LÁJFHEKK

Csináljon tavaszt a lakásban!

2015. március 5., csütörtök 11:09 |

Bár lassan kezdünk kikecmeregni a télből, ez sokak hangulatán nem javít olyan gyorsan, mint ahogy szeretnék. Tény, hogy a zimankós idő, és a napfény hiánya komorrá, kedvetlenné, levertté teszi az embereket, amit azonban lehet ellensúlyozni néhány apróbb trükkel, amit a lakásában alkalmazhat. Ebben segít Gere Krisztina lakberendező.

Fény

Igen, a komor hangulat, és a téli nyomottság legjobb ellenszere a napsütés, a fény! Azt azonban sok lakásban nem olyan egyszerű elérni, hiszen az ablakok számát nem igazán lehet növelni, és azzal se nagyon lehet mit kezdeni, ha rossz fekvésű, vagy valami árnyékolja az otthonát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne fényesebbé tenni a lakóteret.

„A legtöbb fény alapesetben az ablakokon át érkezik a lakásba, így itt is, mint az egészségügyben, a „megelőzés” a leghatékonyabb módszer. Érdemes már a kialakításnál, illetve átalakításnál nagy hangsúlyt fektetnie a megfelelő mennyiségű ablakfelület beépítésére. Figyelem! Mint minden főfalat érintő beavatkozás, így az új ablak létesítése is engedélyköteles!" - hívja fel a figyelmet a lakberendező.

Jó hír a családi ház tulajdonosoknak, hogy fénycsatornán keresztül is juttathatnak természetes fényt a lakás bármely pontjára, akár még az ablaktalan helyiségekbe is. Ám ha ezekre nincs lehetősége, akkor is van megoldás.A mesterséges fényforrásokat a természetes fény kiegészítésére, illetve kiváltására alkalmazzák. Szükség van rájuk: leginkább az esti órákban, ezen kívül már borongós időben is, az ablaktól távol folyó tevékenységnél, ablaktalan helyiségekben.

"A megfelelő világítási rendszer egyaránt tartalmaz szórt fényt adó-, irányított-, valamint hangulatfényeket. Ezek együttes jelenléte biztosítja a megfelelő komfortérzetet, s egyben hozzájárul a lakás biztonságos használatához. Ha úgy érezi, hogy lakása egyes területei hiányt szenvednek a megfelelő megvilágításban, érdemes pótolnia"- figyelmeztet Gere Krisztina.

"A tükör megtöbbszörözi a beérkező, illetve a lakásban generált fénymennyiséget. De kalkuláljon azzal, hogy nem csak a fénymennyiséget, a látványt is többszörözi - ezt tehát érdemes figyelembe venni alkalmazásakor, hisz optikailag a kelleténél töményebbé, zsúfoltabbá is teheti a lakást.

A fényes felületek (bútorok, padló, ...) szintén fénymennyiség-növelőként viselkednek. Ugyancsak a fény érzetét növelik a világos fal- és bútorszínek. Ezek több fényt vernek vissza, mint sötétebb tónusú társaik. "Minél kevesebb akadályt gördít a fény útjába, annál több fény jut be lakásba. Természetesen fontos a kíváncsi tekintetek kizárása, de ez történjen minél légiesebb és világosabb textil alkalmazásával”  - tanácsolja a szakember.

Színek

A lakás alapvető színeit csak azért nem igazán lehet lecserélni, mert a téli időszakban egy kissé elkedvetlenedett. Így ahelyett, hogy új kanapét, vagy székeket venne, ennél olcsóbb, és egyszerűbb megoldásokkal élhet.

„A lakás hangulatát úgy érdemes kialakítani, hogy a benne élők számára hosszútávon is szerethető legyen, ez biztosítja az alap ”jó hangulatot” bármely évszakban. Azonban folyamatosan változunk, szükségünk van az időnkénti megújulásra, frissítésre. Tudományosan bizonyított tény, hogy a színpszichológia működik, alkalmazza tehát bátran az ön számára leginkább megfelelő színeket. A tavasz közeledtét jelezhetjük otthonunkban" - tanácsolja a szakember.

"A teljes átalakítás helyett így színfoltokkal, üde, vitális színű kiegészítők formájában színezheti újra a lakását. A legegyszerűbb módon a textileket és képeket cserélheti le (díszpárnák, ágyneműk, ágytakarók, levehető székhuzatok, függönyök, vidám képek, ...), kissé nagyobb (anyagi) váltást jelent pl. a szőnyegcsere; ami pedig némi felfordulással is jár, az a részleges vagy teljes falfestés. "Ügyeljen arra, hogy az alkalmazott színfoltokat a lakás több pontján is visszaköszöntesse, hisz az egységesség a ránk ható kompakt megjelenés alapeleme, alapelvárása. Ez még abban az esetben is így van, ha otthonunk expresszív hangulatú" - mondja Gere..

Sokszor bele sem gondolunk, hogy a rendetlenül elől hagyott használati tárgyaink nemcsak a szemünket, de a lelkünket is zavarják.

"Egy kiadós rendrakás lélegzetvételhez juttatja a lakást azzal, hogy érvényesülni hagyja a kialakított berendezés-szerkezetet és hangulatot, s emellett megnyugtató, felszabadítóan jó érzést is kelt.” – mondja a szakértő.

Nézzen más szemmel a télre!

A hangulat javítása nem csak a berendezésen és a színeken múlik. Nem utolsó sorban hozzáállás kérdése is, így ahhoz, hogy a komorság eltűnjön a lakásából, először magából kell eltüntetnie. Ennek pedig egyik legjobb eszköze a zene, abból is az, ami önt vidámsággal tölti el. Nem gond, ha a lakásban, a buszon, vagy a munkahelyén hallgatja, a lényeg, hogy jól érezze magát tőle.

Sokat segíthet a táplálkozás is, hiszen a téli időszakban kevesebb vitamint és ásványi anyagot visz be a szervezetébe. Különösen a D-vitamin szintje esik vissza ilyenkor, amit táplálékkiegészítőkkel tud pótolni. De a gyümölcsök és a friss, ropogós zöldségek is nagyban hozzájárulnak a hangulata javulásához, ráadásul az alakjának is jót tesznek.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta