Nemzetközi díjat nyert a 4-es metró Fővám téri és Gellért téri állomása

Az egyik legismertebb építészeti portál, az Archdaily.com idén is megtartotta szokásos, ArchDaily Building of the Year néven futó díjátadóját, melyen a 2010-es badacsonytomaji Laposa, valamint a 2011-es bodrogkeresztúri Füleky Pincészet után újabb magyar munkát tartottak a nívós díjra érdemesnek a szavazók. Ezúttal a Sporaarchitects építésziroda munkája, a budapesti 4-es metró Fővám téri és Gellért téri állomása nyerte el tetszésüket, melynek köszönhetően a hazai építészeknek ítélték oda az első helyet közösségi építészet kategóriában. A Sporaarchitects két kortárs látszóbeton munkája már tavaly is tarolt az építészeti oldalakon, 2014-ben például az architizer.com szakmai zsűri díját illetve közönségdíját is bezsebelhették a tervezők.

A 2008 óta aktívan működő nemzetközi oldal többek között ipari, közösségi, kulturális, oktatási, hivatali, kereskedelmi, vallási, közösségi valamint sportlétesítmény témakörökben értékelte „Az év épületét” melyek között megtalálhatóak olyan Pritzker-díjas sztárépítészek munkái is, mint Álvaro Siza irodaépülete Kínában, a Herzog & de Meuron sportcsarnoka Brazíliában vagy Shigeru Ban legújabb projektje Dél-Koreában – számol be a sokszínűségre nagy hangsúlyt fektető pályázatról az archdaily.com, akik szerint a díjazott épületek elsősorban az egyedi társadalmi, gazdasági és környezeti megoldásaikkal, valamint sajátos látványvilágukkal fogták meg a szavazókat.

Az oldal készítői egyébként 31 ezer építész munkájából válogatva bocsátották szavazásra az általuk legjobbnak ítélt 3000 projektet 14 kategóriában. A jól bejáratott nagy nevek mellett természetesen feltörekvő tehetségeket is elismertek munkájukért az építészetrajongó vagy éppen szakmabeli olvasók. Így jutott fel a listára többek között a koppenhágai EFFEKT stúdió, a Studio MK27, az OTO vagy a chilei GH + Guillermo Hevia is. Nézze meg a galériában a díjazott épületeket!

Oszd meg másokkal is!
Mustra