LÁJFHEKK

A Tesco tudja, milyen a jó közösségi kommunikáció

2015. január 14., szerda 18:37

A Tesco hétfőn jelentette be, hogy a kormány intézkedéseinek következtében boltbezárásokra és leépítésekre kényszerül. A közleményük szerint az egyik érv, ami miatt a bezárás mellett döntöttek, az, hogy az elmúlt időszak jogszabályi változásai miatt jelentősen megnőttek a kiskereskedelmi láncok működési költségei. A másik érv, hogy két év múlva csak azok a kiskereskedők működhetnek, amik nem veszteségesek.

Sajtóközleményükben azt is pontosan megnevezték, melyik az a 13 boltjuk országszerte, amiket bezárnak. A 13 áruház bezárása több mint 500 munkatársat érint. Mindezt természetesen a Facebookon is közzétették, ahol gyakorlatilag egy lakossági fórum alakult ki és tart azóta is.

Az áruházlánc pedig elismerésre méltó profizmussal kezeli a helyzetet: tényleg mindenkinek próbál válaszolni a kérdéseire, így kiderült, hogy a boltok február 4-ig lesznek nyitva, a dolgozóknak próbálnak segíteni az elhelyezkedésben, és hogy a törvényben előírtnál gálánsabb kárpótlással válnak meg a munkatársaiktól. Azt is igyekeznek hangsúlyozni, hogy nincs összefüggés a cégcsoport más országokban történő boltbezárásai és a magyar leépítések között.

De a lényeg, amiről a cikk született, hogy tényleg le a kalappal a Tesco Facebookját kezelő munkatárs vagy PR-cég előtt, ugyanis hiába írták már le számtalanszor előtte, képes(ek) ezredjére is megnevezni a 13 bezárt üzletet minden érdeklődőnek, aki ezredikként is megkérdezi ugyanazt, és még olyan kérdésekre is válaszolnak, hogy mi lesz a bezárt boltoknak helyet adó épületek sorsa, vagy hogy le kell-e adni a Clubcardokat (nem). Szóval ilyen lenne a jó közösségi kommunikáció, ahol nem az egymásra mutogatás és üzengetés megy, hanem mindenki kérdezhet, az érintett pedig minden releváns kérdésre érdemben válaszol. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta