Ezeken a vasárnapokon lesznek nyitva a hiperek

Nemrég megírtuk, hogy fesztiválokkal egész települések úszhatják meg a vasárnapi zárva tartást. Azoknak viszont, akik ezzel a kiskapuval sem tudnak élni, be kell érniük évi 5 nappal, amit úgy osztanak be, ahogy szeretnének. Magától értetődhet, hogy az üzletek az adventi időszakra tartogatják a lehetőséget, de jócskán akadnak kivételek. Csábító a húsvét és többen a helyi vásárlási igényeket is figyelembe veszik. A hvg.hu több üzletláncot is megkeresett – íme a 2015-ös nyitva tartási tervük.

Tesco

Hiába tűnik a Balaton partján lévő üzletek esetében indokoltabbnak egy főszezoni nyitva tartás, az adventi hétvégéket leszámítva a Tesco a húsvétre koncentrál - így március 29-én ön is mehet hozzájuk vásárolni.

Metro

A Tescóhoz hasonlóan gondolkodnak a Metrónál is: jövő vasárnap nyitva lesznek, a karácsonyt megelőző időszakról viszont még nem nyilatkoztak. Egyébként sokáig úgy tűnt, az üzletlánc megússza a tilalmat, de végül kiderült, hogy mégsem.

Auchan

Az Auchannak 19 áruháza van, és "helyi vásárlási szokások és igények" alapján osztották szét közöttük a vasárnapi lehetőségeket. A húsvét előtti vasárnapon csak vidéken vásárolhat náluk (a debreceni, fóti, székesfehérvári, valamint a miskolci lesz nyitva), ha pedig anyák napján tankolna fel élelmiszerből, Budakalász felé vegye az irányt. Ha lecsúszott, egy héttel később Dunakeszin pótolhatja a nagybevásárlást. Talán nem meglepő módon az aquincumi Auchan a Sziget alatt használja fel a nyitva tartási lehetőségét.

D MTZ20120110042
Máthé Zoltán / MTI

IKEA

A svéd áruház csak a karácsony előtti rohamra koncentrál: zsinórban lövi el mind az 5 lehetőségét.

SPAR

Az Auchanhoz hasonlóan ők is a négy adventi vasárnapon tartanának nyitva, a többiről pedig a helyi igényeket és az elmúlt évek forgalmi adatait, illetve vásárlószámát figyelembe véve döntenek a 400 bolttal működő láncnál.

Manna-Roni

A cégcsoport 25 boltjából csak 9 lehet nyitva vasárnaponként is, a többiek a 4 adventi vasárnapon, továbbá még egy, eddig nem tisztázott napon teszik majd meg mindezt. Nekik egyébként a dolgozók negyedét, 75 embert kell elküldeniük.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek