LÁJFHEKK

Ide járhat vásárolni hétköznap esténként

2015. március 7., szombat 09:09

Március közepétől megszűnik a vasárnapi nagybevásárlás, de az élelmiszerboltok mellett a kertészetek, barkácsüzletek, vagy bútorboltok is zárva maradnak a hét utolsó napján. Hogy mégis legyen ideje munka mellett is rendesen körbenézni, mikor több évnyi használatra választ bútort vagy éppen konyhakövet, ezért sok bolt úgy próbálja kompenzálni a vasárnap kiesését, hogy meghosszabbították a hét közbeni nyitvatartásukat. Az áruházak mellett a bevásárlóközpontok is hosszabbítottak, sőt néhányuk vasárnap is nyitva maradhat, de ott is csak mozizással, ebéddel vagy kirakatnézegetéssel tudja majd elütni az időt, a boltok ugyanis zárva maradnak. 

Ikea

Az Ikea szinte elsőként jelentette be, hogy a vasárnapi nyitvatartás eltörlése után módosít a hétközbeni és a szombati nyitvatartáson. Ez azt jelenti, hogy március 16 után egy órával tovább, azaz hétfőtől szombatig reggel 9-től este 10-ig tartanak nyitva, hogy mérsékeljék a vasárnapi pihenőnap miatti forgalomkiesést. 

493411581
Fotó: Bloomberg

Kika

A másik nagy bútorbolt, a Kika is bejelentette, hogy módosít a nyitvatartásán, hogy legyen elég ideje a vásárlóiknak nézelődni akár munka után is. Ők hétfőtől csütörtökig reggel 10-től este 8-ig lesznek nyitva, míg pénteken és szombaton reggel 9-től este 9-ig. 

123975054
Fotó: Bloomberg

Praktiker

Szintén meghosszabbított hétköznapi  nyitvatartással várja a vásárlókat a Praktiker: a 19 magyarországi üzlet hétfőtől szombatig már reggel 7.30-tól  egészen 20.30-ig lesz nyitva. A közleményük szerint a vasárnapi „nézelődős” vásárlás várhatóan szombatra csúszik, tehát a péntek, szombat és hétfő erősebb lehet a többi napnál az év második felére. A Praktiker telefonos és online ügyfélszolgálata is igazodik az új meghosszabbított nyitvatartási rendhez, abban is, hogy a call center március 15-től vasárnaponként nem lesz elérhető. A cég arra számít, hogy webshopját még többen fogják használni a jövőben, bár a házhoz szállítás csak hétfőtől szombatig lesz igénybe vehető a minden piaci szereplőre érvényes szívatás törvényi szabályozás miatt. A megváltozott igényekhez igazodva a Praktiker az idei évben új megjelenéssel, illetve mobileszközökre optimalizált megoldásokkal tervezi online áruháza modernizálását.

pra611

Media Markt

Az elektronikai áruház is jelezte, hogy meghosszabbítja a nyitvatartását hétköznapokon és szombaton. Áruházanként változó, hogy március 16-tól hogyan alakul a nyitvatartás, de a forgalmasabb, nagyobb üzletek szombaton este 10-ig is nyitva tartanak majd.

IMG 6991

Bevásárlóközpontok

A bevásárlóközpontok nagy része szintén meghosszabbította a nyitvatartását, sőt néhányuk nyitva marad vasárnap is. Ám mielőtt nyugodtan hátradőlne, eláruljuk, hogy a vendéglátóhelyeken és mozin kívül nem nagyon lesz más használható, hiszen rájuk is érvényes a területi korlátozás és az, hogy csak a tulajdonos és a családja dolgozhat. Így nyitva lesznek a plázák, de csak ebédelni, mozizni és kirakatot nézni tud majd. Az Allee pedig mindezt megfejelte azzal is, hogy ingyenessé teszi a parkolást hétfőtől csütörtökig este 7 és 10 óra között. 

Lidl

A Lidl is hosszabbít, a legtöbb boltja már március elejétől tart tovább nyitva, 7-21 óráig, de néhány esetben még erre is ráhúznak egy órát. A honlapukon található listában, ahol Budapest mellett debreceni, szegedi és székesfehérvári boltok is szerepelnek, reggel 7-től egészen este 10-ig lehet majd hétfőtől szombatig vásárolni. 

Spar

A Spar néhány üzelete vasárnap is nyitva tud maradni, sőt ők annyira belehúztak a módosított nyitvatartásba, hogy a Spar Express üzletek ünnepnapokon is éjjel-nappal nyitva vannak. Ezek javarészt benzinkutakon találhatóak, ahol a shop nem a megszokott, hanem egy Spar Express bolt, ahol a sajátmárkás termékeket sparos áron veheti meg, ráadásul zöldségek, gyümölcsök, tejtermék és fagyasztott termékek is kaphatóak, de lesznek még Sparok nyitva vasárnaponként, ráadásul hosszabb nyitvatartással.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta