Forgassa házát a nap felé!

Bio földrengésálló napraforgóházat vásárolhat az a gazdag hippi, akinek van legalább 1 millió dollárja (300 millió forintja) – adta hírül a Daily Mail. A New York államban található házacska úgy néz ki, mint egy UFO űrhajó, és Solaleya, egy ismert francia ökoépítész tervezte meg. Mára már több mint 200 Domehouse készült el, szerte a világban állnak ezek a furcsa építmények.

A 40 tonna faanyag Franciaországból érkezett az Államokba, és egy erdő közepére került, tökéletes kis hétvégi vityillónak. A kétszintes háznak az egyik legmenőbb része, hogy elforgatható, ergo az időjárásnak megfelelően találhatja ki az ablakok helyét. Ha pedig retteg attól, hogy egy földrengés teszi tönkre a kecót, megnyugtatjuk, a Richter-skála szerinti 8-as szintig, illetve 249 km/h órás szélig biztonságban van.

Saját könyvtárszobája is lehet és a vendégek sem az ön fürdőjében mossák majd a fogukat, mert van 3 háló és 3 fürdőszoba is. A bambusz, cédrus és mészkő felhasználásával készült ház – aminek azért a szén-dioxid-lábnyoma a szállítás miatt igen magas lehet – elvileg igen öko, de alakja miatt csak azoknak ajánlott, akik nem szeretik a hagyományos formákat, viszont szeretnének valamiben kitűnni a tömegből.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra