Afrikában épül Szauron tornya

Zanza!

A Gyűrűk Ura híres-hírhedt épületét Afrika legmagasabb tornyát építik fel a francia Volade et Pistre tervezőiroda jóvoltából 2015 júniusára.

A Gyűrűk Ura úgy tűnik sokakat megihletett. Bár az is tény, hogy az Inquisitr honlapja szerint nem a híres mű a kiindulási alap Afrika tervezett legmagasabb toronyépülete esetében. A tervezőket egy menyasszonyi ruha kecsessége ösztönözte az épület formájának kialakításában, azonban ez nem jelenti azt, hogy Sauron tornyára ne hajazhatna erősen. Persze lehet magyarázni, hogy igazából a tetejéhez egy töltőtoll adta az ötletet, de valószínűleg akkor sem lesznek letörve a kivitelezők és a tulajdonosok, ha a Mordori erők irányítójának tornyakét emlékeznek majd az emberek az épületre, és turisták hadai látogatják.

Persze azért a most készülő épület messze nem olyan zord, mint a filmbeli változat, és ezt erősíti a projekt neve is, hiszen a hangzatos Al Noor, vagyis a fény tornya elnevezést kapta. Az 540 méteres épület 114 emelettel rendelkezik majd, és egy 7 csillagos szállodának, irodáknak, galériának, étteremnek és luxusbutikoknak, valamint egy spa-nak ad majd helyet. Marokkó büszkesége Casablanca városában készül, egy 25 hektáros tengerparti telken kap helyet, ami azt jelenti, hogy bár a vörösen izzó, mindent látó szemet, és a fortyogó Végzet Hegyét sajnos nem láthatja, aki oda látogat, ám a tenger és Marokkó gazdasági fővárosának szépsége ezért biztosan kárpótolja majd az utazókat

Blogmustra