Nagyjából féláron úszná meg a karácsonyt, ha most tartaná

Zanza!

Karácsony a szeretet ünnepe, együtt a család, és hasonló dolgokat hallunk, ami igaz is, ám az ajándékozás résznél a legtöbb embernél elszalad a ló és túlköltekezi magát. Most megnéztük, mi lenne, ha az ajándékozás részt csak egy kicsit, úgy két héttel tolnánk el. Nem nehéz kitalálni: rengeteget lehetne spórolni. És hogy miben lenne más a karácsony többi része? Tulajdonképpen semmiben. Úgyhogy akár most is elkezdheti a vásárlást, hogy előkészítse az idei sporolós karácsonyát.

Ajándékok

A legtöbbet persze úgy tudna spórolni, ha az ajándékozást részt nagyjából két héttel, vagy akár csak másféllel elhalasztja: az ünnepek után, de az új év első napjain már talál kedvezményeket. Idén például a Media Markt hatalmas végkiárusítást tartott már két ünnep között, így az elektronikai cikkeken legalább 50%-ot tudott volna spórolni. Karácsonykor szintén népszerű ajándékok szoktak lenni a naptárak, amik a legtöbb helyen legalább 30% kedvezménnyel vehet meg, sőt a személyre szabott, családi képekből összerakott naptár is akciós. A könyveknél kicsit más a helyzet, ugyanis ott azért ritkábbak az ünnepek utáni leértékelések, ám sok helyen így is talál olyat, hogy egy-egy kiadó elkezdeni kisöpörni az árukészletet, sőt a tavalyi sikerkönyveket is megveheti akciósan. Ha olyan praktikus dolgokat szokott adni karácsonyra mint mondjuk az ágyneműhuzat vagy éppen függöny, esetleg serpenyő vagy lámpa, akkor eláruljok, hogy most a Kikában is éppen féláron vagy ahhoz közel szórják ki a termékeket, az Ikeában volt, ami 90% kedvezménnyel volt megvásárolható, és a Jysk is kitett magáért. A legjobban viszont azok járnának az elhalasztott karácsonnyal, akik ruhaneműket vesznek, ugyanis a plázákban most aztán lehet sírni a csizmák és a pulóverek felett, hogy miért nem tudott várni néhány napot, mert akkor nem kellett volna döntenie, hogy melyik cuccot vegye meg, hanem hazavihette volna mindkettőt, miközben ugyanannyit költött volna... 

shutterstock 231946660

A hangulat

Karácsony szellemiségének miért is kellene elvesznie január közepén? Jó, lehet, hogy már unja porszívózni a tűleveleket és kerülgetni a karácsonyi dekorációkat, de akkor éppen itt az ideje, hogy újakat vegyen, majd elpakolja őket a régiekkel együtt, és idén decemberben már egy csomó újdonsággal dekorálja a lakását. A legtöbben ott követik el a hibát, hogy akkor döbbennek rá, kéne pár új dísz és dekor, amikor az ünnepek közeledtével nekiesnének a lakásdíszítésnek: azaz épp akkor, amikor szezonja van. Holott ha most veszi, már valóban nevetséges összegekért jut hozzá. A nagy áruházakban minnimum féláron kaphat most díszeket és dekorációt, de van, ahol a 70, sőt a 90%-os árengedmény sem ritka. 

A fa

Az idei év is jól bizonyította azt a tendenciát, miszerint a fenyőfavásárlást érdemes utolsó pillanatra hagyni. Ha nem szupernagy vagy nagyon kicsi fát keres, akkor érdemes kivárni a december 24-ét, és akkor se reggel induljon fáért. Nálunk például évekig családi szokás volt, hogy szenteste napján hoztunk el egy nem túl szép fát, amit tökeletlensége miatt nem válaszott senki, mi viszont feldíszítettük, és szép lett. Nos, az utóbbi időben valahogy egyre szebb fáink vannak, és 24-én még bőven van választék is, ráadásul az árusok is már sokkal jobban meggyőzhetőek, hogy engedjenek az árból. Ilyenkor sok helyen már nem is számít a magasság, hanem egységárban találja a fákat. 

shutterstock 117667561

Az ételek

Nos talán ez az, amin a legkevesebbet tud spórolni, hiszen elég nehéz a tartós élelmiszereken kívül mást jó előre beszerezni, azonban a legtöbb nagy üzletlánc tele van akciókkal. A legdurvábbakat zárás előtt néhány órával találja, amikor is a hús- és zöldség árukat már féláron lehet vinni. Persze nem azt mondjuk, hogy ezt is hagyja utolsó pillantra, csak azt, hogy ilyenkor le lehet csapni jó kis kedvezményekre.  

Amivel azonban biztos, hogy spórolhat, az a felesleges tartalékhalmozás, mikor is több napig eszik ugyanazt, és még mindig tele van a hűtő kajával. Jövőre próbáljon úgy bevásárolni és főzni, hogy ne kelljen addig ennie, amíg fizikai fájdalmai nem lesznek tőle. Figyeljen arra is, hogy variálni tudja az ételeket: például ami egyik nap még rántott hús rizzsel, az másik nap lehet torillába töltve zöldségekkel. Egyébként ha a karácsonyi zabálás bizonyos részeit is elhalasztja egy kicsit, úgy mint szaloncukorevés, akkor azon is megtakaríthat, ugyanis ha nem feltétlenül szükséges, hogy 24-én este pakolja tele a fát szaloncukorral, hanem ráér három-négy nappal később is, akkor bőven ár alatt veheti meg a boltosokra maradt szaloncukrokat. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra