Kertészkedni februárban is lehet

Zanza!

Mint a földhöz csak hobbiszinten kapcsolódó "majdnem pesti", azt gondoltam, hogy mivel úgyis állandósulni látszik ez a kora tavaszi időjárás, itt az idő kitocsogni a kertbe és nekilátni a kerti munkáknak. Szerencsére Bogos Jenő, a Hermes szakértője felvilágosított, hogy hiába van viszonylag meleg, a kertművelés nem ezt veszi figyelembe.

Tehát, hiába van meleg, a kertben maximum a zöldséges ágyásnak valót lehet felásni, abban az esetben, ha laza, homokos talajunk van. A gyümölcsfák metszésének is itt az ideje, de ha fogalmunk sincs hogyan kell, vagy egyáltalán kell-e, akkor azért inkább keressünk egy kertészt, vagy legalább egy hozzáértő szomszédot.

shutterstock 121509079

Aki mégis nagyon kertészkedne már, az kezdhet barátkozni a káposztafélékkel, ugyanis ezeknek a kiültetési időszaka április eleje, és mivel öt hét a palántázási idő, így ennek február végén neki is lehet kezdeni.

Egy egy grammos vetőmag csomagban 200-400 mag van, ebből nagyjából 150-250 palánta nevelhető - ami azért nem kis mennyiség, ha arra gondolunk, hogy magunknak kell feldolgozni a termést.

A kis káposzták szeretnek legalább 20 fokon nődögélni. Na de miben? A gazdaboltokban, kertészetekben kapható palántázó tálak, egyrészt elég csúnyák, ráadásul műanyagok, és sehol nem férnek el. Megyeri Szabolcs kertész már talált egy egész rakás kreatív megoldást a problémára, a blogján mindenki találhat magának megfelelő cserépnek valót.

A magoknak állandó hőmérséklet kell, az öntözéskor oda kell figyelni, hogy állandóan nedves legyen a föld, de a magok ne tocsogjanak a vízben. A tűzdelés az a folyamat, amikor a palántákat kikelés után átültetjük egy nagyobb helyre. Akit érdekel, hogy is kell ezt részletesen csinálni, az hallgassa meg ezt a videót, és minden értelmet nyer.

Kérdés, mit érdemes ültetni? Ha szeretjük a káposztát, és nem unjuk majd május körül, a hosszú tél után, akkor válasszuk azt, de a kel, a karalábé, a retek, a csodaételnek kikiáltott brokkoli vagy a kelfélék most mind szóba jöhetnek. Vetési naptárat Közösségi kertek oldalán találhat.

Magot elvileg szinte bárhol lehet kapni, tavasszal az élelmiszerboltokban is találhat ilyet, ha bio magokra vágyik, arra is van lehetőség, és nem is drágán. Vetőmagot 120 forinttól már kaphat, a biomagok ára ennek nagyjából a duplája. Ez utóbbit megveheti a Kertimag Zrt-től, vagy rendelhet online a Biokiskert oldalról.  De ha van a közelében gazdabolt vagy kertészet, ott is talál magokat, ideális esetben pedig palántákat is.

Blogmustra