Így lett a lepukkant lakásból ragyogó otthon!

Az Airbnb most éli hőskorát nálunk, akinek van némi pénze, vagy egy elfekvő lakása, az jó eséllyel bele vág. Így tett Ildikó is, a Hunyadi Apartment tulajdonosa, akivel még tavaly nyáron beszélgettem arról, mennyire jó üzlet a lakáskiadás, és mire lehet számítani ha valaki belevág. Azóta sok minden történt, az üzlet beindult, Ildikót pedig megtalálta egy barátja, hogy segítsen apró, Dob utcai lakását magánszálláshelyként hasznosítani. 

"Elhelyezkedése miatt ígéretesnek tűnt a turistáknak való kiadás, viszont a lakás akkori állapota nem tette lehetővé az azonnali kiadást az óriási fővárosi kínálat mellett. A vendég dönt, mégpedig főként a vizuális benyomások alapján. A tulajdonos barátunk – mivel ő vidéken lakott a családjával, és nekünk már volt némi tapasztalatunk a mi lakásunk átalakítása kapcsán –, megkért, hogy segítsünk neki annyira kipofozni a lakást, hogy egy ütős berendezéssel legalább alacsony áron kiadható legyen. Nagyon megörültünk a lehetőségnek, mert a lakberendezés egyébként is vonz minket, ráadásul a barátunk teljesen szabad kezet adott az egész munka során. Felületes kozmetikázásban gondolkodtunk, plusz egy-két nyílászáró cseréjében" - kezdett a történetbe András, Ildikó férje.

 A munkákat egy kivitelező ismerős vállalta el, és hamar kiderült, hogy nem lehet csak egy ablakot cserélni, hogy ha ha a zuhanyzót bontják, akkor a wc-t is érdemes újracsövezni, a bejárati ajtó egy rom, a villanyvezetékeket pedig nem érdemes elhanyagolni, mert később nagyobb gondot okozhatnak, de akkor már a régi ajtók sem nézhetnek úgy ki, ahogy. A megbeszélés vége az lett, hogy gyakorlatilag tégláig le kell bontani mindent, majd visszaépíteni ahhoz, hogy egy biztonságosan üzemeltethető, egységes, modernizált szálláshelyet tudjanank nyújtani.

"Ezek a hírek húsba vágóak voltak, hiszen ez nagyságrendekkel nagyobb büdzsét követelt, de le kellett nyelni azt a tényt, hogy befektetés nélkül csak vállalhatatlan félmunkát lehet végezni. Pénz ettől még nem lett sokkal több, úgyhogy végig nagyon szigorúan szűkmarkúan bántunk azzal, ami rendelkezésre állt, és táblázatban vezettük a kiadásokat, hogy mennyi szerepelt az árajánlatban és mennyi készült el belőle. Persze, mindvégig az lebegett lelki szemeink előtt, hogy egy-két jó szezon, és úgyis visszatérül a befektetés, és a lakás is szép lesz. Májusban föl is vonultak a mesterek, bontottak, rakodtak, véstek. Lelkesek voltunk, a terv az volt, hogy júniusban már meg is nyitjuk a szálláshelyet, kihasználva a pörgősebb nyári szezont, így a hivatali ügyintézést is elindítottuk, hogy nehogy egy napot is késsünk. Persze, aki valaha felújított vagy felújíttatott, az tudja, hogy ember tervez..." - folytatták az ekkor még lelkes felújítók.

A munka lendülete akkor tört meg, amikor a brigád fele egy szálloda felújításába kezdett bele, és ez jelentősen megosztotta a munkaerőt. Volt olyan, amiben Ildikóék gondolták meg magukat, így például az ablak gyártása csúszott meg, és persze jöttek a nem várt események, mint például amikor a vakolat másnapra megadta magát. 

"Vicces az is, mennyire relatívan értelmezhetőek lehetnek telefonon keresztül az olyan útmutatások, mint „az ablaktól jobbra eső falon szemmagasságban”. A következmény borítékolhatóan dupla munka, és még azt sem mondhatjuk, hogy valaki hibázott, csak máshogy vizualizálta az elmondottakat. Néha a régóta egy csapatban dolgozó szakik sincsenek egy hullámhosszon. A hármas fali dugaljnak például három különálló falba süllyesztett doboza van, aminek a helyét lehet úgy vésni, hogy később a villanyszerelő néhány mozdulattal a helyére szerelje a konnektort és annak külső burkolatát. A mi esetünkben a lyukak csak utólagos visszabontás, korrekció és újrafestés után lettek kompatibilisek a beléjük kerülő konnektorokkal" - részletezte a nem várt nehézségeket a házaspár.

A brigád ennek ellenére szó nélkül megcsinált mindent, a munkafázisok végén kemény meózás következett,és a kivitelező addig nem lépett tovább, amíg minden olyan minőségű nem volt, amit elvárt. Vele nagyon elégedettek voltak Ildikóék, mert mint mondták "komplett technikai megoldásokban is hasznos ötletei voltak".

A legjobb tipp az volt, hogy a régi, nyomasztóan alacsony, a konyhától harmonikaajtóval leválasztott tákolmány toalettből minimális ráfordítással teljes értékű, légudvarba kivezetett szellőztető rendszerrel ellátott mellékhelyiség készült, ami fölött még természetes fény is bőségesen árad a konyhába.

A felújítás később lett kész, mint tervezték, de mivel a költségkeretük végére értek, ezért a megmaradt munkát Ildikóék maguknak hagyták, mint a galéria átalakítása és lefestése, és a lakás berendezését.

Milyen legyen a stílus?

Ez volt az egyik fő kérdés, mivel szerették volna, hogy jól is nézzen ki, viszont ne legyen megfizethetetlen. A házaspár két szempontot követett: minél kevesebbe kerüljön, ugyanakkor feltűnően letisztult, átgondolt benyomást keltsen már a fényképeken is. Rengeteget szörföztek a neten, hozzájuk a Térkultúra és a Merci-Ancsa dekor ízlésvilága állt közel. Mivel a lakás mindössze 29 négyzetméteres, ezért a skandináv jellegű, ugyanakkor üdítően kontrasztos enteriőr mellett döntöttek.

MIben más egy Airbnb lakás?

Ezt a kérdést is feltettem a házaspárnak, mert láthatóan nem arról van szó, hogy fogjuk a lakásunk, és kipakolunk mindent ami személyes,és onnantól a hely tökéletes lesz szálláshelynek.

"Van egy jelentős különbség aközött, hogy az ember saját családjának vagy turistáknak tervez lakást. Mégpedig az, hogy szálláshelyen viszonylag kevés tárhelyre van szükség, ugyanis nem kell a gyerek ruháit, játékait, a heti szennyest, apa szerszámkészletét, régi fényképeket tárolni, csupán két bőröndnyi cuccnak kell pár fiók és kész. Ez nagy előny a tágasság érzetének megtartásában, és anyagilag is kevésbé fájó bebútorozni a teret" - magyarázták.

A régi bútorok ebben az esetben mentek, így a nulláról indult a projekt. "A jó ár/érték arány eléréséhez mindent nemhogy kétszer, de többször is át kellett gondolnunk, ugyanis mi még az Ikea árait sem minden esetben engedhettük meg magunknak, nemhogy dizájnboltokból válogassunk. De szerettük volna, ha van egy kis egyedisége is az enteriőrnek. A következő stratégiát alkalmaztuk: készítettünk néhány egyszerűbb, hozzávetőleges látványtervet, amibe olyan berendezési tárgyakat montíroztunk, amelyeket már kinéztünk magunknak. Amit lehetett, azt használtan vadásztuk le netes hirdetésekből, amit pedig sehol nem találtunk használtan, azt vagy megvásároltuk újonnan, vagy halasztottuk a témát, hátha később akad más helyette, esetleg saját kezűleg barkácsolunk valamit" - vázoltak egy elég egyszerűnek tűnő költségcsökkentő tippet.

Így készült példának okáért a konyhabútor is. A váz egyszerű bútorlap, saját kezűleg összerakva, hozzá fogantyúk és munkalap az Ikeából, és szintén onnan csaptelep (a 10 év garancia nem rossz érv).  Szűkös volt a hely, de mindenképpen bele kellett építeni egy tűzhelyet, hűtőszekrényt és a régi jó mosógépet, ami elég széles darab, és persze minimális zárható tárolót az élelmiszereknek, szemétkosárnak és hasonlóknak.

"A konyhai függő lámpák ugyan ikeásak, mi azonban nagyrészt hirdetés útján szereztük őket, féláron. A szobában található fiókos komódokkal ugyanez a helyzet. A szobának igyekeztünk több egyediséget kölcsönözni, mégiscsak az a meghatározó helyiség. A kedvenceink a kihajtható kanapé, amit egy szegedi nénitől vettünk használtan 20 ezer forintért, és a hozzá illő kagylófotel, amit az utcán találtunk eldobva. Dunakeszin találtunk egy kárpitost, aki nagyon szépen és jó áron dolgozik. A két darab összes bekerülési költsége a vételárral, szállítással, teljes újraszivacsozással és kárpitozással kereken 100 ezer forint volt" - mesélték.

A hegesztett vasvázas bőrfotel az artKRAFT-ból származik. Ragaszkodtak hozzá, mivel ahogy meglátták beleszerettek, és kiderült, az ára sem olyan vészes, miközben az anyaga és kissé indusztriális jellege miatt markáns bútor valóban vonzza a szemet. A Térkultúrán látott farönkök beszerzése azért okozott nehézségeket, mert a fatelepeken csak darabolt fát tartanak. Aztán szerencsére egy városszéli telepen találtak maguknak fát, egy ezres volt mindössze az ára. "Otthon, a kéreg alapos eltávolítása után bőséges olajfürdőt kaptak, így már alkalmassá váltak beltéri használatra" - szólt a tipp.

A beton dekorelemek is saját gyártásúak, és bár eredetileg lámpának indultak, kiderült, hogy a mennyezet nem bírná el a súlyukat, így a padlón nyerték el végső helyüket. A galéria felújítása sem volt egyszerű, a kerÍtésszerű korláttól szabadulni akartak a DIY építészek. "Sok helyütt láttunk vízcsövekből összerakott lámpákat, könyvespolcokat, és egyéb masszív „csináld magad” jellegű tárgyakat, úgyhogy logikus volt, hogy korlátnak is megfelel az alapanyag. Csakhogy megfelelő méretű, összeillő, menetes csöveket és idomokat, főleg ilyen mennyiségben nem találtunk egy helyen, mert – mint kiderült – a szakemberek általában inkább hegesztenek. Ami most a galérián látható, azt legalább három barkácsáruházból válogattuk össze nem kis utánajárással, összesen durván 25000 forintért."

Kiegészítők nélkül semmit nem ér a lakás

"Szerettük volna, ha az alapvetően puritán berendezést impozáns méretű növények tarkítanák. A szobában álló fikuszt egy kertvárosban élő házaspártól vettük ötezer forintért, és szinte lehetetlen küldetés volt elszállítani a lépcsőshátú autónkban. Ami a falakon függő képeket illeti, azok saját, kifejezetten a helyhez készült Oldi festmények és printek. Mikor már azt hittük, hogy kész a lakás, egy látogatás során Ancsánál a Merci-Ancsa dekorból rájöttünk, hogy mi kerülte el a figyelmünket. Azelőtt nem mertünk hozzányúlni az eredeti parkettához, de – látva náluk, milyen az, ha a parketta is fehér – nagyon gyorsan lefestettük mi is, és kétségkívül ez tette fel az i-re a pontot" - mesélték lelkesen.

Tanulság van? Naná!

A házaspár három dologra jött rá. Az első, hogy a felújítást mind anyagiakban mind időben felül kell kalibrálni – ebben az esetben időben pont a duplája lett, míg anyagiakban a másfélszerese.

A másik, hogy a szakember véleményének kikérése nem ciki, sőt a kivitelezőt is motiválhatja, hogy bevonják az ötletelésbe, tervezésbe.

A harmadik, roppant fontos tanács, hogy ha szívesen barkácsolunk, festünk, vagy szerelünk, csak akkor csináljuk mi magunk, ha biztosan elég időnk van rá. Sokszor a mókásnak ígérkező babrálgatás is rengeteg utánajárást és idegeskedést von magával!

A legjobb, ha sokat vagyunk a helyszínen, ekkor azonnal, helyben lehet egyeztetni a megoldandó dolgokról, felmerülő kérdésekről, és még mindig jobban járunk, mintha utólag kéne javítani vagy változtatni.

A berendezéskor szánjunk időt az alapos átgondolásra, hogy mind funkcióban, mind vizuálisan összeérjen a lakásbelső. Érdemes böngészni a neten, hogy megtaláljuk azt a stílust, ami igazán bejön, és tényleg jól állna a lakásunknak is.

 A hasonló kinézetű bútorokat és berendezési tárgyakat sokszor több helyen és minőségben is be lehet szerezni – mérlegelni kell, hogy beérjük-e az esetleg gyengébb másolattal, egy használt darabbal, vagy ragaszkodunk a vadonatúj, eredeti gyártmányhoz.

Ha úgy érzi, az ön lakása  izgalmas, kreatív, szépen kivitelezett vagy épp bohókás, és szívesen megmutatná, írjon nekünk, hogy felvehessük önnel a kapcsolatot!

A felújítás számokban

Lakás mérete: 29m2 + alvógaléria

Elhelyezkedés: Dob utcai gangos bérház harmadik emelete

A fűtés kivételével teljes felújítás és berendezés

Összes végleges költség:

felújítás: 1.607.000 forint

berendezés: 1.011.000 forint

Oszd meg másokkal is!
Mustra