Fáj a háta? Emelje meg a kertjét!

A kert nagyon klassz dolog, főleg akkor, ha minden rendben van benne. Amikor azonban kapálni és gyomlálni kell, már kevesebben élvezik a feladatot. Ez pedig fokozottan igaz a konyhakertnél, amivel sajna egyértelmű a helyzet: ha azt szeretnénk, hogy valóban szép, nagy, egészséges legyen a termés, akkor a törődés mindenképpen szükséges. És fárasztó.

Emelje meg

Hogy egy kicsit könnyebb legyen a feladat, csalhat egy kicsit: készítsen emelt ágyást. Ezzel a megoldással nem csak a hátát kíméli, hiszen nem kell olyan mélyre hajolgatnia a gyomlálásnál, hanem a kert is rendezettebbnek tűnik tőle. Zakar András, a Fiori Kert Kft okleveles kertészmérnöke el is mondja, miket vegyen figyelembe, amikor emelt ágyást (vagy más néven magaságyást) készít.

"Az ágyást fából érdemes elkészíteni, majd tápanyagban gazdag földdel feltölteni, amihez a szerves trágyáról se feledkezzen meg, ezt már ősszel bele kell keverni.  Az ágyásba kerülő növényeknek fényre van szükségük, ezért a nap irányába tájolja. Legegyszerűbb, ha palántákat ültet bele, amiket nevelheti magról akár ön is. Ha borsót, babot termesztene, azoknak futtató rácsot helyezzen el, hogy legyen helyük a növekedéshez. Ugyancsak vegye figyelembe tökfélék termesztésénél, hogy ezek nagyobb helyet igényelnek, így könnyen kinőhetik az emelt ágyást" – mondja a szakértő.

169271479
Paul Bradbury / Europress / Getty

Karbantartás

Ha most lelkesedni kezdett, és már azt tervezi, hogyan készít egyet, akkor jó, ha tudja, hogy ezeket karbantartania is kell. Hisz ha például fa lapokból épült a konyhakert, akkor az bizony rothadni is fog...

„Az ilyen ágyások általában fenyőfából készülnek. A deszkát szerencsére már lehetséges úgy vásárolni, hogy gombátlanítóval van kezelve, azaz impregnálva van. Az ágyás földjét a deszkától dörken lemezzel választjuk el, így közvetlenül nem kap vizet a deszkázat. A fát fessük le jó minőségű, vastag lazúrral. A deszkákat érdemes csavarral rögzítenie, így könnyebb akár 1-1 darabot cserélni a későbbi évek során, ha esetleg tönkremennek” – figyelmeztet Zakar.

138709703
John Lund/marc Romanelli / Europress / Getty

Különleges díszek

Ha a cél csak annyi, hogy megkönnyítse a konyhakert karbantartását, akkor egyszerűen egy téglalap alapú ágyást készítsen. Ha azonban a kertet is szeretné látványossá tenni vele, akkor akármilyen egyedi formában gondolkodhat, persze azért arra figyeljen, hogy minden növényt kényelmesen elérjen. A szokásostól eltérő formák azért is lehetnek előnyösek, mert ezekkel a már beültetett növényekhez is tud igazodni az új kialakítás, így akár ívekkel, vagy teljesen amorf ágyásokkal is dolgozhat.

475147167
Sofie Delauw / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra