LÁJFHEKK

Mumifikálódott patkánytetem mellett készültek a növényi lisztek

2015. március 11., szerda 09:14

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatóságának munkatársai nemrég egy tolnai üzemet látogattak meg, a helyzet pedig annyira lesújtó volt, hogy végül 100 tonna ismeretlen eredetű, jelöletlen, szennyezett terméket foglaltak le. "A szakembereink március elején egy diópótló terméket, növényi préselvényeket és liszteket előállító üzemben tartottak ellenőrzést, ahol súlyos technológiai, higiéniai és nyomonkövetési hiányosságokat állapítottak meg" – olvasható a Hivatal közleményében.

A koszos, takarítatlan, repedezett falú és padozatú egységben megdöbbentő körülmények között készültek a manapság oly kedvelt lisztek és egyéb készítmények, mint például a sárgabarack magliszt, lenmagliszt, mákliszt, szőlőmag liszt, búzacsíra, kókuszreszelék. A termékeket szennyezett, takarítatlan gépeken készítették és koszos edényekbe töltötték. Az élelmiszer előállítására használt helyiségben az emberre is veszélyes, széttaposott rágcsálóméreg, valamint mumifikálódott patkánytetem fogadta az ellenőröket. Az előírt dokumentációkat egyáltalán nem vezették, továbbá a gyártást sem dokumentálták. Sem az alapanyagok, sem a késztermékek nem voltak nyomonkövethetőek.

Az eljárás során az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a hatóság szakemberei, valamint elrendelték 100 tonna termék forgalmi korlátozását. A teljes tétel értéke a száz millió forintot is elérheti. Ha van hozzá elég lelki ereje, a fenti videón megnézheti, mivel találták magukat szemben az ellenőrök, a fotókat pedig ide kattintva nézheti meg.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta