Fürdőben dolgoznak a magyar Google-alkalmazottak

Budapest a fürdők városa, a Google meg híres arról, hogy igyekszik minden igényt kiszolgáló irodákat biztosítani a munkavállalóik részére, egyedi dizájnnal. Így mikor a budapesti Google központról volt szó, úgy gondolták, ha márfővárosunk a fürdők városa, itt ezt a világot fogják megjeleníteni. A belsőépítészeti munka és az ötlet a magyar Graphasel Design Stúdió munkája. 

A meeting a szaunában, vagy egy kis lazulás a medence partján mind-mind olyan dolgok, amelyeket egy átlagos irodában nem tehet meg. A budapesti irodában sem, de ott legalább az illúziója adott, sőt még a magyar vízilabda hagyományokra is találhatnak utalást. A tárgyaló ugyanis medence dizájnt kapott, sőt lelátóról akár szurkolni is lehet a résztvevőknek, mintha a válogatottat bíztatná. Minden szoba a fürdők világa-tematika köré épül, de mindegyik más-más témát dolgoz fel.

a279d37b07e360c590b9590ed28760ad
behance.net

A fürdő témájú irodában a Gellért gőzkabinja mellett szauna is helyet kapott, ahol a falak valóban fa borításúak. Az autentikusság megőrzése miatt néhol színes törölközők vagy éppen szabadon használható strandlabdák színesítik az összképet, és akár úszósapkában is lehet videokonferenciát tartani, ha valaki szükségét érzi. Az ötlet és a megvalósítás az internetes reakciók alapján egyelőre több mint vegyes érzelmeket szült, ön szerint menő vagy ciki a végeredmény?

c2a1bd9a9c42987ba9a12a60a4e1677c
behance.net

További fotókat itt talál a menő irodáról.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Menő! (1202) (1070) Ciki!
Mustra