Ezeket a gesztenyemasszákat kerüljék!

A Gelato Italiano Logisztikai Kft. és a Massa Bajnai Gesztenye Feldolgozó Kft. gyártotta azokat a fagyasztott gesztenyemasszákat, amiket visszarendelt az áruházak polcairól a Nemzeti Élelmiszelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), miután laboratóriumi vizsgálatok során a Massa termékeiben rizslisztet, a Gelatóéban pedig burgonyát találtak az összetevők között. A Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján a cégek mellett a kifogásolt termékeket is közölte: a listában a 250 grammos gyorsfagyasztott Coop Gesztenyepüré is megtalálható. Habár a NÉBIH úgy tájékoztatott, hogy összesen 13 terméket találtak jogsértőnek (de 14-et rendeltek vissza), a hivatalos listában mindössze 11 termék szerepelt a cikk publikálásakor.

Nem látott ilyen jegyzőkönyvet

A Coopnál nem kivánták kommentálni a termékvisszahívást, pedig az ő saját márkás gesztenyemasszájuk is érintett (Coop Gesztenyepüré Gyorsfagyasztott (250g-os) – minőség-megőrzési idő: 2014.11.21.) A Gelato Italino egyik munkatársával is beszéltünk, ő kérdésünkre azt állította, nem is hallott arról, hogy a termékeikkel baj lett volna, pedig a NÉBIH közlése szerint három termékben is burgonyát észleltek. A hölgy csak annyit tudott mondani, hogy sokkolta a hír.

gesztenye 2
nebih.gov.hu

A Massa Bajnai Gesztenye Feldolgozó Kft. ügyvezetője, Végh Gábor elmondása szerint nem kapott olyan jegyzőkönyvet a kezébe, mely azt tartalmazná, hogy a "A Magyar Élelmiszerkönyvi előírásoktól eltérően rizst is tartalmazó gesztenyepüré tételek"-et találtak volna a cégüknél, a táblázatban viszont ez szerepel. Végh Gábor csak ennyit mondott a Dívány megkeresésére: "Forgalomban lévő termékeinkben nincs rizsliszt, a NÉBIH kötelezett minket, hogy vonjuk vissza a kifogásolt tételeket. A rizs technológiai lépésfolyamat során kerülhet bele". Arra a kérdésre, hogy akkor van-e rizsliszt a termékekben vagy nincs, Végh Gábor annyit válaszolt: neki nincs ilyen jegyzőkönyv a kezében. Arra pedig, hogy hogyan kerülhetett bele rizsliszt, csak akkor tud majd válaszolni, ha lezárult a vizsgálat. Holnapjukon egyébként nem tüntetnek fel olyan készítményt, melyhez rizst kellene használni.

Így készül a gesztenyemassza

A gesztenyét válogatják, mossák, megfőzik, majd héjtalanítják, áttörik, és terméktől
függően cukor, édesítőszer, fűszer és aromaanyagok hozzáadása mellett, illetve
(gesztenyemassza esetén) azok nélkül egyneműsítik, csomagolják, gyorsfagyasztják,18°C alatti hőmérsékleten tárolják.

"Több mint húsz terméket vizsgáltunk meg eddig, és összesen tizenhárom esetben tapasztaltunk jogsértést, két gyártónál. Tíz termékben rizslisztet, háromban pedig burgonyát találtunk. A termékekben olyan nagy mértékű volt a plusz összetevő, hogy azt mondtuk, minden tételt vissza kell hívni, amit a visszahívás időpontjáig legyártott. Aztán majd, ha akarja, akkor vizsgálattal igazolja, hogy csak gesztenye van abban a termékben is” – mondta a Dívány megkeresésére a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője.

Dr. Helik Ferenc a bírság pontos összegéről még nem tudott tájékoztatást adni, de elmondása szerint az ár, illetve a visszahívott és a vásárlók által visszavitt termékmennyiségből számítják majd ki azt egy képlet alapján. „A probléma, ugye, egyrészt az, hogy megtévesztik a fogyasztókat, ha olcsóbb alapanyagot raknak egy termékbe, hiszen a vásárló nem rizsliszttel vagy burgonyával dúsított gesztenyét szeretne venni. Illetve – bár ez nem gyakori, de – megeshet, hogy valaki allergiás a rizsre vagy a krumplira, sőt, akad olyan is, aki a táplálkozási szokásai miatt nem akar mondjuk ilyen összetevőket enni” – fűzte hozzá Helik Ferenc. Ez utóbbira példaként a mostanában divatos paleolit étrendet említette, amiben sem a rizs, sem a burgonya nem megengedett, a gesztenye viszont igen.

A két gyártó egyébként már azzal elkövette a jogszabálysértést, hogy nem tüntették fel helyesen a csomagoláson az összetevőket. A visszahívásra vonatkozó határozatot a cégek december másodikán kapták kézhez, innentől nyolc napjuk van arra, hogy értesítsék a forgalmazókat, és a termékek visszakerüljenek a gyárakba és a telephelyekre. A NÉBIH a határidő letelte után ellenőrzi majd a gyártókat és a boltokat is. Helik Ferenc hozzátette: a gesztenymassza mellett más szezonális termékeket, halat, szaloncukrot, húsokat is vizsgálnak.

Ez lehet benne

9.2.1. Elsődleges összetevők:
Szelídgesztenye [Castanea sativa, Mill. (C. vesca, C. vulgarisvalamint fajtaváltozatainak magtermése)]
Gesztenyekészítmények előállításához kizárólag ép, egészséges, emberi fogyasztásra
alkalmas, növényi és állati kártevőktől mentes termés használható fel.
19.2.2. Egyéb szokásosan felhasználható összetevők
(kizárólag a gesztenyepüré, illetve gesztenyepüré édesítőszerrel termék esetén)
Aromák Cukor (csak a gesztenyepüréhez) Édesítőszer (a 152/2009 (XI.12.) FVM rendelet 2. melléklete szerint, csak a édesítőszerrel termékhez)Ízesítő anyagok (pl. vanília, szeszesital) forrás: Magyar Élelmiszerkönyv

A gesztenyét régóta hamisítják

A kifogásolt termékek közül összesen háromfélét lehetett kapni az Auchanban, ám mint azt Gál Judittól, az áruházlánc kommunikációs menedzserétől megtudtuk, ezeket a szállító értesítése után azonnal visszahívták. Ha valaki ilyen terméket vásárolt, annak megtérítik az árát, amikor visszaviszi az áruházba. Érdemes odafigyelni arra, hogy a Massa Bajnai Gesztenye Feldolgozó Kft. termékei közül csak azokkal akadt gond, amiknek a minőségmegőrzési idejük 2014. 11. 21. előtti. Úgy tudjuk, az ez utániakat is vizsgálták, ám azokkal minden rendben volt.

gesztenye 1
nebih.gov.hu

"A gesztenyét ősidők óta hamisítják. Korábban babot használtak erre, de az ára miatt ezt felváltotta valami olcsóbb, amit ráadásul nem is olyan könnyű kimutatni" – reagált az esetre a Díványnak Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer szakértője. Dömölki azt tanácsolja, hogy mivel az ízén nem érezni, ha hamisítják, érdemes a gesztenyemassza színére odafigyelni, Ha gyanúsan világos, és a világosbarnát sem közelíti meg (világosbarnától sötétbarnáig terjedhet a színe), akkor érdemes visszavinni a boltba.

Lidlben és az Aldiban kapható termékek egyikét sem érintette az ügy, ők nem kaptak termékvisszahívásról értesítést. A CBA későbbre ígért tájékoztatás az ügyben, akárcsak a Tesco is. 

Update: Időközben megérkezett a Tesco válasza. Azt írták, hogy visszarendelték üzleteikből a kifogásolt termékeket. A nem megfelelő minőségű termékekért a szállító viseli a felelősséget, a Tesco a szükséges lépéseket már megtette. Megjegyezték: lehetőséget biztosítanak arra, hogy ha valaki már korábban megvásárolta a kifogásolt termékek valamelyikét, akkor az visszaviheti az áruházba, és visszakapja a termék árát.

Oszd meg másokkal is!
Mustra