Szeretné ön eldönteni, mit csinálna vasárnaponként? Adakozzon!

Közösségi finanszírozás keretében sok mindenre gyűjtöttek már (legutóbb például krumplisalátát szeretett volna készíteni valaki), most azonban egy társadalmilag klasszisokkal hasznosabb kezdeményezésbe futottunk bele. Balla Péter az IndieGogón gyűjt pénzt arra, hogy a közösség összefogásával reprezentatív közvélemény-kutatási eredményeket szerezzenek a vasárnapi boltbezárások ügyében. Az eredményekkel aztán remekül lehetne majd szembesíteni a kormányt, amelynek elméletileg az őt megválasztó és eltartó állampolgárok érdekeit kellene képviselje minden döntéshozatala során.

Erre kell a pénz

A tervek szerint a három nagy közvélemény-kutató mindegyikétől megrendelik ugyanazt az egykérdéses kutatást. Ehhez szükséges 370 ezer forint, amihez – ha szimpatikusnak találja a kezdeményezést – ön is hozzájárulhat. "Abban reménykedem, hogy egyértelműen kiderül: az emberek többsége nem támogatja a vasárnapi boltbezárást. Az álom az, hogy az eredmények ismeretében a döntéshozók meghátrálnak, és visszacsinálják az egészet" – írja Balla. A folyamatot egyébként tökéletesen dokumentálják a projekt Tumblr oldalán: a kitűzött 1300 euróból már meg is van 300 úgy, hogy még 20 napja van arra, hogy ön is beszálljon.

hc1uqytolil7x3mo6qvc.png
Tumblr / vasarnapi

Miért fontos ez?

"Nem láttam semmilyen kutatási eredményt, tanulmányt, amivel a kormány érdemben indokolta volna a boltok vasárnapi bezárását, az ezzel kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseket pedig mondvacsinált okkal utasítják el" – érvelt Balla, aki szerint álszent indok a családok együtt töltött vasárnapja. "Aki a családjával szeretne lenni vasárnap, az minden további nélkül meg tudja ezt tenni úgy is, hogy közben nyitva vannak a boltok" – tette hozzá abszolút jogosan. A hét utolsó napján is dolgozókat pedig az sem tenné boldogabbá, ha a munkaerőigény hetedrészének megszűnése miatt minden 7. embert lapátra tennének közülük.

Fontos hozzátenni, hogy Balla Péter a kezdeményezést "saját ötlete alapján, civilként, magyar állampolgárként, bármiféle politikai párt vagy szervezet támogatása nélkül" folytatja. Mit tegyen, ha segítene? Kattintson ide és nézze meg az útmutatót az akadozáshoz, ha pedig most nem áll úgy anyagilag, legalább ossza meg a kezdeményezést, hogy az ismerősei és értesüljenek róla! A részletes tervet és az elszámolást az IndieGogón találja!

Naiv álom lenne azt hinni, hogy a jelenlegi kormány egy közvélemény-kutatás eredményét fontosabbnak tartja, mint a saját gazdasági érdekeit, de ahogy mondani szokták: a remény hal meg utoljára.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra