Megtalálja a 6 széket a festményben?

Folditure névre hallgat és Alexander Gendell műve, az a kollekció, amely most újabb darabokkal bővült. A Pop Mural például elsőre egy szárnyas oltárképnek tűnik és bár úgy is funkcionálhat, igazából hat széket rejt – olvasható a Dezeen oldalán.

Elég találó a Folditure elnevezés, amely az angol fold (hajtogatni) és furniture (bútor) szavakból állt össze. Ugyanis Gendell székei és asztalai egytől egyig összehajthatóak egyetlen lappá, amit aztán vagy – a már említett módon – festményként a falra vagy a szekrénybe is akaszthat.

stargazing
Folditure

„Amikor négy éve belevágtunk, a kezdeti koncepció az volt, hogy kényelmes bútorokat tervezzünk. Olyanokat, amelyeket, ha nincs rájuk szükség, akár egy szobainasra is felakaszthatunk, hogy ne foglalja a helyet" - mondta Gendell. „Azonban a vásárlóinknak bejött a szoborszerű kialakítás és egyáltalán nem akarták eldugni. Éppen ezért arra gondoltam, hogy miért ne akaszthatnák a falra? Azonban azt sem akartam, hogy ha leveszik, nem marad helyette semmi" – tette hozzá.

Nemcsak a Pop Mural az újdonság a kollekcióban: megszületett a Cricket névre hallgató asztal is, amit – szinte hihetetlen módon – egyetlen vékony lappá hajthat össze a gazdája. Mi sem tudtuk elképzelni, hogy létezik ilyen, de a videó elég meggyőző. „A Cricket tervezésénél az asztalok svájci bicskáját akartam megalkotni" – mondta Gendell. Szintén újdonság a Star fantizanév alatt futó szék is, ami 3,2 centisre hajtható össze.

star-folding-chair-sequence
Folditure

Az árak egyébként sajna elég borsosak: utóbbiért 945 dollárt (255 ezer forintot), a Cricketért pedig 1 675 dollárt (455 ezer forintot) kérnek.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra