LÁJFHEKK

Albérlőkre tervezték az új IKEA PS kollekciót

2014. március 14., péntek 13:19

Párizsban mutatták be az IKEA PS 2014-es, áprilistól kapható kollekcióját csütörtökön, bő egy hónappal azután, hogy kiderült, 25 év után búcsúzunk a Faktum konyhabútoroktól, és jön helyette a Metod. Az évente megújuló, friss, nagyon trendi kollekció az On the move (Mozgásban) nevet kapta, mivel olyan városlakóknak tervezték, akik sokat költöznek, albérletről albérletre vándorolnak, ahol a morcos főbérlő még a falat sem engedi kifúrni, vagy éppen nem hajlandó normális bútort vásárolni. 

Az olyan központi, nagy darabok helyett, mint a kanapé vagy az ágyak, a kisebb, átalakítható bútorokra helyeződött a fókusz, olyannyira, hogy egyetlen nagyobb darabbal találkoztunk, az is egy térelválasztó/fotel volt. A mintegy 51 bútor közös jellemzője, hogy átalakíthatóak, több módon is felhasználhatóak, illetve igyekeznek a teret a végletekig kihasználni. A megszokott bútorszínekhez képest sokkal több a színes tárgy, és a tervezők felfedezték azt is, hogy a sarkokon holt terek vannak, amiket érdemes, és ki is kell használni. Az új bútorok egy része fenyőből készült, több kezeletlen tárggyal is találkoztunk, ami nem feltétlenül spórolásból marad festék nélkül. A cég koncepciója ugyanis az, hogy formálja mindenki olyanra az életterét, amilyenre akarja.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta