35 halárusítóra csapott le a NÉBIH

Mintegy 50 kg halat semmisítettek meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, miután átfogó ellenőrzést tartottak az állami halászati őri szolgálattal (ÁHSZ) közösen. A Nébih közleménye szerint az elmúlt négy hónapban 81 halboltban, valamint halból készült ételeket árusító vendéglátóhelyen tartottak ellenőrzést a szakemberek. Az ellenőrzött létesítményeknél 35 esetben találtak szabálytalanságot és több alkalommal kellett halat, illetve haltermékeket megsemmisíttetni mintegy 50 kg mennyiségben.

Az ÁHSZ több alkalommal közös szolgálatot látott el a Dunai- és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságokkal. Baranya és Tolna megyékben a területi halgazdálkodási felügyelőkkel, a rendőr és a természetvédelmi hatósággal közösen szervezett akciókban vettek részt. Heves, Nógrád és Pest megyékben pedig a „horgásztavak” ellenőrzésére került sor. Az akciók eredményeként 38 eljárás indult a NÉBIH-nél, melyek jelenleg is folyamatban vannak. 

Az ÁHSZ szakirányú felsőfokú végzettségű, rendészeti és halászati őri vizsgával rendelkező szakemberekből áll. A halászati őrök az ország teljes területén ellenőrizhetnek és – a halászati őrök jogosítványain túl – megilleti őket a halgazdálkodási felügyelők hatáskörei is. Ezáltal nem csak a halgazdálkodási vízparton járhatnak el, hanem a halak, illetve adott haltételek származását a teljes élelmiszerláncon – „víztől az asztalig” – nyomonkövethetik.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek