Olyan plázákat akarnak az amerikaiak, mint a mieink

Az elmúlt tíz év alatt teljesen átalakultak a vásárlási szokások. Gondoljon csak bele: 2005-ben milyen gyakran vásárolt online vagy mennyiszer rendelt külföldről? Na ugye. Míg tíz éve gyakorlatilag elképzelhetetlen volt, hogy boltok csak online létezzenek, és az Egyesült Államokban mindenki nyüzsgő bevásárlóközpontokba járt (akinek meg pénzt volt, ilyeneket épített), addig az igények alaposan megváltoztak mostanra. Máshogy, máshová járunk boltba, és ezt meg is érzik már az Egyesült Államokban: a hagyományos bevásárlóközpontok több mint három százaléka haldoklik, írja a Huffington Post. De akkor mi lesz ezután? 

Az amerikaiak olyan plázákat szeretnének, mint a mieink

Most már nem plázákat építenek Amerikában, hanem ún. „alls"-okat, vagyis mindenes üzleteket. Erről Paco Underhill, az Environsell nevű kereskedelmi konzultációs cég vezetője beszélt, aki azt is elmondta a Huffington Postnak, hogy egy tipikus amerikai bevásárlóközpontban nincs közért, sem gyógyszertár vagy éppen mosoda, azaz hiányoznak a szolgáltatások vagy a szórakozási lehetőségek, vagy az, hogy elintézhesse a banki ügyeit, esetleg a közüzemi dolgokat egy ügyfélszolgálaton. Márpedig a szakértő szerint a mai fiatalok olyan környéken szeretnének lakni, ahol tudnak élni, dolgozni, bevásárolni és az ügyeiket intézni anélkül, hogy kocsiba kellene ülniük. Ha tényleg ez a nemzetközi trend a következő tíz-húsz évben, akkor jó hírünk van: a magyar plázák nagy része képes lehet követni ezt az irányt, hiszen eddig is hasonlóképpen működtek. A kérdés csak az, hogy a városszéli bevásárlóközpontok mivel tudják majd kicsábítani a vásárlókat. 

2

Egyre kevesebb a bérlő

Az amerikai adatokból kiderül az is, hogy egyre kevesebb a bérlő a nagy üzletközpontokban, és a bérleti díjakat sem tudják nagyon növelni, hiszen jó eséllyel még több üzletük üresen maradna. Az adatok szerint a bevásárlóközpontok több mint 3 százaléka haldoklik, ami azt jelenti, hogy a helyek 40 százaléka üresen áll. 2006-ban ugyanez az csak a plázák 1 százalékáról volt elmondható. Underhill ezért arról próbálja meggyőzni a bevásárlóközpontok vezetőit, hogy tegyenek egy lépést a „mindenes plázák" irányába és modernizálják elképzeléseiket a hagyományos bevásárlóközpontjukról. 

A következő egy-két évtized ebbe az irányba halad

Sucharita Mulpuru, a Forrester Research piackutatója szerint a hagyományos bevásárlóközpontok túlélésért vívott harca a következő évtizedben is folytatódik majd, az internet ugyanis a legnagyobb mindenes pláza, aminek népszerűsége 2005 óta rakéta sebességgel növekszik, ráadásul a webshopok száma gyakorlatilag végtelen. Ezt Underhill is megerősíti, aki elmondta, hogy 2005-ben például jó, ha tíz olyan webshop volt, ahol luxustermékeket lehetett vásárolni. Most azonban ezeknek a száma több mint kétszázra rúg.

A nagy kérdés tehát az, hogy mennyire tudják a plázák és bevásárlóközpontok kielégíteni azt az igényt, hogy az emberek a lakóhelyük környékén intézhessenek el mindent, azzal ugyanis már nem tudnak versenyezni, hogy vásárolni lehet náluk.

tk3s bm mall 01765878
Johnny Joo / Barcroft Media / Northfoto
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek