Már nincsenek hagyományos kerekei, még nem légdeszka

Ismét akad egy eszköz, ami forradalmasíthatja a gyalogos közlekedést, bár talán pontosabb lenne azt mondani, hogy aki igazán halad a korral, az karikára cseréli a gördeszkáját. Mi legalábbis nem találunk más, épkézláb elnevezést arra, amit a jövőben gördeszkának akarnak hívni, persze a deszka szó elhagyásával. Mert hiába a longboard térnyerése, azért mégis inkább van az, hogy az emberek szeretik, ha a dolgok egyre kevesebb helyet foglalnak. 

Lecserélné a görre deszkáját?

Nagyobb bajban az angol nyelv, hiszen ha a skateboard-ból elhagyjuk a boardot, még mindig csak a korcsolyáról beszélünk, de legyen ez az ő bajuk, mindenesetre még nem sikerül épkézláb nevet adni a járműnek, amivel karikázva lehet közlekedni az utakon. A szerkezetet rendkívül egyszerűnek tűnik működtetni (persze nyilván nem az), a lényeg, hogy használója belehelyezi lábát a két egymástól teljesen független karikába, rááll a pedálszerű felületre, és talpával tartja nyomvonalon a karikákat. Ha valaki rögtön rohanna venni egyet, annak most szólunk, hogy képzelje el magát, amint a budai felső rakpart könyörtelenül hepehupás betonján próbál hasítani a szerkezettel, arról nem is beszélve, hogy még a mymodernmet.com is úgy véli, az eszköz használatához a tökéletesnél egy kicsivel jobb egyensúlyérzékre van szükség. Jó hír annak, aki mégis nekifutna: egy kis bottal össze is lehet kötni a két karikát, így stabilizálva a kezdőket. 

"Elég csak elhelyezni lábunkat a felületen, és egyik oldalról a másikra dülöngélni, ezzel forgatva a gumikarikát a lábunk körül, ami meghajtja a a szerkezetet hasonlóképpen a longboard működési elvéhez" - áll a website-on, ahol száz dollárért (kevesebb mint 30 ezer forintért) már hozzá is lehet jutni a tökéletes egyensúlyfejlesztő eszközhöz, amit használva ráadásul messziről szerintük úgy tűnik, lebeg a használója. Ezzel már megint egy lépéssel közelebb kerültünk a Vissza a jövőbe légdeszkájához, de azért azt nem nehéz belátni, hogy ez valahogy még mindig nem az igazi...

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra