Válasszon ágyat okosan!

shutterstock 250149277

Az ágy kiválasztásánál természetesen az egyik legfontosabb szempont, hogy illeszkedjen a szoba hangulatához. Ezt pedig több szempont szerint is érdemes elemezni, és a legjobban illeszkedőt kiválasztani. A szempontok között pedig a méret, az anyag, illetve a forma is szerepet játszik.

Anyag és szélesség

Az ágy anyaga tökéletesen az ízlésére van bízva. A fa vagy éppen a fém keretek mellett ma már igen széles a kínálat modern, akár áttetsző ágyvariációkból is. Ebben az esetben inkább azt érdemes meghatároznia, hogy a szoba hangulata melyik anyagban köszön vissza, illetve azt érdemes tisztázni, hogy milyen élettartami megkötéssel lehet hozzájutni a kiválasztott darabhoz.

A méret már egy egészen más kérdés. Az egyszemélyes ágyak esetében nem sok variáció adódik, míg a franciaágyaknál már más a helyzet. A 140 centi szélesség ideális, ha kicsi a hely, ugyanakkor a forgolódó pároknak már kényelmetlen lehet. Ha gyerek is van, aki pedig – akármennyire is ágálunk ellene – bemászik néha a szülei mellé, ott már elkellhet egy 180 centi széles, vagyis Queen size ágy. A King size, vagyis a 200 centi széles darabok már csak nagyobb térben mutatnak, ám a kényelmük vitathatatlan. Még akkor sincsen gond, ha összekapnak a párjával, hiszen a két szélére húzódva még két ember elférne önök között.

Ágyrács és matrac

Az ágyrács és a matrac tekintetében is több variáció áll a rendelkezésre. A legjellemzőbbek a merev, és a rugalmas rácsok, míg a matracoknál a rugós, a memóriahabos, a hideghabos, illetve a latex, vagy Latex-kókusz keverékek. Az ágyrácsokat és a matracokat érdemes úgy kombinálni, hogy a különböző tulajdonságok jól kiegészítsék egymást. A jó alváshoz kell egy kis rugalmasság, illetve jó alátámasztás. Ezt pedig hideg hab, latex, vagy latex-kókusz esetén a rugalmas ágyrács adhatja meg. Ellenben a rugós matracokhoz már sok lenne a plusz mozgás. A memóriahab esetében pedig a rugós megoldás csak fölösleges próbálkozás, ez a matrac ugyanis éppen a mozgási energiát hivatott csökkenteni, elnyelni, így a két hatás kioltaná egymást.

shutterstock 214078915

Forma

A szoba mérete és a berendezés bizony erősen behatárolhatja, hogy milyen ágyat, és hol használhatunk. Lehet, hogy álma egy királyi nyoszolya, ám egy kis szobában, ahol még a szekrény is helyet foglal, ott bizony le kell mondania róla. Kivéve persze, ha okos megoldásokkal él, mint amilyen a galériaágy, vagy éppen a kerek kialakítás.

„A galériaágy ötlete olyan helyeken szokott felmerülni, ahol inkább csak a funkcionális szempontok fontosak, mert igazán esztétikus módon így nem könnyű hálórészt kialakítani. Tipikusan ilyenek a nagyobb belmagasságú garzonlakások, vagy a kisebb alapterületű gyerekszobák.

A legfőbb probléma mindig az a galériaépítéseknél, hogy az alattuk létrejött tér nyomott és többnyire sötét. Viszont a gyerekek kedvelik a kuckós helyeket, ezért sokszor olyan gyerekszobákban is épül galériaágy, ahol amúgy az alapterület nem tenné indokoltá.

Néhány éve kezdődött a kerek ágyak térhódítása. Azért választják sokan az ilyen fekvőalkalmatosságot, mert – a meghökkentő formája mellett – olyan érzése van a kerek ágyon alvónak, mintha egy mezőn hajtaná álomra a fejét.

shutterstock 145921877

Viszont szembe kell nézniük az ilyen ágyak tulajdonosainak azzal a problémával, hogy kerek lepedő – bár létezik- nagyon nehezen szerezhető be. A legtöbben a king size ágyak nagyméretű, téglalap alakú lepedőit használják a kerek ágyukhoz.

Meg lehet említeni a gyerekszobák dobogó alól, kerekeken kihúzható ágymegoldását. Egyébként ezt az ágyelhelyezési megoldást garzonok kialakításakor is érdemes fontolóra venni.

Vagy például mindig is léteztek a szekrényágyak, amelyeknél a fekvőfelület a szekrény csukott állapotában függőlegesen áll és a szekrényt kinyitva az ágy vízszintesbe lehajtható” – mondja Sághy Zoltán lakberendező.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra