Béna a neten rendelt pulcsi színe? Küldje vissza!

Tudta, hogy joga van bármilyen neten vásárolt terméket 14 napon belül visszaküldeni, és visszakérni a pénzét? És azt, hogy a vásárlást követő 2 éven belül jogában áll a hibás árut díjmentesen megjavíttatni vagy kicseréltetni? Na, és mi a helyzet azzal a ténnyel, hogy nem köteles a kéretlenül kapott termék árát kifizetni, még akkor sem, ha a termékeket nem küldi vissza?

A fenti kérdésekre az az Európai Bizottság indítványozta Eurobarométer felmérés szerint a magyarok 35, 49 és 76 százaléka tudta rosszul a választ, vagyis a többség simán fizet a kéretlenül kapott termékekért, ahelyett, hogy egyszerűen megtartaná őket.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) sajtóközleményéből kiderült, hogy bár  “mi magyarok több problémával szembesülünk, áruk vagy szolgáltatások vásárlása, illetve igénybevétele során, és gyakrabban vásárolunk megtévesztő reklámok hatására is, kevésbé ismerjük alapvető fogyasztói jogainkat, mint európai polgártársaink.” A 28 tagországból 24. helyen állunk a fogyasztói jogaink ismerete tekintetében.  

Ennek megváltoztatása érdekében az Európai Bizottság most egy tudatosságnövelő kampányt indított tizennégy tagállamban, köztük Magyarországon is. A cél, hogy felhívja a figyelmünket az alábbiakra: 

  • jogunk van a hibás árukat megjavíttatni vagy kicseréltetni,
  • jogunk van az interneten vásárolt árukat 14 napon belül visszaküldeni,
  • jogunk van tisztességtelen kikötések nélküli szerződést kötni,
  • jogunk van hiteles és korrekt tájékoztatáshoz és reklámokhoz,
  • és végül, de nem utolsó sorban, jogunk van az Európai Fogyasztói Központok ingyenes segítségének igénybevételére a külföldi kereskedőkkel kapcsolatosan felmerült problémák

Hogy mégis hogyan tervezik ezt tudatosítani bennünk? Ilyen klassz plakátokkal: 

Oszd meg másokkal is!
Mustra