Bio BB krémeket és színező hidratálókat teszteltünk

Évek óta használok színezett hidratálókrémet. Általában télen kerül a kezembe, ugyanis nyáron nincs szükségem arra, hogy a ténylegesnél barnábbnak tűnjek, és ugye, barnán a kisebb bőregyenetlenségek sem annyira feltűnőek. Szóval évekkel ezelőtt vettem egy Estée Lauder (EL) színezett hidratálókrémet (megnézheti a fotógalériában), amit borzasztóan szerettem, de sajnos nemrég elfogyott, így hát megpróbáltam újrarendelni. Természetesen, ahogyan azt már megszokhattuk – minden kedvenc termékünket kivonják a forgalomból* – így hát nem volt mit tenni, elkezdtem kutakodni egy hasonlóan jó után.

Mivel az EL már csak BB krémet forgalmaz, az én elvárásaim meg nagyban megváltoztak azóta, hogy az első színezett krémemet megvettem, úgy döntöttem körülnézek a natúr-, és bio vonalon, vajon ott milyen a felhozatal? Leginkább a bárki által bárhol megvehető termékeket szerettem volna kipróbálni, ugyanis az EL 12 ezer forint körül volt, ami nem éppen pénztárcabarát. Tehát a dm, a Rossmann és a Müller natúr saját márkásait céloztam meg, melyek árban nagyon hasonlóak, és hatás szempontjából sem nagyon térnek el egymástól.

IMG 3266

BÓNUSZ: egészen meglepő módon olcsóbbak, mint a nem natúr társaik, hatásban meg egyáltalán nem rosszabbak. Ezután még gondolkozik, hogy melyiket is szerezze be?

Az általam vásárolt összes színezett hidratáló és BB krém csomagolása külsőre szinte teljesen megegyezik. Ez már csak azért is pozitív, mert egyszerű őket megtalálni a polcokon. A tubusuk is hasonló, egy-egy nüansznyi eltérés van csak közöttük. 

Több dolog miatt kezdtem el színezett hidratálót használni:

  • Nem vagyok nagy sminkes, és soha nem sikerült szépen feltennem az alapozót, ráadásul soha nem sikerült megtalálnom a bőrömhöz színben legmegfelelőbbet. A színezett hidratálót ezzel szemben könnyű egyenletesen felvinni, és szebben mutat a bőrön. Nincs az a „több kiló vakolat” érzete, plusz úgy érzem, tud levegőzni alatta a bőröm.
  • Amellett, hogy egységes árnyalatú lesz az arcom, még hidratálva is van.
  • Fényvédő van benne.
  • Nem kell tükör a felviteléhez. Egyszerűen kinyomok egy kisebb mogyorónyit a tenyerembe, eloszlatom a kezeim között, és mint egy közönséges krémet, felkenem az arcomra.
  • Tartósabban fent marad tőle a rúzs, a pirosító és a szemfesték is. 
  • És a legjobb: nem nézek ki úgy télen, mint a Halott menyasszony:

dm, alverde BB cream 7 in 1

A kezemre nyomott színe alapján sejtettem, hogy ez egy jó árnyalat a bőrömhöz, és ez be is igazolódott. A fedésével meg vagyok elégedve, de aki szereti az „alapozós fedést”, annak tuti, hogy nem fog tetszeni egyik színezőkrém sem. Az apróbb hibákat halványítja, de közben tényleg egységes színt ad a bőrnek. Az illata egyszerűen mesés, érezni, hogy natúr termék, de nem az a tipikus „alverdés szag”. Annyi bajom volt vele, hogy a bőröm enyhén rózsaszínes beütésű lett, amire a színe alapján egyáltalán nem számítottam, és mivel az én tónusom inkább sárgás, nem éreztem magaménak a terméket. Mindazonáltal egy napig volt rajtam, és senkinek sem tűnt fel, hogy nem jó a színe, csak nekem. Pozitívuma: jól hidratál, puha lett tőle a bőröm, nem pepecselős a felvitele. Ha más nincs kéznél, szívesen használnám ezt, de nem lesz a kedvencem, ami kár, mert összetevői szempontjából tökéletes (ahogyan a többi natúr is ezen a teszten). 

IMG 3281

dm, alverde színezett hidratáló

Nos, ennél már érezhető a tipikus „alverdeszag”, ami nem bántó, csak erőteljes. A színe nagyon púderes, inkább fehér bőrüeknek ajánlanám, engem sápasztott, annak ellenére, hogy világos és középtónusú bőrre ajánlják. Ez is jól hidratál, könnyű felvinni, de kevésbé fed, mint az alverde BB. Talán egy világosabb tónusú bőrnél ez annyira nem jönne ki. Mivel nem tetszett magamon, azonnal le is mostam, nekem ez nem jött be. 

IMG 3282

Müller, Terra Naturi színező nappali krém

Nagyon fura az állaga ennek a krémnek: egyszerre híg és szilárd, szóval nem árt felrázni használat előtt, hogy elegyedjenek a komponensek. Nagyon gyorsan szárad, emiatt olyan érzésem volt, mintha valamennyire szárítaná a bőrömet, talán feszült is kicsit. Érdekes, hogy ezek ellenére a bőröm nagyon selymes és puha tapintású lett, kivéve az orromon, de ott egyébként is száraz a bőröm – és ettől még rosszabb lett. Ez alá a színező alá nem árt használni hidratáló krémet, különben a szárazabb pontokon összeáll a festék kis pontokban, és ez nem szép. Plusz, amiért nagyon nem rajongtam: túlságosan is feltűnő, hogy van valami színező van a bőrömön, szóval az előző tulajdonságait is figyelembe véve sokkal inkább kelti alapozó hatását, mintsem színezett hidratálóét. A színe viszont tetszik, kicsit barnította az arcomat, de nem vészesen. Most azt sem tudnám pozitívumként felhozni, hogy bio termék, ugyanis a teszteltek 80 százaléka az. A színe púderes- rózsaszínes, de azért nem erőteljesen – ezt kellene összekeverni a dm BB krémmel, a kettőből szerintem meglenne a tökéletes fedőkrém.

IMG 3287

Rossmann, Alterra BB krém világos bőrre

Nem sötétítette a bőrömet, de miért is tette volna, hiszen világos bőrre való. Az illata gyógynövényes, nagyon hasonlít egyébként a dm színezőjéhez. Könnyen felvihető, nagyon finom puha lett tőle az arcom, és nem keltett száraz hatást. Igaz, ez a szín nem nekem való, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire nem fog elütni a bőrszínemtől. A fedése közepes, ha duplán keni fel, még jó is lehet. Nem éreztem ennél a púderes színhatást – a dm színezett hidratálójánál ez jobban kijött. Kicsit ugyan sápasztott, de tetszett.

IMG 3275

Rossmann, Alterra BB krém középbarna bőrre

Sokkal frissebb érzete van, mint a világosabb bőrre való testvérének. Az illata is jobb, és a színe is jobban illeszkedik a bőrömhöz, de hát ugye, pont ezért való kétféle bőrszínhez. Ami feltűnt: érdekes módon ez is kicsit rózsaszínes árnyalatú (púderes), amit nem kedvelek; porcelán fejem lesz tőle. Szóval, ezt a terméket valószínűleg nem fogom használni. Sajnos. A bőröm egyébként jó puha volt, miután rákentem, és könnyű érzetet is kölcsönzött. A második próbánál tűnt csak fel, hogy ez is borzasztó gyorsan „köt meg” az arcon, tehát ennek a felvitelével is igyekezni kell. Jó a fedése, egyébként meg dupla rétegben is fel lehet tenni, úgy meg még tökéletesebb lehet. Persze, nem egy alapozó, de szívesen használnám.

IMG 3285

Bónusz: Rival de Loop, színezett BB krém Mittel

Ez nem bio kozmetikum, de az összetevőlistája alapján nem bizonyult rossz terméknek, és már csak azért is szerettem volna kipróbálni, mert ez is Rossmann saját márkás termék, így kíváncsi voltam, hogy mi a különbség a bio és eközött.

IMG 3278

Nem nehezítette el a bőrömet, hasonlít a bióhoz, de ez már inkább sárgásabb árnyalatú, mint rózsaszín. Jó krémes, az illata nem a legjobb, de szerencsére hamar elillan. Sajnos ami már inkább számít, hogy a fedése sem a legjobb; a kisebb hibákat enyhén halványítja, de legalább egységes színt adott az arcomnak. Selymes és puha volt a bőröm tőle, és nem csillogott az arcom. Ha jobban fedne, nagyon kedvelném ezt a terméket – és még inkább, ha bio is volna. 

*Estée Lauder Tinted Moisturizer

Jó hír: mégsem vonták ki a forgalomból, csak új köntösbe csomagolták, és mivel ennek nagyon jó a fedése és tényleg igazodik a színe a bőröméhez, visszatérek a jól megszokotthoz. Ha az új külsőben már nem a megszokott minőségű krém van, és nem fogom kedvelni, akkor a dm, Rossmann BB krémjét használnám, illetve a Rival De Loop-ot is szívesen megvenném.

IMG 3279
Termék Ár/kiszerelés (forint) Fajlagos ár Hol
dm, alverde BB cream 7 in 1 1199 23980 drogerie markt
dm, alverde színezett hidratáló 1299 25980 drogerie markt
Müller, Terra Naturi színező nappali krém 1090 21800 Müller
Rossmann, Alterra BB krém világos bőrre 1199 23980 Rossmann
Rossmann, Alterra BB krém középbarna bőrre 1199 23980 Rossmann
Bónusz: Rival de Loop, színezett BB krém Mittel 999 19980 Rossmann
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek