Ingyen szállással is mehet nyaralni

Zanza!

Nyaralástervezéskor két sarkalatos pont van a legtöbb embernél, melyből az egyik az utazási költségek, a másik a szállás. Az utazásra szerencsére itt vannak már a különböző fapados légitársaságok és a legolcsóbb repülőjegy keresők. A szállásra pedig megoldásként az egyre népszerűbb otthoncserélős vagy éppen ingyen szállást biztosító oldalakat tudjuk ajánlani.

Sokan még mindig összekötik a couchsurfing szolgáltatást a bizonytalannal, holott az egyre népszerűbb oldalak ugyanolyan közösségiek, mint mondjuk a Facebook, csak épp az itt köttetett kapcsolatok tényleg valóságossá is válnak, azaz találkozik is az illetővel. Előnyük, hogy ha elutazik egy másik országba nyaralni, nem kell a turistáknak szóló útikönyvekre hagyatkozni: a valóban legfelkapottabb helyek mellett egy helyi ismerős segítségével a város olyan titkait is felfedezheti, amikről az útikönyvek sokszor nem is tudnak. Az sem utolsó szempont, hogy a drága turistacsalogató éttermek helyett beülhet oda, ahova a helyiek is járnak, miközben a szállása is otthonos. Ezt ígérik ezek az oldalak, amik sokak fejében – tévesen – még mindig egy utazással egybekötött párkereső oldalként szerepelnek, holott családok is bátran igénybe vehetik a szolgáltatásokat.

Jó móka, de óvatosan

Bármennyire is jó móka és olcsó megoldás, azért mindig lehet veszélye az efféle, nem ellenőrzött szállásoknak. 

  • Mindig olvassa el a visszajelzéseket, mielőtt választana, és ha ír, őszintén írjon, mert lehet, hogy másnak ez fog segíteni.
  • Értékeit tartsa magánál és figyeljen rájuk. Tegyen ugyanígy, ha ön a vendéglátó: ne feledje, hogy alkalom szüli a tolvajt, így ne tartson szem előtt értékeket vagy pénzt. 
  • Ha valami furcsát vagy kellemetlen dolgot tapasztal, nyugodtan beszélje meg a szállásadójával. A legtöbb ilyen incidens egyszerű kulturális különbséggel magyarázható, de attól még beszélje meg, hiszen ez a nyaralása, azért megy, hogy jól érezze magát. 
  • Mindig szóljon másoknak is, írja fel, hol a szállása, ki a szállásadója (vagy ha ön a szállásadó, az önnél nyaraló adatait). 
  • Ha bajba kerül, azonnal lépjen kapcsolatba a helyi hatóságokkal, melyek elérhetőségét és címét mindig tartsa magánál. A lehető leghamarabb lépjen kapcsolatba a szállásközvetítő oldallal is, akik szintén azonnal kivizsgálják az ügyet, így ha önnek esetleg el is romlott a nyaralása, másnak még segíthet. 
  • Mielőtt elutazik valakihez (vagy látogatókat fogad), kommunikáljon velük rendszeresen. Az oldalakon lehet leveleket váltani, így beszélgessenek, abból már kiderül, hogy mennyire szimpatikus a másik fél. 

Az egyik legelső, a Couchsurfing.org mellett azonban ma már létezik több ilyen oldal is erre a szisztémára. Most összeszedtük a legismertebbeket, hogy ön már ennyivel könnyebben tudjon elkezdeni keresgélni.

Couchsurfing.org

Derek Serra Fokvárosi otthonában 2008. óta fogad turistákat a Couchsrufing.org-on keresztül
Derek Serra Fokvárosi otthonában 2008. óta fogad turistákat a Couchsrufing.org-on keresztülFotó: Rodger Bosch

Talán ez a legismertebb és a legnagyobb bázissal rendelkező oldal, ahol előre keresgélhet a szállások között. Abból a szempontból tényleg hajaz egy kicsit a társkereső oldalakra az összes ilyen oldal, hogy minden a kölcsönös szimpátián múlik, azaz ha valamiért nem tűnik jó bulinak a szállásadó számára, hogy vendégül lásson egy teljesen különböző személyiségű embert, akkor nem fogja biztosítani a szállást. Persze mivel az egész önkéntes jellegű, ez azért annyira nem meglepő. Mindkét fél értékeléseket kap, ami alapján könnyebb a döntés, hogy kiben bízzon meg annyira, hogy nála tölt egy hetet.Homeexchange

Ha ön is nyitott arra, hogy lakását rendelkezésre bocsássa, akkor a lakáscsere jó kaland lehet. Látta a Holiday című filmet? Abban pont ugyanez történik, csak Cameron Diaz kap még egy kis extrát is Jude Law személyében. De ennél a szállástípusnál nem is Zimány Linda levetett pasija jelent igazi vonzerőt, hanem az, hogy az olcsó szállás mellett lehetősége van arra, hogy olyan helyen lakjon a nyaralása alatt, ami igazán különleges és otthonos. Gondoljon bele, mennyibe kerülne mondjuk egy hét szállás Párizs belvárosában úgy, hogy közben az otthoni lakására is vigyáz valaki, és még a növényöntözés is megoldva?? Kiváló választás lehet azoknak is, akik gyerekekkel utaznak, hiszen csak egy hasonló korú gyerekekkel rendelkező szimpatikus családot kell találni, és máris mindenki jól jár, hiszen egy garantáltan gyerekbarát szállást talál mindkét család.

Hospitality Club

Egy klub, amiben minden ingyenes és semmi sem kötelező, egyvalamit kivéve: a regisztráció során ellenőrizni fogják, hogy ön valós ember-e, vagy csak egy robot. Sőt, majd ha elmegy valahova (vagy önhöz érkeznek látogatók), akkor a rendszer mindkét félnek elküldi a másik fél adatait, és a szabályzat szerint az érkezéskor meg kell mutatni az útlevelét ellenőrzés céljából. Miután a rendszer meggyőződött arról, hogy ön igazi, keresgélhet a szállások között vagy meghirdetheti a saját lakását vendégek számára.

Be Welcome

Szintén egy önkéntesen működtetett ingyenes közösségi oldal, ahol egyaránt lehet szállást találni, de arra is van lehetőség, hogy egy helyi önkéntes körbevezesse a városban és megmutassa az érdekességeket. Egyedül utazók, párok, de akár családok is regisztrálhatnak és böngészhetnek a lehetőségek között. Itt is mindenkinek külön profilja van, ahol a visszajelzések is elolvashatóak, így azok ismeretében tud dönteni, akár szállásadóként, akár szálláskeresőként regisztrál. Itt sem kötelező fogadni az otthonába bejelentkezőket, ugyanakkor megkérnek minden tagot, hogy a kölcsönösség jegyében legalább azt vállalják, hogy körbevezetik a látogatóikat a városban, ha szimpatikus külföldiek érkeznek.

000 478805609
Fotó: Vivien Killilea

Airbnb

Ha úgy gondolja, hogy olcsó húsnak híg a leve, ezért mindenképpen inkább a fizetős megoldásokban bízik, de vagyonokat azért nem adna ki családi hangulatú szállásért (és így drága hotelekbe sem akar menni), akkor az Airbnb az ön oldala. Itt magánszemélyek pénzért kínálnak lakásokat 192 ország több mint 34 ezer városában. Ahogy bármelyik szállásfoglaló oldalon, itt is dátum alapján válogathat a szállások között, amelyekről képeket és visszajelzéseket is talál, sőt még a szállásadóját is megnézheti magának. Ha mindenképpen magánlakásban szeretne nyaralása alatt lakni, akkor itt kezdjen el keresgélni. 

Szállodák vs couchsurfing-oldalak

Nem meglepő módon a legkedveltebb turistacélpontnak számító helyeken a szállodaipari lobbinak nagyon is fáj, ha bevételt veszítenek, így mindent megtesznek azért, hogy minél jobban fúrják a közösségi szállásadást. A couchsurf-oldalak, mivel nem járnak pénzmozgással, kicsit nehezebben támadhatóak, sok város tiltakozik viszont az Airbnb szolgáltatásai ellen, főleg mert az adók megfizetése általában elmarad. Ettől még mindig virágzik, de van már pár olyan hely, mint például New York, San Francisco, ahol már tiltottnak számít, de Amszterdamban is rászálltak a hatóságok az illegális szállások felszámolására és pénzbüntetéssel büntetik. Máshol – például Iránban és Szíriában – inkább vallási okok állhatnak a háttérben, mindenesetre itt is tilos a couchsurfing.

Blogmustra