10 dolog, amire a milánói designhéten jöttem rá

Zanza!

Az évi rendes milánói designhét fő attrakciója a Salone del Mobile, azaz a Nagy Nemzetközi Bútorkiállítás. Aki a designban utazik, de a szalonban nem vesz részt, mert túl kicsi, túl menő, vagy túl sok minden egyébbel foglalkozik a bútorokon kívül, az kiállíthat a Fuorisalone név alatt futó helyszínek egyikén, amikből most már három nagy van és nagyon sok kicsi. Mi a három nagy közül a legnagyobbat néztük végig, a via Tortona nevű utcát és környékét. Öt évvel ezelőtt voltam itt utoljára, akkor magyarokkal is találkoztunk. Ilyen találkozásra idén nem került sor, de néhány –remélhetőleg fontos és/vagy érdekes – megállapítást azért így is sikerült tennem a korábbi tapasztalatokhoz képest. Pontokba szedtem őket, véletlenül kereken tíz lett.

1. A fő megállapítás, hogy a designhét jobb, mint a divathét. A divathetek az egyszeri milánóiaknak nem túl izgalmasak, az az eseménysorozat annyira puccos, annyira sznob, annyira exkluzív, hogy értelmes programokat a nagyközönségnek nem szerveznek. Arra ott van a Vogue Fashion’s Night Out, amikor szépen el lehet menni megnézni a ruhákat. A designhét a divathét és a VFNO előnyeit egyesíti, sőt még jobb is, mert nemcsak olasz tervezők vannak, hanem a világ minden részéről egy csomóan. Mindent meg lehet nézni, közelről meg lehet csodálni, bele lehet ülni, el lehet magyaráztatni.

2. Bár az olaszok számítanak a formatervezés nagymenőinek, a legtöbb olyan dolog, amitől a 2014-es milánói designhéten elájultunk, japán volt. Rengeteg volt a japán kiállító, még kimonós hölgy is volt az egyik standon, és általában csodálatos dolgokat állítottak ki, például feltalálták a posztertapéta modern változatát (erről fotót a poszt aljáról nyitható galériában talál).

3. A japánok zseniálisak, a törökök viszont elképesztően meggyőzően nyomulnak. Az egyik legmenőbb kiállítási helyszín egy új, ultramodern, ötcsillagos szálloda halljában volt, ahol egy török márványkészítő mutatta meg termékét (azaz a márványt) mindenkinek, aki arra ment. Egy teázót is berendeztek, ahol még az állólámpák burája is márványból volt.

4. A retrótól belátható időn belül nem fogunk szabadulni. Főként a ’60-as és ’70-es évek domináltak, és bár részemről alapvetően elvárás lenne a designtól, hogy újat találjon ki régi stílusok átértelmezgetése meg idézgetése helyett, egyszerűen nem bírtam nem imádni a retrós cuccok zömét. Sok van belőle és nagyon jók, úgyhogy biztos maradni fog még egy jó ideig.

5. A legmenőbb bútoralapanyag még mindig (vagy már megint) a fa. Láttunk fából fürdőszobát, konyhát, kádat, ágyat, mindent. Pont arról írt a napokban Steiner Kristóf, hogy raklapokból milyen jókat lehet összerakni a lakásban, hát van most egy kiállító Milánóban, aki csak raklapokból készített bútorokat árul: nyugágytól kutyapihenőig minden van náluk.

6. Nemcsak farmerből menő a kopott, hanem bútorból is. Csak valahogy úgy kell elkopnia annak a bútornak, hogy úgy nézzen ki, mintha nem is direkt koptatták volna. De persze ez a farmernél is így van.

7. Továbbra is létező, de kevéssé népszerű irányzat manapság a minimalizmus a lakberendezésben. Nálunk továbbra is az úgynevezett letisztultság hódít, de közben még a nagy, üres terekről és sima, fehér falakról híres japánok is színesre, furcsa alakúra és viccesre terveztek mindent, amit csak tudtak. Persze most ez a káosz nem a ’80-as évek vad, erőltetett tobzódására emlékeztet, hanem az esetek többségében a természet szeszélyességét hivatott megjeleníteni az otthonunkban. Nagyon sok az olyan termék, ami pontosan azt a kiszámíthatatlanságot és szabálytalanságot adja vissza, ami a természetre annyira jellemző, és mozgalmassága ellenére egyáltalan nem zaklat fel, hanem éppen, hogy megnyugtató.

8. Alapvetően olyan ez a milánói designhét, mint egy WAMP. Csak a ruhák-ékszerek helyett a bútorokon van a hangsúly, valamint sokkal nagyobb és nemzetközibb és profibb és drágább és érdekesebb minden. Ha a WAMP-ra elmenni olyan, mint bevenni egy koffeintablettát, akkor a milánói designhét egy maroknyi ecstasy befalásának felel meg.

9. Egy ilyen vásárra akkor is van értelme elmenni, ha az ember nem tervezi, hogy venni fog bármit is, főleg, mivel valószínűleg fél éves jövedelmébe kerülne egyetlen hokedli. De más kreativitásának látványa akkor is inspirálóan hat az emberre, ha éppen nem tervez különösebb változtatásokat a lakásában.

10. Bár már GPS is van az új fényképezőgépemben, semmire nem megyek vele, mert a profi fotósok úgyis ezerszer jobb képeket csinálnak. Azért arra mégis csak jó volt, hogy nálam volt a gép, hogy egy pár olyan részletet is meg tudtam örökíteni vele, ami felett a Getty fotóriporterének figyelme elsiklott, például a mindenvivő fakádat és azt a pszichedelikus lámpakiállítást, ahol világító nyuszik és egy holdfejű rém várt minket. Itt először azt hittük egyébként, hogy valami psytrance-partira csöppentünk, de nem, ez is a lakberendezés-kiállítás része volt. Nem is táncolt senki. Szóval aki még bírja, nézzen amatőr fotókat alább!

Blogmustra