Tüntesse el a házát paravánnal!

Az emberek egy része nagyon szeretne a természetben, azzal harmóniában, és onnan nem kitűnve élni. Ezt el is érhetik, ha ökotudatosan élnek, és persze megfelelő helyre költöznek. Azonban ettől még az életterük, vagyis a házuk egyértelműen kitűnik a környezetből. Hiába egy szép rönkház az erdő közepén, vagy egy halvány barnára festett ingatlan a mezőn, a tájkép érintetlenségét megzavarja. A svéd Murman Arkitekter Juniper háza azonban igyekszik ezt a minimálisra szorítani – írja az inhabitat.com.

Láthatatlanul

Ha pontosak akarunk lenni, akkor igazából nem is maga az ingatlan az, amivel előrukkolt a cég, sokkal inkább egy paraván. Az épület mellett, attól nagyjából 15 centire felállított második fal áttetsző, inkább csak megszűri a fényt, miközben nem árnyékol – legalábbis, ha valaki bentről néz kifelé. Fordított esetben viszont az ablakokon kiáradó fényt tompítja, ezzel csökkentve a ház fényszennyezését, és persze fokozva a rejtőzés mértékét.

Kép: murman.se
Kép: murman.se

De persze nem ettől érdekes a paraván, hiszen ezt sötétített üvegekkel, vagy egyszerűen spalettákkal is el lehetne érni. A külső fal ugyanis egy acélrudakra feszített, nyomtatott vinyl, vagyis egyfajta műanyag lemez. A hangsúly a nyomtatotton van, ugyanis ettől válik a ház különlegessé: a minta a környező fákat idézi, vagyis – ez esetben például – egy sor fenyő került az anyagra. Persze ettől sem válik láthatatlanná az ingatlan, de lényegesen kevésbé tűnik ki a környezetéből, mint a paraván nélküli társai.

Maga a ház 54 nm-es és a belső terek kialakításánál figyeltek a tervezők arra, hogy illeszkedjen a skandináv stílushoz – nyitott terek, egyszerű, letisztult formák és színek.

Kép: murman.se
Kép: murman.se

Valamit valamiért

Ha önnek is van kertje, akkor tudja, hogy a szűk helyekről mennyire nehezen lehet kiszedni a gyomokat, vagy akár lenyírni a füvet. A paraván esetében arról nem szól a fáma, hogy hogyan lehet azt a bizonyos 15 centit rendben tartani, illetve az is nehezítő tényező, hogy az ablakokon se be, se ki nem lehet adni semmit. Persze a paraván is megnyitható, így például kialakítható terasz a házhoz, ám itt így ott a fényszennyezést nem tompítja semmi. Önt mennyire győzte meg az ötlet? Jól néz ki műanyagba burkolni az egész házát, vagy nem látja túl sok értelmét, szóval inkább ciki?

Kép: murman.se
Kép: murman.se
Oszd meg másokkal is!
Menő! (1200) (1182) Ciki!
Mustra