Úri passzió lett a Hold utcai piac

Zanza!

Május 17-én nyitott meg újra a Hold utcai piac, mely Belvárosi Piac néven működik tovább, és fő célja, hogy az őstermelőket megmozgassa. Tavaly novemberben nagy port vert fel, hogy Rogán Antal kerülete kapta a tanyafejlesztési programból a legtöbb pénzt, 226 millió forintot, azért, hogy elősegítse a tanyai termékek piacra jutását. Az elnyert összegen felül 10 % önrésszel járult hozzá az V. kerületi önkormányzat a projekthez. A pályázatot többek közt „tanyai termékek értékesítését biztosító, önkormányzati fenntartású, helyi, termelői piacok létesítése, fejlesztése” témában írták ki - tájékoztatta lapunkat a piacot felügyelő V. kerülei önkormányzat sajtóosztálya.

Kíváncsiak voltunk, mi is van a piacon, ám néhány szomorkás őstermelőn kívül csak kongó boltokat és a megszokott zöldségeseket találtuk, ráadásul az emeleti galérián egy üzlet sincs (állítólag egy büfé majd lesz - legalábbis egy helyen ezt láttuk kiragasztva), de az egész piacot belengi a kihasználatlanság nyomasztó szaga.

Pedig a korszerűsítés célja pont az volt, „hogy elősegítsük a vidéki és tanyasi termelők termékeinek piacra jutását, valamint hogy a kerületi lakosok friss, garantáltan jó minőségű, magyar termékekhez juthassanak Belváros szívében, közvetlenül a termelőktől" - írta a sajtóosztály.

A piac tényleg szép, a frissen felújított kő ragyog, látássérültek még terelőcsíkot is találnak, nem is beszélve arról, hogy Braille-írással készült térképet és információs táblákat is kihelyeztek nekik. A hallássérültekre is gondoltak, ha például a piacfelügyelőkkel szeretnének beszélni, jeltolmács segítségére is számíthatnak - legalábbis a kitett piktogram szerint.

A csarnok közepén két, egyenként 100 négyzetméteres termelői piacot alakítottak ki, ahol összesen 50 termelő tudja egyszerre bemutatni termékeit - mármint tudnák, ha itt volnának. A piac területén szociális bolt is helyet kapott, így a kerület szegényebb lakói is bevásárolhatnak itt.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint jelenleg 21 állandó bérlő van  a csarnokban, ebből azonban öten vendéglátás profilt visznek majd. Ők a galériára költöznek, ahol kifejezetten melegkonyhás helyiségeket alakítottak ki, így szegmentálódhatnak a szolgáltatók: a felső szinten – nyugat-európai mintára - az éttermek helyezkednek el, az alsó szint pedig megőrizheti a piaci hangulatot. A termelők ugyanúgy fizetnek mint a többi bérlő, napi átlagosan napi 2000-2500 Ft költséggel számolhatnak asztalonként. 

Elvileg ötven termelő számára van itt hely, mi összesen néggyel találkoztunk, a többi hely egyelőre betöltetlen. Bár a megnyitón teltház volt, de azóta az árusok inkább a hétvégét várják, és arra az időszakra jönnek csak fel.

A kerület nem definiálta pontosan kiket tekint termelőnek, az biztos, hogy nem kell őstermelő igazolvánnyal rendelkezni, közlésük szerint legyen vidéki, és legyenek jó termékei. Ezek akár feldolgozott élelmiszerek is lehetnek, vagy akár népművészeti babák - ahogy a megnyitón láttuk.

Azt, hogy mennyire termelő és vidéki valaki, nehéz ellenőrizni, úgyhogy a piacvezetőség se veszi túl komolyan: a Finn kenyeresek például maguk sütik a finomságokat, de Kispesten, mégis itt vannak. Ők második alkalommal vannak itt, naponta 11-14 óra között árusítanak finn pékárut, ami nagyjából annyit takar, hogy rozsos, zabos és egyéb teljes kiőrlésű terméket is találunk a kínálatban, de aki rozsos zsömlére vágyik, annak is itt a helye. A fél kilós rozscipó 570 forint, viszont ennyi pénzért valódi kovászos kenyeret kapunk, mely tényleg csak rozsot, vizet és sót tartalmaz. A cég egyébként főleg bioboltokba szállít, illetve egyedi megrendelőket szolgál ki, és nagyon bíznak abban, hogy beindul az üzlet és felfedezik őket a vásárlók.

Mellettük egy natúrszappan árus kínálta a portékáit, tudják ők azok, akik minden vásárban feltűnnek. Ezzel semmi baj, éljen a natúrszappan, ezek például kókusz/pálmaolaj keverékéből készülnek, és mindenféle bőrproblémára kínálnak megoldást. Az árus Vácról jött, és azért vállalta be az árusítást, mert egyelőre nincs helypénz, a továbbiakat attól teszi függővé, hogy mennyit fognak kérni az asztalért.

Hasonlóan vélekedik az egyetlen zöldséges, aki feleségével két pultot is gründolt. A Veresegyházán gazdálkodó férfi általában a „veresi" piacon adja el az árut, feleségének családja viszont több mint 50 hektáron termel, ők jobbára egyben adják el a terményt, de most bevállalták az utazást.

Szerencsére van kecskesajt árus is, ő a Heves megyei Hevesből érkezett. A családnak 500 kecskéje van, és a salgótarjáni, egri és más, környékbeli piacokon árulnak, amikor nem itt. Az 5500 forintos ár nem kevés, igaz az ízesített és a natúr olyanolyan árban van, és ennyiért legalább friss sajt jár.

Mivel egyelőre kevés az árus, az árszínvonal meglehetősen szűk sávban mozog, amivel viszont a piac jelenleg - a paradicsom árát kivéve - erősen a felső-középkategóriában tanyázik a budapestiek mezőnyében.

   Vámház krt. Fehérvári Kórház u. Rákóczi tér Bosnyák Hold utca
újburgonya 98-248.- 140-320.- 160-300.- 160-250.- 98-300.- 250-298.-
paradicsom 278-680.- 398-2500.- 400-2500.- 440-1980.- 298-2500.- 380-580.-
paprika 398-1480.-  498-1200.-  580-980.-  580-980.-  248-1000.- 650.-
erős paprika   n.a   n.a   n.a   n.a   n.a 80/db 
cukorborsó 498-780.- 498-890.- 680-750.- 599-798.- 398-1200.- 790.-
uborka 149-198.- 198-400.- 148-380.- 298.- 98-498.- 340.-
cseresznye  580-980.- 599-1280.-    680-980.- 798-1200.-   598-1000.-   1000.-

Forrás: Piaconline, május 20.-i árlista, a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága, illetve saját gyűjtés

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra