Egér- és madárürülék között tárolták a lejárt Alete Kinder Keks-et

132 raklapnyi kávét, édesipari terméket, energiaitalt foglaltak le a Nébih munkatársai egy szlovák cég által bérelt Bács-Kiskun megyei raktárban, miután azok minőségmegőrzési idejét hamisították, adta hírül közleményében a Nébih. A NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei a hamisításhoz szükséges eszközökre is ráakadtak a raktárban. Bónusz: a raktár élelmiszer tárolására engedéllyel nem rendelkezett, illetve higiéniai állapota sem felelt meg az előírásoknak, mivel nagy mennyiségű egér- és madárürülék volt a helyiségekben.

Az ellenőrök a legnagyobb mennyiségben 2014 júniusában lejárt Nestlé Alete Kinder Keks-et találtak a raktárban. A helyszíni szemlén a NÉBIH szakemberei megállapították, hogy az elkövetők az eredeti dátumot lefestették, és azt 2015. júniusra módosították. A helyszínen a hamisításra használt eszközöket (festék, bélyegzők, új etikett címke) is lefoglalták. Az egységben további termékek (kávé, egyéb édesipari termékek, energiaitalok) hamisítása is zajlott.

Az eljárás során a bérlő cég részéről képviselő nem jelent meg, így a vizsgálat jelenlegi szakaszában nem lehet megállapítani, hogy került-e már forgalomba a hamisított termékekből.

Az „Alete Kinder Keks” hamisított csomagolásán az alábbi adatok szerepelnek:

06/2015

30870883

23:52

Fontos, hogy bár magukat a termékeket átcímkézték, azonban a papírdobozon belül, a fóliacsomagoláson még az eredeti, 06/2014-es dátum látszik. A hatóság felhívja a fogyasztók és a forgalmazók figyelmét ennek ellenőrzésére.

A termékeket a NÉBIH által készített videón is megnézheti. Ez most nem horror, inkább egy nagyon szívfacsaró és szomorú dráma, ahogy sorakoznak a gyerekkekszek, mely csomagolásán vidáman mosolyognak a macik, miközben nem is sejtik, hogy tulajdonképpen romlott és hamisított termékhez adják az arcukat. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek