Így élnek a punkok Berlinben

Zanza!

Berlinben volt egy kis időm, hogy megnézzek egy híres foglaltházat, vagy más néven squatot. De kik is élnek itt pontosan, és mi ez az egész foglalósdi?

A mozgalom világszerte 1968-tól kezdett terjedni, ez volt a diáklázadások időszaka. Nem meglepő módon főleg baloldali anarchisták gründoltak így maguknak otthont, majd ha már nagyon vegzálta őket a hatóság, továbbálltak. Eközben persze kidekorálták a házat, és közösséggé formálták az ott élőket. Nyugat-Európai nagyvárosokban szinte mindenhol találni fogaltházakat - vagy más néven squatokat - Barcelonától a világhírű Christianiáig, amely talán a legnagyobb közösségnek ad otthont.

Berlin egyik nevezetessége a Köpi, a Köpenicker utcában elhelyezkedő foglaltház, melynek a jogi státusza folyamatosan változik, a lakók számával együtt. A hatalmas terület kilóg az egyenutca egyenházai közül, a szépen tatarozott épületek között rögtön feltűnik a hatalmas épület.

Berlinben az 1970-es években foglalták el az első házat, számuk évről évre változott, amit itt lehet végigkövetni egy interaktív térképen.

Annak ellenére, hogy a ház turistalátványosság, a lakók érthető módon nem rajonganak a befelé bámulókért, ezt elég határozottan rögzitik is egy táblán, a bejáratnál. Az életvitelszerűen itt élők mellett az is előfordul, hogy utazók alszanak meg a házban. Ismerős híjján nem volt lehetőségünk bejutni a házba - persze be lehetett volna kommandózni, de szombat reggel tízkor ez nem tűnt túl jó ötletnek - az udvaron feltűnő fiatalok pedig nem lelkesedtek azért, hogy velünk beszélgessenek. Úgyhogy készítettünk egy csomó fotót, amin meg lehet nézni, hogy élnek a XXI. századi punkok.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra