De jó, hogy már van intelligens lepedő!

Ha ön is gyűlöli, amikor a vekker a legszebb álmából ébreszti, vagy hogy lefekvéskor hideg az ágy, akkor most megoldódhat minden ilyen problémája.

Bármilyen kellemes dallamot, vagy egyenesen a kedvenc számát állította be ébresztőnek a telefonján, semminek nem fog tudni örülni, ha a készülék éppen legszebb álma kellős közepébe csörömpöl bele. Mert ilyenkor teljesen mindegy, mennyire kellemes az adott dallam, az akkor is a leggusztustalanabb hang azon a napon.

A vicc az, hogy - a mondással ellentétben - ilyenkor nem is az a gond, hogy a legszebb álomból ébred: az álom ugyanis az alvás REM fázisának velejárója, és ekkor a legkönnyebb felébreszteni valakit. Ha azonban a mély álomból ébred, akkor bizony az az egész napjára rányomhatja a bélyegét: fáradt, kótyagos lesz tőle. Sok okostelefonos alkalmazás van már, melyek képesek érzékelni az alvás szakaszait, és a megfelelő időpontban ébresztik fel az embert. Most azonban az intelligens mosóporok, táblagépek és telefonok mellett megjelent a piacon az intelligens lepedő is, méghozzá Luna néven – írja a designrulz.com. Ez lepedő ugyanis érzékeli az alvási fázisokat, és persze kommunikál a telefonnal, ami akkor ébreszt, amikor az a legmegfelelőbb. 

Külön jó oldala, hogy emellett hűtő-fűtő funkcióval is rendelkezik, ráadásul a franciaágy két térfelét két külön hőfokra is be lehet állítani - ezt a telefonjával végezheti -, így akkor sincsen gond, ha élete párja egy kályhában, vagy éppen a jeges északon szeret aludni, ez önt nem kell, hogy befolyásolja (maximum nem bújnak össze). Mindezért – a legkedvezőbb árfekvésben – csak 199 dollárt, azaz körülbelül 54500 forintot kell kipengetnie. Persze ha valaki az extra méretű ágyakra esküszik, és nem elégedett meg a Queen size-zal (ami Európában nem is nagyon kapható), akkor a legnagyobb kivitelért már 229 dollárt, nagyjából 63000 forintot is fizethet.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Menő! (988) (840) Ciki!
Mustra