Magyar designbútorok a bécsi ENSZ-diplomaták feneke alatt

Magyar bútorokkal rendezik be a bécsi ENSZ székház két emeletét - írták egy kedves meghívóban. Azonnal megdobbant a szívünk, hiszen mennyire szép is az, hogy magyarok tervezte bútorokon pihennek a fájós eurobürokrata fenekek. A Design Terminál közreműködésével megvalósított projektben két cég, a Position Kollektíva és a Hannabi vett részt, őket egy meghívásos pályázat keretében választották ki a feladatra. A Position jelenleg a Design Terminál mentorprogramjának résztvevője.

A történet annyi, hogy 1980-ban már adományozott hazánk bútorokat az ENSZ-nek, most pedig úgy érezték, itt az ideje lecserélni a kollekciót, mivel a székház tavaly felújításon esett át. A Magyar Atomenergia ügynökség ajánlotta fel a bútorokat, és ehhez kérte a DT segítségét. A pályázat nyertesei pedig megálmodták azokat a bútorokat, amelyeket a székházba szántak. A teljes folyamat majd két éven át tartott, a bútorok színén hosszú vita ment, végül sajnos nem sikerült a tervezők által megálmodott merészebb színeket elérni, maradt az eu-konform szürke-fekete, de szerencsére legalább a székek egy része piros-málna. Persze nem az egész székházat mi rendeztük be, csak egy negyedik emeleti, időszakosan működő kávézó körüli részt, de ez sem volt egyszerű, mert 16 aláírás kellett csak az ENSZ részéről, hogy ide kerülhessen a magyar design.

A Position Kollektíva nem egy teljesen ismeretlen cég, ők tervezték a ZONA étterem designját, be is kerültek aNight Feverbe, ami a világ legszebbnek és legjobbnak tartott éttermeiről közöl összeállítást. Kertész Attila, a cég tervezője elmondta, hogy a Design Terminál meghívásos pályázatára kollekciójuk moduláris, jól kombinálható szófáit választották. A 10-15 szófaelem körülbelül tízféle elrendezésben jelenik meg a térben, ezeket tölgyfa-acél dohányzóasztalok egészítik ki. Az asztalokból két változat készült: a négyzetes típus rendezvények alkalmával egymáshoz rendezhető, míg a kör alakú asztalok lazítják a feszes elrendezést. A Hannabi által megálmodott székek a Women Earth névre hallgatnak, 2013-ban mutatták be őket.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek