Hűsöljön a boltban!

Zanza!

A hétvégéig biztosan marad a kánikula és a hőségriadó. Azt már elmondtuk, hogyan lehet mindezt átvészelni légkondi nélkül, és azt is hogyan napozzon, hogyan ne égjen le, sőt hogy mit vegyen fel, ha nem tud lebarnulni. Most azt nézzük végig, hogy hol és miket tud akciósan vásárolni ahhoz, hogy kicsit elviselhetőbbé tegye életét a hőségben.

Már az kikapcsolja és eltereli a kánikuláról a figyelmét, ha elmegy egy hiperbe, hiszen a boltok érdeke, hogy minél kellemesebb legyen az idő, minél többet nézelődjön a hűsben és minél többet vásároljon ezáltal. Ha több időt szeretne ott tölteni, esetleg kényelembe is helyezné magát, akkor barkácsboltokat ajánlunk, de leginkább a nagy bútoráruházakat, ahol kényelmesen ücsöröghet egy fotelben, vagy egy kanapén. Ha pedig vásárolna is, ezeket ajánlják a nagy áruházak kánikula idejére.

Jégkrémek

auch

Nincs is jobb a meleg lakásban, vagy akár a teraszon: enni egy kis jégkrémet, és feldobni egy kis fagyasztott gyümölccsel például. Ilyenkor azt ajánlják, hogy mindig legutolsóként vegye meg a jégkrémet (és az összes többi fagyasztott árut), és mindenképpen vigyen magával hűtőtáskát, mert nagyon hamar kiolvadnak főleg a kocsija amúgy is fullasztóan meleg csomagtartójában.

Az Auchanban jégkrémvásár van. Például vehet 1 literes Carte D'Or jégkrémet, és két darab vásárlása esetén 839 forintba kerül darabja, de akár már 39, sőt 29 forintért is vehet pálcikás jégkrémet. Ha csak arra vágyik, hogy hideg legyen és sok, akkor Limka néven vehet 1 literes jégkrémet 259 forintért, ugyanúgy 1 literes a Big Milk és 599 forintba kerül, de vehet pálcikás jégkrém multipacket is 249 forintért.

Az Aldiban a Jégkrémszendvics kerül 79 forintba, a 2.5 literes Grandessa jégkrém pedig 699 forint, amihez vehet akár tölcsért is 299 forintért.

A Lidlben 49 forint a legolcsóbb pálcikás jégkrém, de 199 forintért két adag gyümölcsszószosat vehet, 499 forintértpedig prémium litereset.

Sör és cider

sor

Bár nem ajánlatos ebben a nagy melegben alkoholos italokat inni, hiszen az alkohol egyébként is kivonja a szervezetéből a vizet, azért néha jól esik egy jéghideg sör vagy cider. Igyon hozzá vizet előtte vagy utána, így nem lesz ezzel gond. Viszont ha napra megy, gyorsan a fejébe szállhat az alkohol, sőt a ciderek sajátossága, hogy ízre is nagyon olyanok, mint egy szénsavas üdítő, ezért itatják magukat.

Az Auchanból a Staropramen dobozost ajánljuk 199 forintért, a Kozel és a Lowenbrau 179, a Borsodi Superdry, a Tuborg és a Carlsberg is 189 forint. Az ízesített Sopronik is akciósak, 199 forintba kerül a dobozos kiszerelés. A 0.33 literes Sommersby cider és a Strongbow is 269 forint, ugyanilyen kiszerelésben a Sunburst 179 forint. A szintén 0.33 literes, de dobozos Rekorderlig 399 forint, a fél literes Kiss 299 forint. A Blumers 649 forint, míg a Weston's Organic 729 forintba kerül. Ízesített Borsodit az Aldiban is vehet, ott 199 forintba kerül.

Üdítő

udi

Kétségtelen, hogy ilyenkor az a legjobb, ha vizet iszik, de ha úgyis szenved a melegtől, legalább annyi öröm jusson, hogy két pohár víz között valami kis édeshez jut. Na ebből a verzióból a következők vannak.

Aki az Auchanba látogat, az Naturaqua ízesített ásványvizet vehet másfél literes kiszerelésben 219 forintért, a literes Cappy 100%-os gyümölcslé 299 forint, míg 2 X 2 liter Coca-Cola 629 forint. Ha jeges teára vágyik, akkor a Nestea akciós, 289 forintba kerül a másfél literes, míg 209 forintért az Olympos 209 forintos teáját ihatja.

Ha az Aldiban jár, akkor Szentkirályi limonádét tud akciósan venni 189 forintért, a szintén másfél literes jeges tea 139 forintba kerül, a két literes Traubisoda pedig 199 forintért kapható.

2 literes narancslevet a Lidlben is talál 289 forintért, ezen felül Coca-Cola termékeket tud vásárolni 329 forintért, literes rostos körteitalt 139 forintért, a Traubisoda pedig is itt 199 forint lesz. A horvát hetek keretein belül pedig 299 forintért lehet majd kapni Cedevitát, ami természetes forrásvíz, feldobva egy kis italporral, és vitaminokkal. De az italport külön is megveheti: 499 forintba kerül egy 2.5 liter vízhez elegendő anyag.

Ventilátor

obi

Ahhoz, hogy legalább mozogjon a levegő a lakásban, a legegyszerűbb beruházás egy ventilátor. A Praktikerben egyébként most többféle is akár 45% kedvezménnyel kapható, ezen felül grilleszközök és kerti eszközök, akár medence  is beszerezhető kedvezményesen. Az asztali ventilátor például 2999 forint, álló 10.990 forint.

Az Obiban is akciós, ott állóventilátort már 4999 forintért is vehet, távirányítósat 6999 forintért, a toronyventilátor 7999 forintba kerül. Itt az asztali 3999 forintért kapható, a nagy sebességű fémlapátos, ami már szinte szélgép, 9999 forintba kerül. 19.990 forintért kap léghűtő-fűtőt, amiben jégtartály is van, így hűti is a levegőt, nem csak keringeti, télen pedig majd melegíteni is tudja vele a lakást.

A Baumaxban a ventilátorakció már kifutott, de azért állót találni 4990 forintért, és a távirányítós az Obihoz hasonlóan 6999 forintba kerül.

Blogmustra