LÁJFHEKK

Lejárt húsokból, mosogatóba csepegő szennyvíz mellett főztek a menzákra

2015. október 14., szerda 14:35

Az egérszaros és penészes budapesti cukrászüzem után ezúttal egy pest megyei közétkeztető cég konyháján csapott le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (Nébih Küi), amelynek egyik egységében több mázsa lejárt fogyaszthatósági és minőség megőrzési idejű, továbbá jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszert találtak és foglaltak le. – áll a Nébih hivatalos közleményében. A dolog külön szépsége, hogy a cég a házhoz szállításos ételrendelések mellett több település felnőtt- és gyerek étkezdéjébe is szállít, heló, menzareform!

TS Gastro Kft. ceglédi konyhája várhatóan több százezer forint bírságra számíthat, többek között azért, mert több, mint 80 kg lejárt fogyaszthatósági idejű húst illetve húskészítményt foglaltak le az ellenőrzött helyiségben, a lefoglalt áru mennyisége pedig a 240 kg-t is meghaladja. Mint a cég honlapján is áll, ügyfeleik közt több környékbeli település gyermek- és felnőtt étkezdéje is szerepelt

Az ellenőrzés során a kétes minőségű élelmiszerek mellett az épület helyiségeinek állapotában is találtak kivetnivalót a szakemberek, továbbá nem felelt meg az előírásoknak a konyha sem, ahol a falak csempehiányosak, az ajtók valamint a tároló szekrények sérültek és takaríthatatlanok voltak. A raktárhelyiségben közvetlenül a padozaton tárolták az élelmiszereket, a húselőkészítőben pedig szennyvíz elvezetője csepegett a mosogatóba.

A Nébih az albertirsai székhelyű cég ceglédi telephelyén talált lejárt és nem nyomon követhető élelmiszereket megsemmisítette, a másik két konyhán azonban nem találtak élelmiszerbiztonsági problémát az ellenőrzést végző szakemberek. A bemutatott hardcore körülményekhez képest a Nébih ijesztő hangaláfestéssel készített videója visszafogottra sikerült, de ezek után tényleg nem lehet a sóhiányos ételekre fogni a menzareform nehézségeit.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta