Így és ennyiért segíthet a menekülteknek!

Segitene a menekülteken, de fogalma sincs, mint és hogyan? Ki se akar mozdulni a lakásból, de azért küldene ezt-azt? No problem, manapság már ez is lehetséges. 

Az egyik legjobban szervezett civil csapat a Migration Aid, ők naponta teszik közzé a Facebookon, hogy hol és mit várnak, csakúgy, mint a Segítsünk együtt a menekülteknek csoport. Jelenleg három tranzitállomáson várnak adományokat Budapesten, és Debrencenben is szükség van sok mindenre. Mi azzal tudunk segíteni, hogy alább közzétesszük, hol találják meg nagyon olcsón a legfontosabb és leginkább várt élelmiszereket, italokat, tisztasági eszközöket, hogy minél többet tudjanak adni belőle. 

Tárgyi adományok: Ezeket a gyűjtőpontokba javasolt vinni, a Keleti, a Nyugati és a ma megnyíló Verseny utcai adományközpontba lehet leadni őket, ha a Migration Aidet támogatná, ha pedig Segítsük együtt a menekülteket csoportot, akkor a 1084 Budapest, Bérkocsis u. 41. pincéjébe vigye be vagy küldesse az adományokat. 

Élelmiszer: ezeket meg lehet venni, és személyesen leadni a gyűjtőpontra, vagy meg lehet rendelni, és házhozszállítással 16 óra és 20 óra között az alábbi címre küldetni: "Adománygyűjtő Pont 1076. Verseny u. 10.". A Tesco és a GRoby házhozszállítását sokan választják, utóbbi PayPal-fizetéssel is igénybe vehető, így aki külföldről szeretne segíteni, az is megteheti. A Rossmann is most indította el a webshopját, ezt is érdemes megnézni. Ami fontos, hogy a menekültek egy része nem fogyaszt sertéshúst, sem bármilyen sertésből készült élelmiszert (létezik például kenyér is, amihez sertészsírt használnak), így nézze meg mielőtt megvásárolja az adott terméket, hogy mik az összetevői.  Igyekeztünk a legolcsóbb árakat és üzleteket megtalálni, de ez nem jelenti azt, hogy máshol esetleg ne lenne olcsóbban kapható az adott termék! Javasoljuk, hogy higiéniai termékek esetén nézzenek körül az Euro Family hálózatnál, illetve a kínai boltokban, itt is nagyon jó áron lehet ilyen termékekhez jutni.

Decathlon 20000 Ft felett, a Mountex és a Nomádsport pedig 5000 forint felett ingyen szállít ki.  A Polifoam márkaboltjában a mai nap mindössze egy darab derékalj van, de holnapra ígértek készletet. Telefonos tájékoztatás szerint igen kapósak a matracok, és maga a cég is küldött adományba egy nagyobb készletet a menekülteknek. 

Az egyik csoport azt kéri, hogy "aki maga osztja ki az adományát, hogy ne szabad rablás legyen belőle, mert azon túl, hogy veszélyes, és nem mutat valami jól a száz kamera előtt, a menekültek másokat is meg fognak rohanni, ha azt tapasztalják, hogy itt ez a módja annak, hogy hozzájuthassanak a szükséges dolgokhoz. Ez viszont hihetetlen mértékben nehezíti meg a mi munkánkat. Kérek mindenkit, hogy legyen belátással."

Szükséglet bolt   pontos megnevezés ár (forint)
víz, 0,5-s Auchan/Penny    saját márkás 39,-
kis dobozos gyümölcslé  Penny Market   saját márkás 53,-
bébiétel  Rossmann   Hame    259.-
müzliszelet Auchan    sajtámárkás 32 ft
babkonzerv  Tesco   sajátmárkás  219 ft / 420 g 
csicseriborsó konzerv  Tesco   Latinum   299 ft / 400 g
zöldborsó konzerv   Tesco  sajátmárkás   189 ft / 400 g 
kukorica konzerv   Tesco   sajátmárkás  169 ft / 340 g 
rizs  Tesco   Value B tipusú   229.-
fogkefe Tesco Rebicek rebi-dental 92,-
fogkrém Rossmann Prokudent 125 ml 169,-
EÜ betét Minden a neten  Andi eü betét 10 db 195,-
szappan  Tesco/Groby   100 grammos  115.-
tusfürdő  Tesco   Tesco Value 1 l  189.-
sampon   Tesco   T. Value 1 l  296 ft 
borotva  Tesco   T. Value 10 db  169 ft
borotvahab  Tesco   Avouré for men 250ml  329.- 
dezodor Müller Aveo 195 ft
sátor Decathlon Quechua Arpenaz 2 6990,-
takaró Ikea Krakris 495,-
polifoam Polifoam mintabolt    850,-
esőkabát Müller Regen poncho 165,-
hőtakaró fólia (izofólia) Nomádsport Életmentő fólia 620,-
cumisüveg  kínai üzletek     200.-
termosz Nomádsport Laplaya Action Steel Flask 1880,-
kézfertőtlenítő zselé Tesco Brado Life 339.-
nedves törlőkendő Tesco Tesco Value 266.-
óriás kukazsák (remek esőkabát szabható belőle könnyedén) Tesco Tesco Value 269.-

Debrecenben (Debrecen, Péterfia u. 29. 10-17 között) pedig 

- szénsavmentes ásványvíz
- zokni (minden méretben)
- termosz adagolóval
- bébiétel
- tápszer
- cumisüveg
- takaró, hálózsák

kellene.

FRISSÍTÉS

A Migration Aid jelenleg mindenkit arra kér, pár napig ne vigyen adományokat, hiszen megtelt a raktáruk. Azonban ha segíteni szeretne, megteheti

- egyrészt a Segítsünk együtt a menekülteknek csoportnál. Ők a VIII. kerületi Bérkocsis utca 41. alá várják a szeletelt sajtokat (szendvicshez), a mackósajtot, a zesmlét, a gyümölcsöket és a padlizsánt, illetve a cukkinit;

- másrészt a VI. kerületi Caledonia étteremben hétfőtől vasárnapig délután 2 és 7 óra között adhatja le az alábbi dolgokat: takaró, pléd, polioam, matrac, hálózsák, esőkabát és kézi töltésű zseblámpa. Fontos, hogy csak tiszta termékeket vigyen!

 

Ha hozzászólna, azt a Facebook-oldalunkon megteheti, ahol nemcsak az új cikkeinkről kap friss információkat, de az adománygyűjtéssel kapcsolatos hírekről is.

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra