lehet eltávolítani, akkor érdemes sűrített levegővel azokat is kifújatni!

A földközeli, vagy afeletti szivattyúkat is le kell engedni, és el kell zárni a kerti csapokat is: ha ezek elmaradnak, abból könnyen szétfagyás lehet. Ez meg nemcsak a javíttatási költségek, hanem a vízszámlán jelentkező többlet (valamint a kert széttúrása) miatt is problémás lehet.

A víz elzárása azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet szükségünk rá a tél folyamán. A télizöld növények ugyanis a zimankóban is párologtatnak, vagyis ha az idő száraz, akkor azt megsínylik. Ez különösen igaz a cserépben, dézsában nevelt példányokra!

„A dézsás növényeket télen érdemes egy védettebb helyre tenni. Ez lehet féltető alatt, vagy csak az épület fala mellett, ha lehet inkább a szélvédettebb, naposabb oldalon. Ha tető alá kerül, akkor viszont gondoskodni kell legalább havonta egyszer a locsolásról is. 10-15 °C alatt nem kell sok víz, fagypont alatt pedig semennyi! A vízzel ilyenkor csak kárt teszünk. A nagyon enyhe, meleg tél ugyanakkor ki is száríthatja a növényt, figyelje hát az időjárást és 3-4 nap "téli kánikula" esetén nyugodtan locsoljon egy kicsit. Hogy ez ne terhelje meg a pénztárcát érdemes az esővizet dézsában vályúban gyűjteni, de a kertészetekben kaphatóak már különböző ereszre szerelhető öntözővíz gyűjtők is.

A cserép és a fa dézsa önmagában bírja a fagyot, ha viszont átázott, vizes, mikor a fagy éri a jég szétrepeszti a pórusokat, gyakorlatilag elmállik. Ezt elkerülendő a növény már októbertől egyre kevesebb vizet kapjon, az alátétről vegyük le a cserepet, hogy a víz elcsuroghasson. Mire megérkeznek a decemberi fagyok, addigra a cserép kellően kiszárad. A fagyvédő takaráshoz használjon a kertészetekben kapható fagyvédő szövetet. Ez az anyag, bár egyszerű és olcsó, kifejezetten a fagyvédelemre lett kifejlesztve. Kellően levegőzik, némi fényt is átereszt, ugyanakkor a víz lepereg róla, megvédi a jégkártól a növényt és tartóját is” – tanácsolja Boross Dávid, az Oázis kertészet munkatársa.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta