Ezekkel fognak a pasik élvezkedni a nyáron

A világ egyik legjobb játéka magasnyomású mosóval nekiesni a terasznak vagy a kerti lépcsőnek, de szinte bármire használható, tavasszal pedig mindenkire rájön a takaríthatnék. A németek évente 500 ezer mosót vásárolnak, a tipikus vásárló férfi, és nem kevesebbet vár el, mint a gyerekbicikli lecsutakolását, a kert bútor megszépítését, és az alga eltüntetését a télre leengedett kerti tóból. Na és mindez történjen vegyszerek nélkül.

A német Test magazin végignézte a kínálatot, hogy milyen magasnyomású mosók elérhetőek a piacon, és hosszú tesztelésnek vetették alá őket. Németországban a Kärcher cég szinonimája a mosóknak, ezért tőlük 3 készüléket is teszteltek, hogy kiderüljön, tényleg érdemes-e ezt venni, vagy felesleges a márkatermék, jó a sajátmárkás is.

A teszt helyszínéül kiválasztott út azóta ragyog, bár sikerült a lerakott kövek közül a homokot is eltávolítani a lelkes próbálkozóknak.

A magasnyomású mosók lényege, hogy a slagot ráköti az ember a készülékre, azt áram alá helyezi, majd a megfelelő fejjet felszerelve rá bekapcsolja. A készülékeket különféle fejekkel árulják, és kiegészítőket is lehet venni hozzájuk, mint a teraszmosó kefe.

A teszt metódusa

A szakértők betonkockákat tisztítottak meg első körben, majd jött a fehérre festett betonpadló, aminek a letakarítása nagy munka volt, de megéri. A legjobb versenyzők harmadannyi idő alatt hajtották végre a feladatot, mint gyengébb társaik. Arra is fény derült, hogy nem feltétlenül a teljesítményt kell nézni, hanem azt, hogy milyen a szivattyú, és a szórófej.

A pontos németek 300 alkalommal tesztelték a készülékeket, hogy hogyan reagálnak a hosszútávú használatra, illetve mi történik velük a tél folyamán. Volt olyan készülék mely elfagyott, olyan is amelyik felgyulladt. Előbbi ellen védekezhetünk a gondos elpakolással és a víztelenítéssel.

A teszt során a tisztítás hatékonysága 40 százalékot számít, a kezelhetőség 30 százalékot ér, a tartósság 15-öt ért, a környezetvédelmi jellemzők szintén 15-öt.

Biztonság

Mindig problémás ha a víz és az elektromosság találkozik, ebben az esetben különösen. Ezért megnézték, mi történik, ha a víz közvetlenül a készülékeket éri. Szerencsére a legtöbb készülék teljesen vízállónak bizonyult, de az Einhell, a Güde és a Lux modellje közül volt amelyik rövidzárlattal reagált a kísérletre. Az Aldi Nord nálunk nem kapható készüléke kigyulladt, egy másik ugyanilyen márkájú pedig erősen melegedett, melynek oka a 1300 wattos motor nem megfelelő hűtése volt. A lap azt javasolja, ha bármelyik készülék furcsán zúg, csökken a víznyomás vagy melegszik, azonnal áramtalanítsuk a készüléket, és vegyük fel a vásárlás helyével a kapcsolatot.

shutterstock 139550204 2

Vásárlás előtt

Nem feltétlenül kell drága készüléket venni, bár ezek hatékonyabbak, de az olcsó készülékek is bitangerősek. Amikre érdemes figyelni:

  • hány bar nyomással működik,
  • mennyire hosszú a kábele,
  • milyen fejeket lehet hozzá venni (a fejek ára gyakran eléri a készülék árát),
  • utángyártott kiegészítők jók-e hozzá,
  • mennyire hehéz a készülék,
  • lehet-e hozzá tisztítószer adagolót csatlakoztatni.

Készülékek

A Kärcher cég K7 Premium Ecologic Home készüléke szép, okos és drága. Gyakorlatilag megnyerte a tesztet, mivel jó eredménnyel tisztít, tartós, praktikus a kábel- és a slagtartója. Nehéz, de könnyen irányítható, ugyanakkor ez a modell volt a leghangosabb a teszteltek közül.

K5 Compact ennél jóval olcsóbb, alig 68000 Ft, ennek ellenére a legtartósabb készüléknek bizonyult a teszten. Viszont sok tisztítószert használ, ezért nem túl spórolós a használata. A K2Basic belépő szintű készülék, a jó eredményhez többet kell dolgozni. A vezetéke mindössze 3 méter hosszú, ami nem túl praktikus, ráadásul a kiegészítők száma is szegényes, mindent külön kell hozzá megvásárolni.

Stihl készüléke a leghalkabb darab, ráadásul odafigyel a pénztárcánkra, nem herdálja el a mosószert. A kevéssé ismert Nilfisket sokáig kell használni, hogy hatékony legyen, tartóssága viszont nagyon jónak bizonyult. Öt méternyi kábel jár hozzá, viszont cserébe nagyon halk, az alkatrészek cseréje kívánnivalót hagy maga után.

Lux Tools (Az Obi áruházakban kapható) készülékének motorja hamar kopásnak indult, ráadásul nem nyújt optimális védelmet a vízzel szemben, viszont hangosabb mint ami a deklaráción szerepel.

Güde készüléke feladta a tesztet, ráadásul a gép belsejének kialakítása nem megfelelő a víz szempontjából. A legtöbb vizet ez a gép használta fel, és még csak nem is a legolcsóbb.

Az Einhell játéka hamar elvérzett a tartóssági tesztben, a vízzel sincs túl jóban, és sokáig kell használni, az optimális eredmény elérése érdekében.

Túl hatékony

Igen, manapság már azon is lehet jajongani, hogy valami túl jól működik. A fapadlóról lejön a festék, szálkás lesz, a homlokzati vakolat leesik, vagy a kissé megrepedt betont is képes felverni. Hasonló történhet a biciklik tömítéseivel vagy a megkopott lakkal, esetleg javított gumival is. Állatokra és emberre sose célozzunk, életveszélyes lehet.

   Kärcher K7 Kärcher K5 Compact Kärcher K2 Basic Stihl RE108 Nilfisk C110 Güde GHD 140 Einhell RT-HP Lux Hd150
tisztítás nagyon jó közepes kielégítő kielégítő közepes közepes közepes
kezelhetőség közepes közepes közepes hiányos
tisztíthatóság közepes közepes közepes közepes
tartósság nagyon jó hiányos hiányos közepes
hangerő (dB) 92 88 89 87 89 90 91 91
víz/energiafelhasználás jó/közepes közepes/jó jó/jó jó/jó jó/n. jó közepes jó/közepes közepes
ár 142990.- 68000.- 20990.- 99900.- 23990.- 34900.- 40210.- 48957.-
végeredmény kielégítő kielégítő hiányos hiányos kielégítő
Oszd meg másokkal is!
Mustra