Tuti lakberendezési trükkök, ha Airbnbzne

viktor

Viktor huszonkét év után szakított a multiléttel, és inkább a nyugodtabbnak gondolt rövid távú lakáskiadás mellett döntött. Azóta túlvan a tanulóleckén, a multivilág tapasztalatait is beleépítette a lakásokba, melyek Budapest belvárosában várják a vendégeket. Utolsó befektetése nemrég lett kész, még érezni benne a frissen felújított lakások egyedi illatát, amiben keveredik a falfesték és a frissen csiszolt parketta illata. A közepes méretű lakás nem volt rossz állapotban, a tulajdonosa néhány éve hagyta maga után, azóta üresen állt.

Le volt pusztulva?

Azt nem mondanám, olyan volt, mint amikor átment az ember a nagymamájához, aki 70 éve ugyanolyan környezetben él. Ugyanazok a szagok, bemész a fürdőszobába és a nagyinál is meglévő illat csapta meg az orrod. De nem baj, mert praktikus volt, jó volt az elrendezése, és ez a fontos. 

Ebbe a lakásba amikor beléptem, azonnal láttam, hogy jó lesz. A bejárati ajtótól jobbra és balra helyezkednek el a szobák, ami pont megfelelő. Már elég praktikusan látom ezeket a tereket, azt kell kitalálni, hogy 30-40 négyzetméterig 3-4 ember elhelyezését hogyan lehet megoldani. Egy nagyobb  lakást ennek az üzletnek a fényében akkor érdemes megvásárolni, ha tudod szeparálni. Az viszonylag ritka – tapasztalatom szerint –, hogy egyszerre jöjjenek öten-hatan, jellemzően 2-4 ember érkezik.

Amikor ide beléptem, az volt az első gondolatom, hogy akkor legyen nagyobb lakás, ha két funkcionális megoldást tud nyújtani. Ez hosszanti téglalap alakú, egy középső bejárattal, ami ideális. Plusz minden helyiségben van ablak és mindenhol van természetes fény – ez a legfontosabb szempont a választásnál.

Mennyire keresel mást a rövid távú kiadáshoz?

Ha az ember magának vesz egy lakást, akkor tudja, hogyan él, mit szeret, mik az igényei. Háromféleképp lehet lakást venni: vagy épít az ember – bár erre is azt mondják, az elsőt mindenki az ellenségeinek építi –; vagy mindig cserélgeted az igények változásának függvényében az otthonod; vagy olyat keresel, ami minden élethelyzetre megoldást nyújt.

Ha kiadás a célod, akkor a kialakításnál az elsődleges szempont, hogy a négyzetméterekkel hotelszerűen kell bánni. Felesleges túlgondolni: versenyképességet tekintve jobbnak kell lenned, mint egy hostelnek – sőt exkluzív otthoni környezetet kell teremtened –, de egy hotel áránál olcsóbbnak kell lennie.

Ezért is fontos ez a "30 nm 2 főnek, 40-45 nm 4 főnek" szabály, amit tekinthetünk hüvelykujj szabálynak is. Ezen méretek felett felesleges gondolkodni, kivéve ha azt mondod, hogy van egy ingatlanod és csinálsz belőle valamit.

Mennyit költöttél a felújításra?

300-600 000 Ft/nm körül szóródnak most a lakás átlagárak Budapesten. Minél kisebb a lakás, annál likvidebb, annál jobban elbír egy magasabb négyzetméterárat. Az én stratégiám, hogy az V. vagy VI. kerületben kell venni, és egy jó állapotú ház leromlott lakásába érdemes fektetni. Ez olyan dolog, ahol a hely a legfontosabb. Függetlenül attól, hogy én most egy rövidtávú kiadásban vagyok benne, a lakás egy hosszútávú befektetés az életemben. Az én hozzáállásom, hogy hosszú távon biztonságot adjon.

A tapasztalatom szerint a kulcsrakész felújítás esetén (és a kulcsrakész ebben az esetben az utolsó mosogatószivacsot, törülközőt is jelenti) úgy kell számolni, hogy ha három egység volt a lakás, még 1-1,5 egységet fogsz rákölteni. Itt egy élhető környezetet kell berendezni, nem arról szól a dolog, hogy kicseréltem a villanyvezetéket a falban, hanem az utolsó képig meg kell tervezni a dolgokat. 2-3 kanyar az Ikeába az 200-300.000 Ft alkalmanként. Ha negyvenszer megveszel egy 8000 forintos tételt, az hirtelen nagy szám lesz.

Mi az, amiben ez más, mint egy hagyományos célokra használt lakás?

Nincsenek szekrények és könyvespolcok. Alapvetően azt gondolom, hogy én a saját stílusomat próbálom belevinni minden lakásba, de nincs aranyszabály. Ha valaki A-ban hisz, akkor A-t csinál, aki B-ben az B-t, de az ABC összes betűjével lehet jó megoldásokat hozni. Én szeretem a régi és a modern ötvözetét. Zenészember vagyok, régi hangszerekkel foglalkozom, mindig közel állt hozzám a vintage, bár azt gondolom, hogy a vintage szó egy nagyon elcsépelt a bútorok és dekók világában. Túl van hájpolva és fel van divatosítva. A hangszerek világában a vintage az egy nagyon komoly dolog,  több tíz éves tudás kell, hogy meg tudd mondani, hogy valami az-e vagy sem. Itt ez sokkal üresebb dolgot képvisel, de mégis közérthetőbb. Egyszerű stílusjegy.

Mi alapján alakítottad  ki a lakást?

Azt gondolom végig, hogy ha én jönnék ide, akkor hogyan érezném itt magam. Az én elképzelésem a modern és a vintage ötvözete. Ami nekem ebben a történetben fontos, hogy legyen kicsit harsány és legyen sztorija.

Gondold végig: 2-3 napot van itt egy ember. Ha valaki elutazik pár napra, és nem wellness szállóba megy, az nem a nyugalmat keresi,  hanem szeretne inspirálódni. Budapest mélységét és sokoldalúságát jól hozza ez a stílus – legalábbis könnyen össze tudom vele passzítani –, mert Budapestnek is megvan a rusztikussága. Inkább rusztikus mint modern, nem London a modern metropisz hanem New York és Párizs kombinációja. Amikor megtalálod az épületekben és a társadalomban is a sokszínűséget, legyen szó a magasságtól a mélységéig. Ezért én olyan inspiratív környezetet szeretnék adni, amiben a vendégem kap egy kis Viktort, egy kis Budapestet, és kap egy történetet. Legyenek pontok, amikre rácsodálkozik. Hosszú távon nem nyugalmas ez a környezet, annyira harsog, hogy nem engedi az agyadat megnyugodni. Ez nem feng shui és nem lakóotthon, hanem egy inspiráció. A legtöbb visszajelezés, amit a lakásokra kapok, az pont az inspirációt hangsúlyozza.

Mi az, amire érdemes odafigyelni a tervezés során?

Az, hogy milyen hatást váltson ki az emberekben. Nekem van egy jó szófordulatom erre, az "underpromise and overdeliver" (ígérj alá és nyújts többet). A másik, hogy mondj mindig igazat. Én mindig olyan fényképeket és gondolatokat mutatok meg, ami csak annyit ígér, amennyi!  Ha a benyomást megnézi, és az alapján választ, az nagyon jó. Ehhez még hozzátehetsz a személyiségeddel, amikor leülsz hozzá, az idődet meg a tudásodat adod oda. Ha Budapest szeretetét átadod neki, akkor ő kényelmesen fogja érezni magát.

Ez pont olyan, mint ha  te elmész egy hetvenötödik ország 72. városába vadidegenként, akkor neked is jól fog ez a helyzet esni. Hogy nemcsak annyit kapsz, amennyit a fotókon láttál, hanem még többet is, nemcsak egy kulcsot, hanem egy embert is, és ettől sokkal biztonságosabban érzed magad. Legyen atmoszféra és biztonság. Szerintem ezek fontosak.

Mik a fókuszpontok?

Bárhová nézel látsz egy történetet. A fürdőszoba például legyen nagyon higiénikus, csodaszép, kápráztató és modern. Ahol az ember anyaszült meztelenre vetkőzik, annak egy tüchtig-fertig helynek kell lennie. Az is fontos, hogy legyen tényleg "szoba". Ez a fürdőszoba szóösszetétel második szava, mégse jelenik meg sok esetben. Csempe, akrilkád, hideg dolgok – ezeket meg kell puhítani. Édesanyámnak van egy csodaszép fürdőszobája. Nem nagy, de bemész, és az a szeretet, az a nyugalom, ami ott van, az fantasztikus. Van ott egy fonott szék, le van takarva egy szép anyaggal: bemész és azt érzed, hogy az agyad ki tud kapcsolni. Erre a fajta nyugalomra ebben a 40-50 négyzetméterben még nincs lehetőség, de hogy a szobasága megjelenjen, arra igen.

A másik fontos dolog az a konyha. Ha valaki akar valami jót főzni, legyen lehetősége rá. Én szeretek főzni a lányomnak, és egy szép konyhában élvezet főzni, jó szívvel csinálni egy reggelit a másiknak. Ha megteremtem ennek a feltételeit, ezzel vagy él valaki, vagy nem – az az ő döntése. De hogy meglegyen a lehetősége rá, az nagyon fontos. 

Mire törekedsz a kialakítás során?

Különböző értékeket teszel a lakásba. Az első az ingatlan maga, ez kinek rövid-, kinek hosszútávú befektetés. A második az, hogy mindig olyan megoldásokat csinálok, aminél alternatíva lehet, hogy ott valaki hosszan is éljen, akár más dekorációs környezetben. Legyen hely mosógépnek, legyen megfelelő a konyha, legyenek meg a technikai feltételei a gépészeti megoldásoknak, hogy akár saját  lakásként is tudjon funkcionálni. És akkor ehhez adódik a dekoráció. Ha design interieurt csinálok, akkor abba ruházok be, ami nem feltétlenül praktikus, de jól néz ki. Azok a dekók az üzleti kockázat részei. Én ezen a három dolgon mindig végigmegyek gondolatban. 

Ingatlanokról van szó, de ezeket szívvel  igyekszünk megtölteni. A  multinacionális életem egyik nagy hozadéka, hogy viszonylag jól tudok időt menedzselni csapatban. Van egy nagy kép, amikor tervezünk, és ezt a képet szétszedjük, hogy statikailag hogy nézzen ki, gépészetileg hogy legyen, villamosság milyen legyen hozzá.

Vannak apróságok, amelyeket sokan elfejtenek?

Praktikusságok vannak. Ha valaki lefekszik egy nagy ágyra és be akarja dugni a telefonját, akkor kell ott legyen egy konnektor. Menj el egy hotelszobába, egy nyomorult konnektort nem találsz az ágy mellett, vagy ki kell húzni a kislámpát. Én utaztam 20 évet az életemben, a világ összes országában jártam. Tudom, milyen utazni, és azokat a tapasztalatokat  vissza tudom a gyakorlatommal pörgetni.

Nagyon sok egyedi megoldás van ebben a két lakásban a bútorok terén, amelyek akár meghökkentőek is lehetnek. Miért és hogyan alakultak így?

Van egy fantasztikus csapatom, akikkel együtt csinálom az ingatlanokat. Ebben a csapatban vannak különféle funkciók, és majdhogynem vakon megbízom bennük. Van egy nagyon kedves pár, Attila és Klári: Atti a bútorok és a dekók felelőse, Klári pedig a textilekkel és anyagokkal foglalkozik, és nagyon jól meglátja a dolgokat. Én nagyon realista és praktikus vagyok, ezt el tudom nekik mondani, és aztán rájuk bízok mindent. Szinte ők gazdálkodnak a lehetőségeimmel, meg sem kérdőjelezem a döntésüket. Van egy másik csapat, Jancsi és Csabi, és két további szakember, akik a megoldóemberek. Plusz van egy vassal és fával foglalkozó szakember, aki számos jó megoldást szokott hozni. A lépcső, a díszítések mind nagyon fontosak, még akkor is, ha az alkotás nagy része el van takarva.

Mi a helyzet a menyezettel és a falakkal?

Egy másik lakásom is van a Szerb templom közelében. Ott, amikor levertük a festéket, mondta a festő, hogy a szocreál sárga fal alatt van egy freskó. Leszedtük, és előkerült egy boltív meg egy freskó, és ezekhez rendeztük be a lakást. Szereztem hozzá egy 200 éves templomajtót, ólomüveget, imádom! Itt is hasonlóképpen történt, a mennyezeteknek először spaklival estünk neki, és ez szépen kiadta az eredeti rajzokat és rozettákat, és tök jól megy a lakáshoz. Ettől lesz egyedi is izgalmas a tér. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra