Baromi sokat spórolhat az elkövetkező napok akcióin

Minden évben elmondjuk, hogy nem érdemes a karácsonyi bevásárlást halogatni, de sokan mégis ezt teszik. Pedig ha hamarabb elintéz mindent, akkor nem csak a decemberi zsúfoltságot, és a mindenhonnan bömbölő karácsonyi slágereket hagyhatja ki, de rengeteget spórolhat is. Mutatjuk is, hogy például hogyan. 

Külföldről még rendelhet, de inkább már csak magának

A külföldi rendelésre nemrég figyelmeztettük, és néhány internetes áruháznál még egyáltalán nincs is elkésve, azonban Kínából már csak akkor ér ide karácsonyig az ajándék, ha nagyon szerencsés típus és gyakran előfordulnak önnel csodák. De saját magát még mindig megajándékozhatja, a következő napokban lesznek óriási akciók. Az Aliexpressen például már november 11-én tartottak hatalmas leárazást, de egy percig se csüggedjen ha lemaradt róla: sok eladó az akció előtt felárazza a termékeket, majd a már emelt árból enged valamennyit, így összességében gyakorlatilag ugyanannyiéért veheti meg őket, mint akció nélkül. Ha lemaradt, vegye fel a kívánságlistájára a vágyott terméket és kérjen értesítést, mikor újra akciós lesz. Az Aliexpresshez felzárkózott az Ebay is, ők is nagy akcióval készülnek, néhány termékeket akár 80%-os kedvezménnyel vásárolhat meg. Az Amazonon pedig egészen a Black Friday napjáig várják mindenféle akciókkal, hogy aztán majd november 27-én jöjjön a teljes megőrülés és a még nagyobb akciók. 

Kuponozós hétvége

A november 13-i a hétvégén a Joy magazin kuponjaival lehet kedvezményesen vásárolni, vagyis a péntek 13 csak azoknak lesz szerencsétlen, akik utálnak plázákban, a szokottnál nagyobb tömegben tolongani. Azoknak viszont szerencsés lesz, akik az akciókat keresik, mert rengeteg helyen kap 15-20%-os kedvezményeket, amiket ha jól használ ki, akkor még többet spórolhat. Ugyanis a legtöbb helyen az árkedvezmény nem vonható össze más kedvezményekkel, de ez még nem jelenti azt, hogy az egyébként akciós termékekre sem érvényes. Hogy egy egyszerű példával éljünk, képzelje el, hogy az újságban szerepel egy 20% kedvezményre jogosító kupon, önnek pedig van még az adott boltba egy 15% kedvezményre jogosító törzsvásárlói kártyája is - ebben az esetben nem tudja ezeket összevonni, annak viszont semmi akadálya, hogy egy eleve akciós terméket vegyen és abból kapjon 20% kedvezményt. Azért olvassa el jól az apróbetűs részt, mert például az Alexandra kuponja is csak a teljes árú könyvekre vonatkozik, az Euronicsnál az akciós újságban szereplő termékekre nem vonatkozik a kedvezmény, a Media Markt webáruházában pedig nem lehet használni a kedvezményre jogosító kuponokat. Vannak viszont olyan ajánlatok, amiket kár lenne kihagyni, és ez alatt nem feltétlenül az akciós vaginafiatalítást értjük, bár tény, hogy mindenki máshogy készül a karácsonyra. 

Mobiltelefonok, tabletek: Aki mobiltelefonban vagy tabletben gondolkozik karácsonyra, az most nagyon jól járhat. Az Extreme Digitalnál 15% kedvezménnyel vehet Samsung tabletet és okostelefont, amelyek közül néhány középkategóriás már eleve kedvezményes. Ugyanez az ajánlat érvényes a Samsung Store-ban is, ahol szintén fel tudja használni a kedvezményt az akciós termékekre is, így vehet olcsón például Galaxy Alpha telefont, de az sem rossz ajánlat, hogy a nagyon menő Galaxy Note Edge 249.990 forint helyett így 204 ezer forintért vihető haza 2 éves magyar gyártói garanciával, szolgáltatófüggetlenül. Az Euronicsnál a boltban megjelölt Asus, Lenovo, Huawei, LG vagy Sony telefonokat veheti meg 20% kedvezménnyel, és a Sony boltban is 15%-kal olcsóbb lesz minden.

Kozmetikai termékek: A DM és a Rossmann több akcióval is készül, ami pedig külön menő, hogy ők hagyják, hogy a vásárlás végösszegét csökkentő saját kupont is felhasználják a vásárlók. Így például a DM rengeteg 50%-os akciója még nagyobb lesz, és a Rossmannban is beválthatja a 10% kedvezményre jogosító kupont, meg az összes többit is, amit az újságban talált. Sőt, mivel nem csak egy terméket vehet, így féláron betárazhat egész évre samponokból, tusfürdőkből vagy éppen krémekből. A Müllerben pedig szombaton minden 15%-kal olcsóbb lesz, ehhez csak egy kupont kell letölteni, kinyomtatni és bemutatni a kasszánál. 

Bármilyen elektronikai cikk: A Média Markt nagyon rákészült a hétvégére, ugyanis nem elég, hogy az újságba pakoltak néhány kupont, de még saját maguknak is csináltak két oldalnyit. Ezekhez ráadásul meg sem kell venni semmit, elég csak kinyomtatni és a hétvégén be is válthatja őket. Kedvezményes árú telefonok, videokamerák, fényképezőgépek vagy éppen nyomtatók és szkennerek is találhatóak a beváltható kuponok között. 

shutterstock 25777810
Shutterstock

Vasárnapi vásárlás

A Corvin áruház nyitva tart vasárnap, és hatalmas akciókkal készül. Érdemes korán kelni, mert az első 50 vásárló csak az árak felét fizeti az új ruházati üzleteikben (Sinsay, House, Cropp), de aki később megy, szintén 30% kedvezményt kap. A többi üzlet is készül kedvezményekkel, a Butlersban például az első öt vásárló a bútorokat kivéve mindent féláron kap, a többiek pedig 30% kedvezményt kapnak vissza vásárlási utalványban. A Mohitoban is jól jár az első 50 ember, mert 40% kedvezményt kapnak, de szinte az összes többi boltban is átlagosan 20%-os kedvezményre számíthat. 

Black Friday az Extreme Digitalnál

Az Extreme Digitalnál újra egy héttel hamarabb mint bárhol máshol a világban, november 20-án lesz Black Friday. Ez viszont azt jelenti, hogy ha szerencséje van, már az új TV-jén nézheti, ahogy mások egymást verik az amerikai boltokban az akciós playstation miatt. A cég tanulva a tavalyi esetből idén megerősíti a szerverparkot, de a legjobban akkor jár, ha feliratkozik a hírlevelükre, mert nem csak az akciókról értesül hamarabb, de hamarabb is juthat hozzá a termékekhez. Hogy még virtuálisan se kelljen ugyanazt átélnie, mint a H&M új kollekciójának bemutatásán, az üzlet közel 4000 féle, összesen kb 50 ezer akciós termékkel készül, a kedvezmények mértéke pedig 10-70% között lesz. Az még nem publikus, hogy pontosan milyen készülékek lesznek akciósak, de az már biztos, az Extreme Digital kilépett a klasszikus elektronikai üzlet szerepkörből és nemcsak tévét lehet majd akciósan vásárolni, de utazást, bútorokat, autógumit, sportbérletet, sőt még motort is kínálnak majd az akciós termékek között. Az eladási adatok alapján az egyik legdinamikusabban növekvő szegmens az állateledelek és a baba-mama termékek online kereskedelme volt, ami érthető, hiszen ki akar 25 kilós száraz tápokat cipelgetni, ha ingyen is házhoz viszik, valamint a kismamáknak is könnyebbség lehet, ha csak a bejáratig kell elmenni a pelenkáért. Ráadásul részesedést vásárolt a cégben a Steinhoff International Holdings vállalatcsoport, akik például a Kika vagy az egyre több bolttal rendelkező Pepco tulajdonosai is, így már semmi akadálya annak sem, hogy lassan tényleg az egész lakásberendezést egy helyről elintézhesse, ráadásul online. November 20-án ebből az életérzésből is ízelítőt kaphat, vagyis lakberendezési dolgokat is rendelhet akciósan. 

shutterstock 114439639
Shutterstock
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek