LÁJFHEKK

Homofób kijelentések miatt bojkottálják a Barillát világszerte

2013. szeptember 27., péntek 11:29 |

Világszerte a Barilla termékek bojkottjára szólítják fel az embereket melegjogi képviselők, miután a cég elnöke, Guido Barilla homofób megjegyzésekett tett egy olasz rádióműsorban: többek között kijelentette, hogy reklámjaikban sosem fognak melegek szerepelni.

Az Independent magazin adta hírül, hogy a Barilla, -ami egyébként az olasz tésztapiac felét és az amerikai piac negyedét uralja - cégvezetője az olasz La Zanzara rádió műsorban úgy fogalmazott, hogy "Sosem szerepelhetnének melegek a reklámjaiban... Ha ez nem tetszik nekik, menjenek és vásároljanak másik márkát". Nos, ezt a tanácsot szívesen fogadják meg a melegek világszerte, hiszen egyre többen csatlakoznak a Barilla bojkotthoz. Nyilatkozatában Guido Barilla elmondta azt is, hogy "a család szentsége továbbra is cégünk alapvető értéke". Kifejtette, hogy szerinte igazából mindenkinek joga van azt csinálni amit szeretne, egészen addig amíg nem zavar ezzel másokat, de ezt a kijelentését nagyon gyorsan meg is fejelte azzal, hogy kifejtette álláspontját a melegek örökbefogadásával kapcsolatban: "Nem támogatom, hogy meleg családok gyermeket fogadhassanak örökbe, mert ezzel olyan ember sorsa felett döntenek, aki nem tud választani."

A bojkott mellé állt Olaszországban a bal oldali Sel párt, aminek elnöke szerint "ez az eset kiváló példája az olaszok homofóbiájának", és a parlament többi tagját is felszólította, csatlakozzanak a Barilla cégcsoport bojkottjához, de a Demokratikus Párt vezetője is kijelentette, hogy nem vesz Barilla termékeket.

Azóta a cég egyébként egy szintén nem túl szerencsés közleményben kért elnézést, amiért Guido Barilla a szavaival bárkit is megbántott. A bocsánatkérés szerint a cégvezető egyszerűen a "nők családban betöltött központi szerepét szerette volna hangsúlyozni".

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta