Menő vagy ciki a kétszázezres világító fotel?

Belép a nappalijába és anélkül, hogy lámpát gyújtania, már világos van. Sőt, a fény forrása egyenesen egy bútordarab. Jól hangzik, nem? A dolog létezik és LED lámpás fotelnak hívják: bár elsősorban bárokba, pubokba és éjszakai szórakozóhelyekre ajánlják, az igazán elvetemültek simán beszerezhetik akár otthonra is. Elegánsnak nem mondható, feltűnőnek viszont annál inkább.

A fotel alapvetően műanyag, piros és fehér fényekkel van felszerelve de összességében 16 fajta színhatást tud kikeverni. A színeket távirányítóval lehet állítgatni rajta, amit nem kevesebb, mint 15 méteres körzetben érzékel a bútordarab. A színeken kívül még villogni is tud, de ha valakit ez nagyon zavar, akkor elég tartósra állítani a színeket és nem bántja a szemet. A fotel nagyjából 8-12 óráig bírja a terhelést, feltöltése pedig körülbelül 4-6 órát vesz igénybe. Egyébként vízálló is, ami szintén a bárokban jöhet jól, mikor az úri közönség már nagyon mulat, de így legalább a medence közelébe is teheti.

A világító fotelt egyelőre csak online fedeztük fel, például itt, az ára viszont elég drága: 930 dollárt (210 ezer forintot) kell kicsengetni érte, és ráadásul a gyártó csak egy év garanciát vállal rá. Mit gondol: beszerezne egyet otthonra, vagy maradjon inkább az éjszakai szórakozóhelyek kiváltsága?

Oszd meg másokkal is!
Menő! (1029) (1486) Ciki!
Mustra